Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"Itt az idő, hogy kikapjanak a románok!"

2005. december 16. 9:57 © handball.hu

Szakkommentátorunk, Tóth László, a magyar férfi junior válogatott szövetségi kapitánya és a Győri Tento ETO csapatának vezetőedzője értékeli a magyar csapat középdöntőben lejátszott mérkőzéseit, majd esélylatolgatásában 55 százalék esélyt ad lányainknak a szombati, románok elleni világbajnoki elődöntőre.

Fotó: bolcs27.hu
Fotó: bolcs27.hu

Tóth László: A mérkőzés nehezen indult, bár az első félidőben már három góllal is vezettünk. Több jó egyéni teljesítményt is láthattunk, mégis kissé bizonytalanul játszottunk. Talán megijedtünk, hogy esetleg kikaphatunk. A második játékrész izgalmakat tartogatott, hiszen végig fej-fej mellett haladtunk a horvátokkal, sőt, az 58. percben még a vezetést is átvették. De ismét bebizonyította a csapatunk, hogy ezen is túl tudják tenni magukat, és Mehlmann valamint Balogh csodálatos góljával megnyertünk a mérkőzést. Ezzel nagy lépést tettünk a legjobb négy csapat közé kerüléshez.


Tóth László: Szépen kezdődött a meccs, aminek már a 15. percében 8-9 góllal vezettünk, majd kicsit feljöttek a hollandok. Németh András szerette volna pihentetni a jobb játékosainkat, de amint szorossá vált az eredmény, rögtön bevetette őket. Ahogy visszahozta Görbiczéket, visszaállt a rend, és a megnyugtató gólkülönbség. Magabiztosan nyertünk egy végig sprintelő, a gyors lerohanásokat kiválóan alkalmazó hollandok ellen.


Tóth László: Két legjobb játékosunkat kihagyta Németh András, de ez nem látszott meg a teljesítményünkön. Öröm volt nézni, ahogy az első félidőben küzdöttünk. Különösen az ötletes támadójátékunk tetszett, amelyben állandóan arra az egy emberes sáncra késztettük az oroszokat, amely mellett mindig ellőttük a labdákat, az ellenfél statikus játékát pedig próbáltuk kivédekezni. A második játékrészben mintha megijedtünk volna attól, hogy akár még alapembereink nélkül is megverhetjük az orosz válogatottat, így az ötvenedik perc körül fordított az ellenfél. De a játékunk reményre jogosít, hogy a következő meccseken (a többi egészséges játékossal kiegészülve) bármilyen eredményt elérjünk.

handball.hu: Úgy tűnik, az oroszoknál kiváltképp a beálló Bodnyevára és a 11 gólt szóró Polenovára kell vigyázni.
Tóth László: Elnézve Polenova 101 km/órás sebességgel lőtt góljait, azon tűnődtem, hogy a "hölgy" bizonyára megbukna egy nemiségvizsgálaton. De az biztos, hogy nem szeretnék vele találkozni egy kisebb szobában. A kétbeállós játékot és a beálló-átlövő kapcsolatot maradéktalanul kihasználták, erre figyelnünk kell, ha mégegyszer összekerülünk velük.

handball.hu: Milyen esélyekkel indulunk a románok elleni elődöntő mérkőzésre?
Tóth László: 55 százalékot adnék a győzelmünkre. A román csapat az eddigi összes mérkőzését megnyerte, nagyrészüket pedig elég magabiztosan zsebelte be. Úgy gondolom, itt az idő, hogy kikapjanak. Nehéz dolgunk lesz, nagyon szoros találkozóra számítok, de bízom benne, hogy a lányok becsületesen felkészülnek és nyernek! Most tehetik fel az eddigi teljesítményükre a koronát, mert világbajnoki döntőt játszani mindenkinek az álma.

handball.hu (bee)

Vb 2005 - további hírek

2007. december 8. 20:34

"Ferling beállítása döntött"

2007. december 8. 17:28

Görbicz: Volt tartozásunk...

2007. december 6. 20:35

Az első feladat kipipálva

2007. december 4. 23:49

Elég-e a másfél hetes felkészülés?

2007. december 2. 0:01

Új külső - régi lendület

2006. január 18. 14:54

Németh Andrással mindenki elégedett

2006. január 18. 12:02

A nyertes átvette a fődíjat

2006. január 9. 10:36

Magyarország vezeti a világranglistát

2005. december 29. 23:24

Ez történt 2005-ben

2005. december 24. 13:25

Boldog Karácsonyt!

2005. december 20. 10:26

"Ismét megőriztük a presztízsünket"

2005. december 20. 7:55

Megérkezett a csapat

2005. december 19. 20:13

"A biztató kezdet után csak így tovább!"

2005. december 19. 18:33

"A harmadik hely önmagáért beszél"

2005. december 19. 9:52

Olvasóink szerint is Görbicz a legjobb

2005. december 18. 16:40

Az aranyérmes Oroszország lett

2005. december 18. 15:50

Görbicz a legjobbak között

2005. december 18. 14:10

Megvan a bronzérem!

2005. december 18. 11:54

Hollandia szerezte meg az 5. helyet

2005. december 18. 10:52

"Az ellenfél plusz két emberrel játszott"