Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Cheb négyes tornát rendez

2005. február 26. 9:33 © handball.hu

Négycsapatos, nemzetközi kézilabdatornának ad otthon Cheb városa. A Nyugat-Csehországban található település immáron 32. alkalommal rendezi meg a viadalt (ezúttal a svéd, a holland és a kínai válogatott meghívásával), azt a versenyt, amelynek megszületésekor Magyarország is bábáskodott.

Cheb négyes tornát rendez
1974-ben pattant ki az akkor még csehszlovák városka vezetőinek fejéből, hogy Cheb nemzetközi kézilabda-tornát rendezzen. Négy csapat indult: a hazaiak A és B csapata mellett Magyarország és Bulgária kapott meghívást, s ha már arra járt a magyar együttes, meg is nyerte azt.

Az első két esztendő sikere után aztán nem termett több első hely a magyar együttes számára (második háromszor, harmadik pedig négyszer lett), összesen 13 alkalommal kapott meghívást a viadalra, utoljára 1989-ben.

A verseny azonban a rendszerváltással és Csehszlovákia kettéválásával sem szűnt meg, idén például négy válogatott mérkőzik meg egymással. A házigazda Csehország és a tavalyi győztes Svédország mellett idén Hollandia és az éppen Európában portyázó kínai válogatott méri össze erejét március 3-5-e között.

A válogatottak erősségét a keretek alapján meg lehet ítélni valamennyire. A hazaiak - kihasználva az EHF által is elismert válogatott felkészülésre szánt hete - légiósaikat is hazahívták, így ott lesz a pályán Vendula Ajglova (Skjeberg IF, norvég), Alena Vojtiskova (Oldenburg, német), Alena Polaskova (Sönderjyske, dán) és Petra Valova (Burja Skofije, szlovén) is.

A hollandoknál is szerepel az összes dániai légiós (Van de Wissel, Feijen, Assink, An de Boer, Mulder), s a svéd szakvezető, Peppe Jonsson is meghívta legjobbjait, még a két Dánmiában szereplő klasszist Tina Flognmant (GOG Gudme) és Matilda Bosont (FCK Handbold).

A legérdekesebb a teljesen megfiatalított (16-24 éves játékosokból álló) kínai nemzeti csapat szereplése lesz, hiszen az ázsiaiak már a 2008-as olimpiára építik világverőnek szánt csapatukat. A gárda Németországban játssza edzőmeccseit, a délnyugati területi ligában szereplő TV Idstein 40-22-es legyőzése után a másodosztály déli csoportjának 3. helyén álló Frisch Auf Göppingen már kemény diónak bizonyult (34-34).

keretek
Csehország
Hollandia
Svédország
Kína

a chebi torna programja
március 3., csütörtök
17.00: Kína - Svédország
19.00: Csehország - Hollandia

március 4., péntek
17.00: Hollandia - Kína
19.00: Svédország - Csehország

március 5., szombat
11.00: Hollandia - Svédország
13.00: Csehország - Kína.

handball.hu (pl)

Svédország nyerte a chebi tornát (2004.04.02.)

Vb 2005 - további hírek

2007. december 8. 20:34

"Ferling beállítása döntött"

2007. december 8. 17:28

Görbicz: Volt tartozásunk...

2007. december 6. 20:35

Az első feladat kipipálva

2007. december 4. 23:49

Elég-e a másfél hetes felkészülés?

2007. december 2. 0:01

Új külső - régi lendület

2006. január 18. 14:54

Németh Andrással mindenki elégedett

2006. január 18. 12:02

A nyertes átvette a fődíjat

2006. január 9. 10:36

Magyarország vezeti a világranglistát

2005. december 29. 23:24

Ez történt 2005-ben

2005. december 24. 13:25

Boldog Karácsonyt!

2005. december 20. 10:26

"Ismét megőriztük a presztízsünket"

2005. december 20. 7:55

Megérkezett a csapat

2005. december 19. 20:13

"A biztató kezdet után csak így tovább!"

2005. december 19. 18:33

"A harmadik hely önmagáért beszél"

2005. december 19. 9:52

Olvasóink szerint is Görbicz a legjobb

2005. december 18. 16:40

Az aranyérmes Oroszország lett

2005. december 18. 15:50

Görbicz a legjobbak között

2005. december 18. 14:10

Megvan a bronzérem!

2005. december 18. 11:54

Hollandia szerezte meg az 5. helyet

2005. december 18. 10:52

"Az ellenfél plusz két emberrel játszott"