Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Bemutatkozik a B-csoport

2012. december 2. 8:02 © handball.hu

Az Európa-bajnokságig hátralévő három nap folyamán a nem magyar érdekeltségű csoportokról olvashattok egy-egy kis összeállítást. A 2. részben az B-csoportba nyerhettek egy kis betekintést.

Bemutatkozik a B-csoport
Dánia

Az egykoron szebb időket is megélt dán válogatott folyamatosan az élbolyba tör vissza. Az eddigi összes Eb-n résztvevő háromszoros bajnok (1994, 1996, 2002) utoljára a hazai rendezésű versenyen tudott a dobogó legfelső fokára állni. Azóta 2004-ben Magyarországon szerzett egy ezüstérmet, majd hosszabb kihagyás után ismét a hazai pálya hozott neki szerencsét. 2010-ben társrendezőként az elődöntőig menetelt, ám a bronzmeccset teltháznyi dán közönség előtt elvesztette Herningben a románok ellen.

A csapat nem csak az Eb-ken jeleskedett korábban: egyszeres világbajnoknak (1997), és egyedülálló módon háromszoros olimpiai bajnoknak (1996, 2000, 2004) is nevezheti magát.

A holtpont azonban egy ilyen statisztikákkal rendelkező együttest is el kellett, hogy érje: a 2007-es világbajnokságra és a 2008-as pekingi olimpiára nem jutott ki, pláne utóbbinak volt igazán pikantériája, háromszoros címvédőként.

A Dán Kézilabda Szövetség viszont sokak megdöbbenésére nem a fejénél kezdte a takarítást: a szövetségi kapitány, Jan Pytlick nemcsak hogy a helyén maradt, hanem lehetőséget is kapott arra, hogy hosszú távon gondolkozva visszavezesse a nemzeti csapatot a világ élvonalába. Mindehhez ráadásul folyamatosan újabb és újabb türelmi időt is kap: jelenleg sem vár senki sem érmet tőlük.

Mindazok ellenére sem, hogy a 2010-es Eb-elődöntő után a tavalyi vb-n is a legjobb négyig jutott a csapat, igaz, ugyanazzal az eredménnyel kellett akkor is megelégednie, mint egy évvel korábban. Az olimpia újabb kisiklást hozott: akkor a csoportban mindössze két pontot gyűjtöttek a Pytlick-lányok, és így tovább sem jutottak.

Most egy úgy taktikával a tarsolyban próbál szerencsét Dánia:

„Az utóbbi időben elkezdtük egy új védekezési szisztéma begyakorlását, és nincs kétségem afelől, hogy kezdetben lesznek hibáink, de meg merjük tenni, hogy hibázzunk, mivel ezt a rendszert hosszú távra szeretnénk beépíteni. Remélem, hogy az ellenfeleinket először frusztrálni fogja ez a módszer, hiszen mást szoktak meg eddig tőlünk” – vázolta csapat új taktikai elemébe vetett hitét a csapat motorja-irányítója, Kristina Kristiansen a www.ehf-euro.com-nak.

Jan Pytlick pedig teljes bizalommal van a fiatal, ám annál tapasztaltabb játékosával szemben: „Már két világbajnokságot tudhat maga mögött (2009, 2011), és emellett fontos szerep hárul rá klubcsapatában, a Team Tvis Holstebro-ban is, szóval senki sem csodálkozhat a tapasztaltságán. Kiemelkedő módon fontos ő a csapatunknak, úgy, mint a támadások megszervezője, akár a lerohanásoknál is, valamint védekezésben is számítunk rá, amire eddig nem volt példa”.



Franciaország

A 2003-as vb-címe után mintha egy hullámvasútra ült volna fel a francia válogatott: volt, hogy a TOP 10-be sem tudta magát beverekedni világversenyen, de közben 2006-ban Svédországból bronzéremmel térhetett haza. A csapat 2000-ben szerepelt először kontinensviadalon, ám azóta folyamatos résztvevője annak.

Az inkább „vb-menőnek” nevezhető franciák 2009-ben és 2011-ben is ezüstéremmel zárták a világbajnokságot, míg legutóbb, az olimpián a negyeddöntőben búcsúztak.

A szövetségi kapitány, Olivier Krumbholz népszerűsége, és a bizalom az irányába töretlen: 1998 óta tölti be pozícióját - csakúgy, mint Jan Pytlick -, és úgy látszik, munkakedve és lelkesedése továbbra is ugyanazzal a lendülettel viszi őt és csapatát előre. Jelenlegi célja a fiatalabb generáció minél hatékonyabb beépítése a gárdába.

A svédekhez és a norvégokhoz hasonlóan a Les Bleus-nek is kapusposzton kellett jobban keresgélnie az Eb előtt, miután Amandine Leynaud sérülés miatt nem tudja vállalni a játékot.

A 2011-es vb-n súlyos keresztszalag-szakadást elszenvedő Allison Pineau azonban startra kész. Csakúgy, mint a Győri ETO védekező-specialistája, Raphaelle Tervel, aki bár még az olimpia után a válogatottól való visszavonulását tervezgette, azonban azóta meggondolta magát, együttese nem kis örömére.

Egy szó mint száz, Franciaországra előzetesen mint a torna egyik fő esélyese lehet ezúttal tekinteni.

S hogy kiket tart Krumbholz mester a torna esélyeseinek?

