Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Bemutatkozik az Itxako

2010. október 24. 0:02 © handball.hu

A DVSC-KORVEX ezúttal a nyáron megerősített Itxako Reyno de Navarra csapatát fogadja a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában. A spanyol bajnok egy vereség és egy győzelem után a második helyen áll a B-csoportban. A találkozót 15 órától a élőben közvetíti a Viasat3.

Bemutatkozik az Itxako
Az estellai klubot 1972 októberében alapították, ám a női szakág csak 1990-ben indult el. 1999-től a spanyol első osztályba került a csapat, néhány évvel később pedig elérkeztek a sikerek is. 2004-ben második helyezést ért el az Itxako a Spanyol Ligakupában, az EHF-kupa nyolcaddöntőjében pedig a Győri ETO búcsúztatta a baszkokat. Mindkét mérkőzésen játszott már Andrea Barnó és Begoña Fernández is – előbbi két gólt lőtt, utóbbi nem talált hálóba. A Győri ETO színeiben négy jelenleg debreceni játékos neve is szerepel a jegyzőkönyvben. Juhász öt, Borbás egy találatot ért a két mérkőzésen, Mörtel csak kinti mérkőzésen játszott, és egy gólt lőtt, Bognárt pedig a győri meccsre nevezték.

2005-ben először került a Spanyol „Királyné Kupa” végjátékába, és a bronzérmet szerezte meg a csapat. 2006-ban a KEK negyeddöntőjében búcsúzott az Itxako, egy évvel később az EHF-kupa nyolcaddöntőjében, a következő évben pedig a döntőben vérzett el – miután a Cornexit a nyolcad-, a Dunaferrt pedig az elődöntőben ütötte ki. 2009-ben azonban már nem hibáztak az estellaiak; a döntőben hazai pályán olyan különbséggel győztek a Lipcse ellen, amelyet a németek a visszavágón már nem tudtak lefaragni.

A spanyol bajnokságban 2008-ban került először dobogóra az Itxako, az ezüstérem után pedig 2009-ben és 2010-ben is azonnal az arany következett, ráadásul idén szeptemberben a Spanyol Szuperkupát is megnyerte az együttes.

A csapat tavaly hat mérkőzést játszott a Bajnokok Ligája C-csoportjában, az Oltchim és a Győri ETO ellen azonban nem tudott pontot lopni. Egyedül a Zvezda ellen volt sikeres az Itxako, hiszen miután idegenben döntetlent ért el, a záró fordulóban nyolc góllal páholta el a korábbi BL-győztest a spanyol bajnok.

A nyáron nagy változáson ment keresztül a Loki vasárnapi ellenfele, hiszen több sztárjátékos is érkezett Estellába. A Mar Alicante csapatából a jobbszélső Carmen Martín, az Elda Prestigiótól a jobbátlövő Oana Şoit, az irányító-balszélső Raphaëlle Tervel útja pedig Larvikon keresztül vezetett vissza Spanyolországba. Három orosz légiós is érkezett: a balszélső Emilija Turej Koppenhágát, a beálló Natalija Kurbanova Togliattit, a kapus Tatjana Alizar pedig Volgográdot hagyta el. Bár már egy éve a csapat tagja, a Bajnokok Ligájában csak idén mutatkozott be a portugál átlövő, Alexandrina Barbosa.

A távozók listáján Maria Concepción Berenguel, Elisabeth Pinedo, Nely Carla Alberto, Laura Crăciun, Christina Rohde és Marieke van der Wal található.

A baszkokat jelenleg sérülések sújtják: sem Tervel, sem pedig az irányító Macarena Aguilar nem állhat a vezetőedző Ambros Martín rendelkezésére. Carmen Martín viszont már a Hypo ellen is pályán volt, a hétközi spanyol bajnoki mérkőzésen pedig négy gólt szerzett.

A DVSC-KORVEX vasárnap 15 órakor fogadja az Itxako Reyno de Navarra csapatát a debreceni Hódos Imre Rendezvénycsarnokban. Az összecsapást a Viasat3 élőben közvetíti.



