Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Következik Románia

2008. augusztus 18. 20:20 © handball.hu

A román válogatott lesz az ellenfele Magyarországnak az olimpia negyeddöntőjében. Az elmúlt egy évben ötször találkoztak Görbiczékkel, kétszer győztek, két döntetlent játszottak, és egy vereséget szenvedtek el tőlünk.

Következik Románia
Három felkészülési és két tétmeccs. Előbbieken a mi szempontunkból két döntetlen (Pannon-kupa - 2007. augusztus, Nyíregyháza - 2008. július) és egy vereség született (Kolozsvár - 2008. július), utóbbiakon pedig egy győzelem (vb-középdöntő - 2008. december), és egy vereség (olimpiai selejtező - 2008. március).

Ellenfelünk ugyanebben az időszakban egyébként harmincnyolc mérkőzésén összesen hétszer kapott ki (Oroszországtól, Franciaországtól, Magyarországtól, Németországtól és Norvégiától), és ötször egyik csapatnak sem sikerült dűlőre jutnia (a magyarok, a norvégok és az oroszok ellen).

Ebben az esetben sem hasonlítanám össze a két csapatot, hiszen a románok az olimpián majdnem minden mutatóban jobbak. Azonban eredményesebbek vagyunk, ha betörésből szerzünk gólt, valamint kapusaink jobban fogják a büntetőket és a ziccereket.

A legutóbbi tétmérkőzésünkön, a bukaresti olimpiai selejtezőn Szucsánszkit, Juhászt és Lovászt nevezte a kapitány, az olimpián helyettük Tomori, Bódi és Pigniczki van jelen. Az ellenfélnél akkor az azóta a válogatottságot lemondó Luca, valamint Balint lépett pályára, s helyettük most Pâslaru és Ardean Elisei jutott ki az olimpiára.

Azt hiszem, éppen itt az ideje annak, hogy a márciusi és a két júliusi vereségekért és döntetlenért visszavágjunk, és a magyar válogatott járjon túl keleti szomszédunk eszén, hiszen ismét tétmeccs következik.



A Radio Sport Total FM portálján a Román Kézilabda Szövetség elnöke, Cristian Gaţu fejtette ki a véleményét a csapat esélyeiről és a soron következő, Magyarország elleni találkozóról: Gheorghe Tadici tanítványainak esélyei nem csökkentek azzal, hogy második helyen végeztek a csoportjukban a norvégok mögött, és ennek következtében egy ágra kerültek a világbajnok oroszokkal.

Fotó: beijing2008.cn
A volt válogatott játékosok meggyőződése, hogy Dél-Korea képes győzni Norvégiával szemben az elődöntőben, mint ahogy ugyanezt teheti a román válogatott az oroszokkal. „Az igaz, hogy a norvégok elleni utolsó csoportbeli csúcstalálkozó „útelágazás” volt az érmek megszerzése érdekében: az egyik kövezett, azaz a könnyebb: mivel a Svédország elleni győzelmünk után elődöntőt játszottunk volna a Dél-Korea - Kína párharc győztesével. A másik pedig egy rögös út, ahol rögtön találkoztunk Magyarországgal, és ha ez megvan, akkor jöhet az Oroszország - Franciaország mérkőzés győztese.

Az esélyeink egyáltalán nem csökkentek a vereségünk után, amiért személy szerint - életemben először - egyértelműen a játékvezetők részrehajló tevékenykedését okolnám. Én egy Románia - Dél-Korea döntőt jósolok. Ők is le tudják gyűrni a norvégokat, mint ahogy mi is képesek vagyunk diadalmaskodni az oroszok fölött. Viszont az elődöntőig, majd azután a döntőig még van egy akadály: Magyarország. Hétfőn tartottunk egy taktikai megbeszélést, ahol az egész csapat videó anyagokat tanulmányozott a következő ellenfélről, de gyanítom, ugyanezt a magyarok is megtették.

A lényeg, hogy lányaink fejben ott legyenek, lelkesen, okosan kézilabdázzanak, kijátsszák ellenfelünk minden húzását, és maximálisan értékesítsék az adódó lehetőségeket. Gondolom, hogy a magyar tábor már értesült róla: mi éltünk a csere lehetőségével, és lecseréltük Talida Tolnai kapusunkat az irányító Mihaela Ani Senocicóra. Az utolsó mérkőzésünkön a védelmünk huszonnégy gólt kapott, ami nem sok, ám csupán huszonhárom gólt lőttünk, ami nyugtalanító. Ám biztos vagyok benne, hogy a Tadici - Muşi duó jól felkészítette játékosainkat a keddi találkozóra.”

Mariana Târcă a Rulmentul Brassó volt edzőnője is biztos a román diadalmenetben:
„Azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a román csapat kiválóan teljesített eddig az olimpián, még akkor is, ha a norvégok ellen a bírók hathatós segítségével minimális különbséggel alulmaradtunk. Ami Norvégia ellen történt, az még jobban kellene, hogy motiválja a mieinket, mert szerintem a magyar válogatott verhető alakulat. Figyelemre méltó, hogy a koreaiak egy olyan „edzőmeccset” játszottak velük, ami nem is tűnt hivatalos mérkőzésnek. Az oroszok pedig nincsenek csúcsformában, nehézkesek, ötlet nélkül támadnak, nagyon látszik első számú beállójuk hiánya. Tehát a magyarok elleni győzelem után nyugodtan számolhatunk az oroszok kiejtésével is” - nyilatkozott a Radio Sport Total FM riporterének.

A negyeddöntő mérkőzésre magyar idő szerint kedden 8.15-kor kerül sor.

handball.hu (bghb)

Olimpia 2008 - további hírek

2009. március 12. 12:53

II. handball.hu közönségtalálkozó

2008. december 24. 0:01

Békés, szeretetteljes karácsonyt!

2008. november 28. 6:49

Görbicz és Pálinger a táblaavatón

2008. november 11. 15:26

Trefilov, egy kicsit másképp

2008. október 11. 7:54

Megvan a nyertes

2008. szeptember 30. 18:58

Mégsem vonulnak vissza

2008. szeptember 30. 12:03

Hajdu a férfi válogatott élén

2008. szeptember 29. 8:02

Olimpiai játék 3.

2008. szeptember 22. 6:47

Olimpiai játék 2.

2008. szeptember 18. 11:46

Módosulhatnak a játékszabályok

2008. szeptember 17. 14:31

Voina, második nekifutásra

2008. szeptember 17. 9:08

Magas nézettségű közvetítések

2008. szeptember 10. 9:44

Egy kapitánycsere hátterében

2008. szeptember 5. 0:04

Vérten újra bevetésre kész

2008. augusztus 30. 11:55

Borkai támogatta Baloghot

2008. augusztus 29. 19:00

Kitüntették kézilabdázóinkat

2008. augusztus 28. 9:28

Az itthonhagyott csapatorvos esete

2008. augusztus 27. 6:59

Ferling: Az éremért hajtottam

2008. augusztus 25. 8:55

„Ha kidobnak, akkor elmegyek!”

2008. augusztus 23. 19:37

"Vegyes érzéseim vannak"