"Talán egy olyan csapatot, aki nem vett részt az olimpián, gondolok itt Magyarországra vagy Németországra. Ők talán nem annyira kimerültek, mint azok, akiknek a tavalyi szezon augusztus közepéig tartott. Ezen felül természetesen Norvégia, vagy épp Montenegró lehet a favorit… Vagy talán Franciaország, ha mi is úgy akarjuk…"



Macedónia

Macedónia mindössze három kontinensversenyen indult idáig, ebből a legutóbbi a 2008-as, hazai rendezésű torna volt. Az ott elért hetedik helye a legjobb eredménye eddig a csapatnak. Most Franciaország mögött, csoport-másodikként kvalifikálódott Szerbiába.

A szomszédolók keretéből tizenhárman erősítik a hazai bajnokságot, a legtöbben a Metalurg Skopje játékosai. Az Eb-n a céljuk a csoportból való továbbjutás, ám egy ilyen kvartettből, mint az övék, ehhez biztosan bravúr(ok)ra lesz szükség.

A csapat legismertebb játékosa az a huszonkét esztendős Elena Gjorgjievszka, aki fiatal kora ellenére már komoly nemzetközi tapasztalatot és játéktudást szedett magára a Bajnokok Ligája-győztes ŽRK Budućnost játékosaként.

A szövetségi kapitány, Gino Strezovski 2010-es kinevezéséig főként férfi vonalon képviseltette magát edzőként. Feladatul azt kapta, hogy olyan csapatot rakjon össze, mely ismét világversenyen képviseltetheti magát, és ezt elég gyorsan sikerült is teljesítenie.

Kíváncsian várjuk, ezen felül milyen meglepetésekkel tud még válogatottjával együtt szolgálni!



Svédország

A nyolcadik Európa-bajnokságára készülő Svédország sokáig nem nyújtott semmi kiemelkedőt, de az utóbbi években felszálló ágba került. A 2010-es Eb-selejtező csoportban már komoly csatákat vívott a csoport-elsőségért a magyarokkal, majd a dán-norvég eseményen hatalmasat robbantva az ezüstéremig meg sem állt.

A kapitány, Per Johansson igazán értett a lányok nyelvén, akik "félprofi" mentalitással, de hatalmas szívvel és küzdeni tudással harcoltak meg ezért a szép eredményért. Valami azonban megváltozott.

Először a nyolcaddöntőben estek ki a vb-ről a svédek Brazíliában, majd bár az Eb-n elért helyezésükkel egyenes ágon jutottak a londoni olimpiára, ám ott az összes mérkőzésüket elveszítve nulla ponttal búcsúztak a további küzdelmektől. Ezt a szövetség sem nézhette tétlenül, és Johanssonnak mennie kellett.

Új szövetségi kapitányként Torbjörn Klingvall kapott lehetőséget, hogy túllendítse a csapatot a holtponton, és visszaterelje őket a jó útra. Kapusposzton nem számíthat a tréner Gabriella Kainra:

"Gondjai vannak a térdével, és nem tudja vállalni azt a terhelést, amely a klubjában és a válogatott színeiben való együttes szereplés jelentene" - fogalmazott akkor Klingvall a Helsingborg Dagblad hasábjain.

Helyette az Aalborg DH hálóőre, Maria Olsson utazhat Szerbiába a rutinos Cecilia Grubbström mellett.

Az ősszel még amiatt is lehetett aggódnivalója a szakedzőnek, hogy a csapata ásza, az RK Krim Mercatort erősítő Linnea Torstenson velük tarthat-e, ám szerencsére a játékos szezon eleji sérülése már a múlté.

Vele, valamint olyan nagy nevekkel, mint Isabelle Gulldén, Johanna Ahlm, vagy épp a BL-csoportkörben a Fradi ellen igencsak jeleskedő Jamina Roberts, nagy eséllyel száll harcba a svéd együttes akár a legelső helyek egyikéért is.


X. Női Kézilabda Európa-bajnokság, a B-csoport menetrendje

December 4.
18.15 Franciaország - Macedónia
20.15 Svédország - Dánia

December 6.
18.15 Macedónia - Svédország
20.15 Dánia - Franciaország

December 8.
18.15 Svédország - Franciaország
20.15 Dánia - Macedónia

© handball.hu

Eb 2012 - további hírek

2012. december 23. 17:41

VII. handball.hu közönségtalálkozó

2012. december 22. 18:33

Mariama Signate elégedetlenkedik

2012. december 20. 12:22

Szavazhatsz válogatottunk két tagjára is

2012. december 19. 15:18

Hétezren várták az Európa-bajnokot

2012. december 19. 10:14

Szakemberek az Eb-ről

2012. december 18. 14:26

Végetért a Facebook-tippversenyünk

2012. december 18. 13:33

Egy új kezdet

2012. december 18. 9:40

Triscsuk: Az első hely a cél!

2012. december 17. 19:25

"Újabb és újabb szintet sikerült átugrani"

2012. december 16. 17:31

Rédei-Soós: Még soha nem éreztem ilyet

2012. december 16. 17:15

"Szeretem áthúzni a sztereotípiákat"

2012. december 16. 17:03

Örömszavak a bronzmeccs után

2012. december 16. 16:39

Montenegró szakította meg a láncolatot

2012. december 16. 13:54

Számunkra a bronz arannyal is felér!!!

2012. december 16. 13:36

Kihirdették az Eb All Star csapatát

2012. december 16. 10:26

"Elég energiánk maradt a győzelemhez"

2012. december 15. 16:52

"A francia bírók ellen is küzdöttünk"

2012. december 15. 16:26

"Legközelebb talán megverjük őket"

2012. december 15. 16:10

"Megismétlődik" az olimpiai döntő az Eb-n

2012. december 15. 13:40

Szertefoszlottak a döntős álmaink