Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"Meglepően gyorsak voltunk Kína ellen"

2007. október 19. 22:06 © handball.hu

A handball.hu Zsiga Gyulával, a Pannon-kupa-győztes magyar válogatott edzőjével beszélgetett. A szakember a csapat ma mutatott játékával volt a legelégedettebb, a három mérkőzés alapján pedig Görbicz Anitát és Tóth Tímeát emelte ki.

"Meglepően gyorsak voltunk Kína ellen"
handball.hu: Talán Kína ellen mutatta a legjobb formáját válogatottunk. Mi lehet ennek az oka?
Zsiga Gyula: Fantasztikus közönség előtt léptünk pályára Nyíregyházán, ami mindig plusz motivációt jelent a játékosok számára. Igen alaposan kielemeztük az elmúlt két napban a védekezésben vétett hibáinkat, és a kínai csapatot is kellőképpen sikerült feltérképeznünk. Magabiztos, fölényes győzelmünk mindezeknek köszönhető.

handball.hu: Azt nyújtotta a kínai válogatott amire készültetek?
Zsiga: Nem egészen, emiatt pedig kicsit mérgesek is vagyunk. Eddigi két mérkőzésük során ugyanis négyféle mélységében nyitott védekezést is alkalmaztak, mi pedig az ezek ellen való támadást szerettük volna gyakoroltatni a lányokkal. Most viszont a hatos fal különböző variációt próbálgatták.

handball.hu: Mennyire kaptatok tiszta képet a csapat jelenlegi formájáról?
Zsiga: Mivel kevesebb időt töltünk együtt, mint a többi válogatott, szerettük volna az edzésmunkára helyezni a hangsúlyt. Ez hatékonyan működött, ráadásul meccsről-meccsre javult a csapat összképe, egyre eredményesebbek voltunk. Kína ellen pedig már a Szűcs Gabriella által vezetett védelemmel is elégedettek lehetünk. Jól működött a labdafelhozatalunk, meglepően gyorsnak tűntünk a kínai csapattal szemben. Akcióinkat pedig sokféleképpen tudtuk befejezni.

handball.hu: A három mérkőzés után kiket tudnál külön kiemelni?
Zsiga: Görbicz Anita folyamatosan vezéregyénisége volt a csapatnak, hasznosan, gólerősen kézilabdázott. Rajta kívül még Tóth Tímea nyújtott végig kiegyensúlyozott teljesítményt. Ők ketten minimális hibával játszottak.

handball.hu: Novemberben kétszer is Montenegro ellen léptek pályára. Itt komolyabb csatára számíthatunk?
Zsiga: Csak abban az esetben tudunk velük izgalmas találkozót játszani, ha a dániai légiósaik is eljönnek hozzánk. A felkészülés utolsó szakaszában pedig ifjúsági fiúcsapatok ellen lépünk majd pályára zártkapus mérkőzések keretében.

handball.hu (bee)

Magyarország a Pannon-kupa győztese

Vb 2007 - további hírek

2008. március 15. 10:55

Trefilov diktátorszerepben

2008. január 23. 7:34

Németh: Tiszta a lelkiismeretem

2008. január 7. 7:53

Tadici lemond az olimpia után

2007. december 24. 9:08

Boldog ünnepet Mindenkinek!

2007. december 20. 22:42

Egy második, egy nyolcadik

2007. december 19. 10:36

Csak NE így tovább, Lányok!

2007. december 18. 16:13

Megvan a győztes!

2007. december 18. 15:22

Egyetlen taktika nem volt elég

2007. december 16. 17:31

Görbicz az All Star csapatban!

2007. december 16. 17:12

Az oroszoké maradt a cím

2007. december 16. 14:58

„2012-ben olimpiát akarunk nyerni”

2007. december 16. 14:02

Küzdeni tudásból jeles

2007. december 16. 12:30

Tóth: Nem tudtunk harcolni

2007. december 16. 12:19

Igazi harc az 5. helyért

2007. december 16. 8:47

Párizs, a kínok városa

2007. december 15. 20:44

Ellenfélnéző: Angola

2007. december 15. 18:17

Újra orosz-norvég döntő

2007. december 15. 15:41

Orosz lecke a döntőért

2007. december 15. 11:31

Dél-Korea küzdhet az 5. helyért

2007. december 15. 11:20

Vajon a hetedik hely összejön?