Itxako Reyno de Navarra

Legjobb európai eredmények:
Bajnokok Ligája: legjobb 16 (2010)
EHF-kupa: győztes (2009), döntős (2008), nyolcaddöntős (2004, 2007)
KEK: negyeddöntős (2006)

Magyarok elleni eredmények:
EHF-kupa, 2003/04, nyolcaddöntő: ItxakoGyőri ETO 30-26, Győri ETO – Itxako 33-22
EHF-kupa, 2007/08, nyolcaddöntő: Itxako – Cornexi 27-21, Cornexi – Itxako 26-26
EHF-kupa, 2007/08, elődöntő: Dunaferr – Itxako 27-23, Itxako – Dunaferr 28-22
BL, 2009/10, C-csoport (legjobb 16): Győri ETO – Itxako 29-28, Itxako – Győri ETO 14-20

Legjobb hazai eredmények:
kétszeres spanyol bajnok (2009, 2010)
Spanyol „Királyné” Kupa-győztes (2010)
Spanyol Szuperkupa-győztes (2010)
spanyol bajnoki ezüstérmes (2008)
Spanyol Ligakupa-ezüstérmes (2004)
Spanyol „Királyné” Kupa-bronzérmes (2005)
háromszoros Spanyol „Királyné” Kupa-elődöntős (2006, 2008, 2009)

Spanyol bajnokság:
1. forduló: Alcobendas – Itxako 28-33
2. forduló: Itxako – Ro’casa 42-14
3. forduló: Vícar Goya – Itxako 18-33
4. forduló: Itxako – Mar Sagunto 36-30
5. forduló: Mar AlicanteItxako 26-33
6. forduló: Itxako – Monóvar 37-18

A spanyol bajnokság állása
1.Itxako6600214-1348012 pont
2.Elda Prestigio6501177-1621510 pont
3.Bera Bera6411152-14489 pont
4.Elche-Mustang6402165-153128 pont
5.CB Mar Alicante Mar Alicante6312161-15477 pont
6.C.Le.Ba. León6312165-16507 pont
7.Mar Sagunto6303193-175186 pont
8.Castro-Urdiales6303148-14446 pont
9.Alcobendas6213154-159-55 pont
10.Monóvar6204161-175-144 pont
11.Vícar Goya6204143-171-284 pont
12.Ucam Murcia6105150-160-102 pont
13.Marina Park6105136-163-272 pont
14.Ro’casa6024134-194-602 pont

A BL-góllövőlistán
16.Alexandra Barbosa11 gól
22.Begoña Fernández10 gól
22.Csáki Viktória10 gól
29.Emilija Turej9 gól
35.Bognár Barbara8 gól
35.Sopronyi Anett8 gól
45.Bogdanovic Annamária7 gól

Idei BL-eredmények:
1. forduló: Itxako – Leipzig 23-24
2. forduló: Hypo – Itxako 19-30

Bajnokok Ligája, a B-csoport állása
1.HC Leipzig HC Leipzig320178-7624 pont
2.Itxako Reyno de Navarra210153-43102 pont
3.DVSC SCHAEFFLER DVSC-KORVEX210147-52-52 pont
4.Hypo NÖ Hypo NÖ310268-75-72 pont



Bajnokok Ligája, csoportkör, B-csoport, 3. forduló

DVSC-KORVEX – Itxako Reyno de Navarra
2010. október 24., vasárnap, 15.00
Debrecen, Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Játékvezetők: Shlomo Cohen, Yoram Peretz (izraeliek)
TV: Viasat3 – ÉLŐ

A csoport másik mérkőzésén:

HC LeipzigHypo NÖ 23-28 (12-15)
Lipcse, Arena Leipzig
Játékvezetők: Szlave Nikolov, Gjorgji Nacsevszki (macedónok)


Csak az Itxako nyert idegenben
Köstner többektől hiányolja a jobb formát
Közel is volt a bravúr

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi