Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Lillehammerbe érkezik a király

2010. december 12. 12:00 © handball.hu

Kiemelkedő vendége lesz a vasárnapi svéd – norvég csatának. V. Harald norvég király ugyanis már a hét közepén bejelentette, hogy vasárnap látogatásával megtiszteli a norvég nőikézilabda-válogatott Eb-mérkőzését.

Lillehammerbe érkezik a király
A norvégok korántsem lehetnek biztosak győzelmükben, hiszen a két csapat júliusi csúcstalálkozóján svéd diadal született (26-23). Hammersengék azóta már visszavágtak korábbi vereségükért a Világkupán (31-23).

A norvég csapat magyarok elleni mérkőzésére a hivatalos adatok szerint 10185 néző látogatott el, ám Katrine Lunde Haraldsen reménykedik abban, hogy vasárnap még többen lesznek majd. „Most izgalmas mérkőzések jönnek majd, de remélem, hogy továbbjutunk, és Dániában is játszhatunk” – tette hozzá Lunde Haraldsen.

„Nagyon jók vagyunk hátul, védekezésben, és van két klasszis kapusunk, akik kiválóan jól védenek, és így könnyű gólokat tudunk szerezni lerohanásokból” – mondta Heidi Løke. „Most Svédország következik, amelynek szintén nagyszerű a védelme.”

A svédek egyik legjobbja Gabriella Kain volt a kapuban, aki mindhárom meccsen szenzációsan védett. Támadásban Isabelle Gulldén és Linnea Torstenson magaslik ki a válogatottból. Ketten együtt huszonkilencszer találtak be az ellenfél kapujába, de mindketten előkelő helyet foglalnak el a gólpasszt adó játékosok listáján is: harminchét alkalommal látták el labdával társaikat.

A norvégoktól Lunde Haraldsen magasan vezeti a kapusok toplistáját, Heidi Løke és Linn-Kristin Riegelhuth harminckét gólt lőtt eddig három meccsen, Gro Hammerseng és Tonje Larsen összesen huszonnégy gólpasszt adott. Hammerseng a védelemben is jól dolgozik: az eddigi meccseken hat lövést blokkolt.

A svédek elleni meccs a II. középdöntő-csoport presztízscsatája, hiszen két, eddig százszázalékos csapat áll majd szemben egymással. A győztes fél lábbal az elődöntőben érezheti magát.



IX. Nőikézilabda-Eb, II. középdöntő-csoport, 1. forduló

SvédországNorvégia
20.15, Norvégia, Lillehammer, Håkons Hall
Játékvezetők: Valerija Guszeva, Sztella Vartanjan (oroszok)


A II. középdöntő-csoport állása
1.Svédország Svédország330082-62206 pont
2.Norvégia Norvégia320186-59274 pont
3.Magyarország Magyarország320160-77-174 pont
4.Hollandia Hollandia310264-6132 pont
5.Franciaország Franciaország310263-75-122 pont
6.Ukrajna Ukrajna300363-84-210 pont


Lesz még meglepetés?
Torstenson: El kell dugnunk a labdát!
Újra Herbrecht nélkül a franciák
Kész a mieink további menetrendje

© handball.hu

Eb 2010 - további hírek

2011. március 16. 18:33

Nagy szám volt a decemberi Eb!

2011. március 8. 22:20

V. handball.hu közönségtalálkozó

2011. január 17. 20:39

"A merítési lehetőség elég szűkös"

2010. december 20. 8:00

"Megmutattuk, hogy jobbak vagyunk"

2010. december 20. 6:00

"Harcoltunk, ameddig tudtunk"

2010. december 19. 17:24

Brădeanu: Akartuk a győzelmet

2010. december 19. 16:32

Nem írták át a svédek a címvédési tervet

2010. december 19. 14:21

"Vissza akarunk vágni a svédeknek"

2010. december 19. 14:05

Bravúr-bronz Romániának

2010. december 19. 13:44

"Nagyszerű érzés volt, ahogy fogadtak"

2010. december 19. 12:52

Megválasztották a torna legjobbjait

2010. december 19. 11:46

Kitartanak tűzön-vízen át

2010. december 18. 23:06

Tolnai: Az egészség a legfontosabb

2010. december 18. 17:04

Boson még nem fogta fel az egészet

2010. december 18. 16:35

A címvédő vár a svédekre

2010. december 18. 14:40

Kindl: Ez sose lesz ugyanaz az érzés

2010. december 18. 14:05

Nem lett finalista Románia

2010. december 18. 11:06

Franciaországé az ötödik hely

2010. december 17. 21:00

Pytlick: Megtaláltuk Lunde gyenge pontjait

2010. december 17. 20:27

Grini: Ez ellentéteket szülhet