Soha nem felejtünk el, Kulcsi!

2005. január 19. 18:28 © handball.hu

28 évesen elveszteni valakit, aki közel áll hozzánk, borzasztó. Most ezt érezzük, mindnyájan, akik szerettük a kézilabdát, a sportot. Betölthetetlen űr keletkezett. Kulcsár Anita azon játékosok közé tartozott, akit nem lehetett nem szeretni, még akkor sem ha az ellenfél csapatát erősítette.

Biztosan mindenki maga előtt látja azt az őszinte, gyermeki örömet az arcán, ahogy minden góljának örülni tudott.

Volt szerencsém látni Őt még a Kölcsey csapatában játszani, én még gyerek voltam, de azt a gólörömöt sosem felejtettem el, nem is lehetett, mert megajándékozott vele azóta is rengetegszer. Akkor, amikor gyerekfejjel megláttam Őt a pályán, valami megváltozott bennem. Azt hiszem Ő volt az első, aki megszerettette velem a kézilabdát. Neki köszönhetem azt a rengeteg szép, torokszorító élményt amit a kézilabdameccseken átéltem. Nem lehet igaz, hogy már soha nem tudom meghálálni! Sok embert ismerek, akik ugyanott próbálják elkezdeni, ahol Ő - a Kölcseyben.

Beállósként talán furcsa, de példaképként tekintenek rá, az Ő küzdeni akarása mindenkit magával ragad, mindenkiben a lehető legnagyobb tiszeletet ébreszt. Számomra Ő volt az igazi sportember. Azt hiszem, minden magyar ember számára Ő volt a világ legjobb beállósa.

Hiába keressük már a pályán, Ő már nem kapja el fél kézzel a labdát, nem fordul le többé a védőkről, nem mondja többé a bemondó: "A gólszerző a 19-es számmal játszó KULCSÁR ANITA!"

Felfoghatatlan, mit érezhet most a családja. Nem ismerem Őket, de bárcsak segíthetnénk nekik. Fájdalmukat nem lehet tompítani, de nincsenek egyedül. Egy társadalom áll mellettük.

Anita, soha nem felejtünk el, örökké szeretni fogunk!

Stanley Connor