Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Egy sima, két fordított

2010. október 24. 14:05 © handball.hu

A Debrecen a BL első fordulóját győzelemmel teljesítette, majd Lipcséből pontok nélkül tért haza. Az Itxako ellen a hazai pálya sajnos nem hozott szerencsét a Lokinak, így a spanyol együttes átvette a B-csoport első helyét, a magyarok pedig az utolsót.

Egy sima, két fordított
Bajnokok Ligája, csoportkör, B-csoport, 3. forduló
DVSC-KORVEX
27 (15)
Itxako Reyno de Navarra
32 (19)
Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok, 2000 néző
Játékvezetők: Shlomo Cohen, Yoram Peretz (izraeliek)
Szabó V.
Bogdanovics
Sopronyi
Bulath
Bognár B.
Juhász G.
Csáki
2
5
9(2)
4
2(2)
4
1
Barbosa
Fernandez
Turej
Soit
Alonso
Martín
Peña
Pinedo
9
3
7
4(3)
1
4
2
2
Hétméteresek: 6/4 Hétméteresek: 4/3
Kiállítások: 8 perc Kiállítások: 12 perc
Piros lap: Pinedo (3x2 perc)

Jól védekező, és tudatos, a másikból alaposan felkészült játékkal vette kezdetét a mérkőzés. 3-3-ig fej-fej mellett haladt a meccs, majd Kiss Éva büntető-hárítása után megtáltosodtak a társai is, és a 11. percre már 6-3-ra vezetett a Loki. Juhász ez alatt az idő alatt büntetőt harcolt ki, és akciógólt is szerzett. Soit viszont biztos kézzel lőtte a hétmétereseket, ráadásul a DVSC ekkor kettős emberhátrányba kényszerült, amit az Itxako ki is használt, és fordított (13. perc: 6-8). A hajdúságiak nehezebb szerepbe kényszerültek így, a félidő második harmadában csak futottak az eredmény után. A spanyolok gyors indításokból szereztek fontos találatokat, mellyel a 20. percre 8-12-re stabilizálták az előnyüket. Ekkor már Triffa állt a házigazdák kapujában, de az ibériaiak lerohanásaival szemben ő sem tudott többet hozzátenni, mint elődje. A szünetig hátralévő idő egy részében kettős emberelőnyhöz jutott a Debrecen, ám az előnyben eltöltött periódust sem sikerült kapott gól(ok) nélkül kihúzni. Félidőben: 15-19.

A pihenőről visszatérve Sopronyi vállalta a gólszerzői feladatkört, aki az addigi találatainak számát alig több mint öt perc alatt háromról hétre növelte. Csapata ennek köszönhetően kettőre csökkentette a hátrányt (37. perc: 19-21). Ekkor viszont újrasikerült belefutni néhány spanyol labdaszerzésbe, és az ebből születő lerohanás-gólokba (40. perc: 19-24). A Loki megzavarodott, és egyre nehezebb helyzetbe sodorta önmagát, miközben Barbosa már a nyolcadik gólját írta. A 47. percben, 21-28-nál Köstner mester még megpróbált lelket önteni a fizikálisan is egyre kimerültebb együttesébe, ami hasznosnak bizonyult, hiszen a következő szakaszban folyamatosan maradtak ki a spanyol helyzetek, az 53. percben pedig már csak három volt közte (25-28). Az Itxako gólcsendjét Barbosa törte meg, de szerencsére Bogdanovics, majd Sopronyi rögtön válaszolt rá (56. perc: 27-29).Bogdanovics következő lerohanás-találatát érvénytelenítette az izraeli bírópáros, és az ellenfélé lett a labda, egy korábbi mezrángatásra hivatkozva. Soit első akciógólja volt az utolsó törés a Loki játékában, innen elveszett az egyenlítés, vagy esetleges fordítás esélye. Pinedo az utolsó percben kipontozódott, de ez már nem befolyásolta csapatát. Végeredmény: 27-32.

Bajnokok Ligája, a B-csoport állása
1.Itxako Reyno de Navarra320185-70154 pont
2.HC Leipzig HC Leipzig320178-7624 pont
3.Hypo NÖ Hypo NÖ310268-75-72 pont
4.DVSC SCHAEFFLER DVSC-KORVEX310274-84-102 pont

A csoport másik mérkőzésén:

HC LeipzigHypo NÖ 23-28 (12-15)
Lipcse, Arena Leipzig
Játékvezetők: Szlave Nikolov, Gjorgji Nacsevszki (macedónok)

Bemutatkozik az Itxako
Csak az Itxako nyert idegenben
Köstner többektől hiányolja a jobb formát
Közel is volt a bravúr


© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi