handball.hu: Lehet-e értékelni egy ilyen katasztrofális vereséget?
Tóth Tímea: Nem igazán tudok mit mondani, hiszen nagyon csalódott vagyok. Sokkal többet vártam a saját teljesítményemtől, a csapatétól meg főképp. Iszonyúan magunk alatt vagyunk, és fogalmam sincs, mi váltotta ki azt, hogy ennyire nem tudunk csapatként funkcionálni, s ez nagyon fáj nekem. Nagy dolgokat akartunk véghezvinni, nagy dolgokról beszéltünk, ugyanakkor úgy sétáltunk be a csarnokba, mintha ennek magától kellene mennie. Tenni pedig nem tudtunk érte, főképp a pályán nem, ami a legfontosabb lenne, hiszen ott dől el minden.

handball.hu: Vajon fizikálisan fáradtatok el, vagy az 5-8. hely megszerzése nem jelentett elég motivációt?
Tóth: Amikor az ember nem a legjobb négy helyért csatázhat, akkor igen nehéz összekapnia magát, bár ez nagyon fontos lett volna a magyar kézilabda számára. Párizsban csapatként együtt kellett volna lennünk, s foggal-körömmel kellett volna harcolnunk az ötödik helyért, ez pedig nem működött. Érdekes, hogy voltak olyan mérkőzéseink, ahol össze tudtuk kapni magunkat, és minden jól ment. A fájó pont csak az, hogy a kötelező, simán hozható találkozókon elvéreztünk.

handball.hu: Hogyan látod a közeli jövőt ezek után?
Tóth: Nagyon bízom benne, hogy ez a csapat nem ennyit tud, s ezt majd be is bizonyítja az olimpiai selejtező során. Mindennél fontosabbnak tartom, hogy ott legyünk Pekingben, és egy jó szerepléssel ezt az egész világbajnokságot ki tudjuk javítani. Ehhez azonban mindenkinek el kellene gondolkodnia, min kell változtatnia, hogyan kell egy világversenyre elutaznia, és ott mit kell nyújtania.

handball.hu: Az utóbbi három évben az olimpia lebeg a magyar csapat szeme előtt, azonban az eredményeink évről-évre romlanak (2005 vb-3, 2006 Eb-5, 2007 vb-8). Hogy kerülünk így csúcsformába épp az ötkarikás játékokra?
Tóth: A 2005-ös szentpétervári világbajnokságon éreztem magamat a legjobban válogatott pályafutásom során. Ott új csapat volt, új edzővel, nem volt rajtunk nyomás, mégis mindegyikünk iszonyúan motivált volt, bizonyítani akart, küzdöttünk-hajtottunk a pályán. Ez az, ami ezúttal hiányzott, s amiben mindenképp előre kell lépnünk, hiszen így elég siralmas volt az összkép. Azt kell megértenünk, hogy nem elég, ha egy-két ember jól teljesít egy mérkőzésen, mert úgy nem lehet egy világbajnokság tíz mérkőzését végigjátszani. Arra van szükség, hogy ha például nekem személy szerint nem megy a játék, akkor segítsenek. Ha ilyenkor a társamnak lepasszolom a labdát, azzal is jót tudok tenni a csapatnak. Sajnos ha valamelyikünk épp nincs jó formában, akkor a másik is elbizanytalanodik, langyossá válik. Pedig épp az ellenkezőjét kellene tennie: bebizonyítani, hogy igenis motivált, és hozzá tud tenni a meccshez.

handball.hu: Hogy látod, ez más csapatoknál is így működik, vagy mi vagyunk az egyedüliek?
Tóth: Nagyon jó nézni például a norvégokat, mennyire együtt vannak védekezésben és támadásban is. Akkor is biztatják egymást, ha nem sikerül valami. Ilyenkor nem vágnak pofákat, nem húzzák el a szájukat, hanem bátorítják egymást. Ez persze a mentalitásukból is fakad. Mögöttünk egy olyan ország áll, ahol szenvednek az emberek. Amióta Ausztriában játszom, saját bőrömön tapasztalom, hogy mennyivel könnyebb ott az élet, és sokkal egyszerűbb úgy jó eredményeket elérni, ha csak a kézilabdával kell foglalkoznia az embernek.

handball.hu: A világbajnokság elején Neked sem ment a játék, ám aztán megráztad magad, és egyik pillanatról a másikra brillíroztál. Ez talán már a nyugati mentalitás áldása?
Tóth: Valóban nagyon szenvedtem, hiszen borzasztóan készültem erre a világversenyre, ezért fájt, hogy nem tudtam segíteni a csapaton. De bíztam magamban, és aztán sikerült legyőznöm önmagamat, és megpróbáltam tenni azért, hogy jobban menjen a játék. Viszont az egyik jól sikerült mérkőzés után aztán olyan visszhangokat hallottam, hogy rögtön nagyképűvé is váltam, és nem vagyok elég alázattal a csapat iránt. Nekem pedig nagyon fájt, hogy ezt épp a saját csapattársaim látják így, s emiatt borzasztóan érzem magam a bőrömben. Persze én is el fogok gondolkodni azon, hogy mit csináltam rosszul, mi az, amit máshogy kellett volna tennem.

Párizs, a kínok városa

handball.hu (bee), Párizs