Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Közeledik a sorsolás

2009. február 19. 16:52

Március 24-én tartják a 2010-es Eb-selejtező csoportjainak sorsolását. A kvalifikáció szeptember végétől következő év május végéig tart, Magyarország az első kalapba került.

Közeledik a sorsolás
A kézilabda Eb-k történetében első alkalommal fordul elő, hogy 2010-ben két ország rendezheti azt. Dánia és Norvégia közösen benyújtott pályázatát 2006-ban fogadták el, így 2010. december 9. és 19. között e két országra figyel a kézilabdavilág.

A selejtezőket azonban nem új rendszerben, hanem a férfiak 2010-es Eb-kvalifikációjához hasonlóan bonyolítják le: hét négytagú csoportban, oda-visszavágós rendszerben játszanak egymással a válogatottak, majd a négyesekből két-két csapat csatlakozik az Eb-rendezőkhöz, Dániához és Norvégiához. Így alakul ki végül a tizenhatos mezőny, amely 2010 decemberében találkozik.

Harminc ország szövetsége jelezte, hogy részt kíván venni az Eb-selejtezőkön: Ausztria, Azerbajdzsán, Bulgária, Csehország, Fehéroroszország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Lengyelország, Litvánia, Macedónia, Magyarország, Montenegró, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország és Ukrajna.

A selejtezőkre 2009 szeptembere és 2010 májusa között kerül sor. Első körben Azerbajdzsán, Finnország, Görögország és Nagy-Britannia csapatai között dől el, mely két ország válogatottja folytathatja a küzdelmeket.

A hét csoportot 2009. március 24-én 11 órakor sorsolják össze az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi központjában. A sorsolási kalapokat az EHF női válogatott-rangsora szerint alakították ki, amely a 2006-os és 2008-as felnőtt Eb, valamint a 2007-es felnőtt vb-n szerzett helyezéseken alapul.

A sorsolási kalapok:

1. kalap: Oroszország, Németország, Spanyolország, MAGYARORSZÁG, Franciaország, Horvátország, Románia
2. kalap: Svédország, Macedónia, Lengyelország, Ukrajna, Ausztria, Szerbia, Fehéroroszország
3. kalap: Hollandia, Szlovénia, Portugália, Törökország, Szlovákia, Csehország, Izland
4. kalap: Litvánia, Olaszország, Montenegró, Bulgária, Svájc és két csapat az előselejtezőből

Az 1. kalapban található országok válogatottjai nem lehetnek a magyarok ellenfelei. Március 24-én nem csak a csoportok, hanem a fordulók párosítása is kialakul, a pontos időpontokról viszont a nemzeti szövetségek egyeztetnek majd.

A fordulók időpontja:

Előselejtező: 2009. szeptember 25-27.
1. forduló: 2009. október 14.
2. forduló: 2009. október 18.
3. forduló: 2010. március 31.
4. forduló: 2010. április 4.
5. forduló: 2010. május 26.
6. forduló: 2010. május 30.

Forrás: EHF

handball.hu

Külföld - további hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. április 29. 12:58

Katarina Bulatović visszatér Győrbe

2019. április 29. 7:24

Emilie Christensen a Fradinál

2019. április 16. 18:31

A Vipers-szel elődöntőzik az ETO

2019. április 16. 11:19

EHF-kupa: az Esbjerg kezd otthon

2019. április 14. 13:51

Bejutott a fináléba a Siófok

2019. április 13. 15:36

BL: kiesett a Fradi, négy között az ETO

2019. április 9. 14:57

Bundesliga: a gólkülönbség dönthet

2019. április 7. 14:36

BL: kikapott a Fradi, ETO-siker

2019. április 6. 16:54

Négy gól a Siófok előnye

2019. április 5. 22:59

Öttel kapott ki a Bukarest

2019. április 4. 18:43

Montenegróval egy csoportban