Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Izlandi túrán a németek

2007. június 7. 8:12 © handball.hu

Habár a tavalyi Európa-bajnokságon elért negyedik helyével Németország nemzeti válogatottja már megszerezte az indulási jogot a decemberi franciaországi világbajnokságra, a felkészülésük már most gőzerővel folyik. A 2006-os nagyszerű teljesítményüket követően, úgy tűnik, az idei világversenyre is nagyratörő tervekkel készülnek.

Izlandi túrán a németek
A csapat jelenleg Izlandon tartózkodik, ahol tegnap - egy több órás túrát követően - a vendéglátó válogatottal mérkőzött meg, és nyert magabiztosan, kilenc góllal. A hét folyamán még egy alkalommal, pénteken este nyolc órakor játszik egymás ellen a két együttes. Az összecsapás helyszínéül az 1995-ös férfi vb-döntő csarnokát, a Laugardalshöllt választották.

Az izlandiak mindössze húsz percig tudták tartani a lépést a német lányokkal (9-12), az ezt követő nyolc percben azonban csak a vendég csapat talált be, ők viszont hétszer is (9-19). Anne Müller és a balszélső Nadine Härdter mutatott be remek támadásokat, míg a kapuban Sabine Englert produkált jónéhány parádés védést. A félidőre is maradt a tízgólos különbség. A második játékrészben a hazaiaknak mindössze a differencia megtartására volt erejük, a felzárkózásra nem.

“Egy érdekes edzőmeccset játszottunk megnyugtató különbségű eredménnyel a számunkra teljesen ismeretlen, mozgékony izlandi csapat ellen” – nyilatkozta Armin Emrich, aki a világbajnokságra utazó keret összeállításán munkálkodik. Jelenleg a németeknél Clara Wolteringen kívül mindenki bevethető. A Leverkusen kapusa térdfájdalma miatt nem tudta vállalni a játékot.

Izland-Németország 26-35 (11-21)
Felkészülési mérkőzés
Reykjavik, 150 néző
Vezette: Sigurjonsson/Petursson (ISL)
Izland: Ragnarsdóttir, Hansdóttir, Símonardóttir; Drífa Skúladóttir (2/2), Pálsdóttir (2), Audur Jónsdóttir (3), Rut Jónsdóttir (1), Gudmannsdóttir (4), Ragnhildur Gudmundsdóttir, Kristinsdóttir (2), Dagný Skúladóttir (2), Bragadóttir (3/1), Kjćrnested (1), Jóhannsdóttir, Stefánsdóttir, Kristín Gudmundsdóttir (1), Gunnarsdóttir (5)
A német utazó keret: Englert, Schülke, Woltering; Härdter (5), Jurack (3/2), Stange, Geschke (2), Wörz (2), Müller (7), Reiche (5/1), Loerper (3), Hering (2), Krause (2), Ulbricht, Neukamp, Melbeck (1), Althaus (3)

handball.hu (jj)

Vb 2007 - további hírek

2008. március 15. 10:55

Trefilov diktátorszerepben

2008. január 23. 7:34

Németh: Tiszta a lelkiismeretem

2008. január 7. 7:53

Tadici lemond az olimpia után

2007. december 24. 9:08

Boldog ünnepet Mindenkinek!

2007. december 20. 22:42

Egy második, egy nyolcadik

2007. december 19. 10:36

Csak NE így tovább, Lányok!

2007. december 18. 16:13

Megvan a győztes!

2007. december 18. 15:22

Egyetlen taktika nem volt elég

2007. december 16. 17:31

Görbicz az All Star csapatban!

2007. december 16. 17:12

Az oroszoké maradt a cím

2007. december 16. 14:58

„2012-ben olimpiát akarunk nyerni”

2007. december 16. 14:02

Küzdeni tudásból jeles

2007. december 16. 12:30

Tóth: Nem tudtunk harcolni

2007. december 16. 12:19

Igazi harc az 5. helyért

2007. december 16. 8:47

Párizs, a kínok városa

2007. december 15. 20:44

Ellenfélnéző: Angola

2007. december 15. 18:17

Újra orosz-norvég döntő

2007. december 15. 15:41

Orosz lecke a döntőért

2007. december 15. 11:31

Dél-Korea küzdhet az 5. helyért

2007. december 15. 11:20

Vajon a hetedik hely összejön?