Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Mrđen 30% esélyt ad maguknak

2015. október 16. 16:30 © handball.hu

Sajtótájékoztató előzte meg az RK Podravka Vegeta első, Ferencváros elleni idegenbeli BL-mérkőzését, amelyen a csapat vezetőedzője és két játékosa beszélt az esélyeikről.

Mrđen 30% esélyt ad maguknak
Goran Mrđen, a csapat vezetőedzője: „Az FTC hazai pályán ritkán veszít, és idegenben is csak kiváló, például egy Final4-szintű csapat ellen. Már harmadik éve szerepelünk úgy a Bajnokok Ligájában, hogy új csapatot építettünk. Reméljük, hogy a felkészülés kedvező volt számunkra, és ha idegenben talán nem is, itthon meglephetjük a Ferencvárost. Ez a név nemcsak Magyarországon, de Európában is híres. Ha nem a BL-ben indulnak, akkor a KEK-et nyerik meg.

A sorsolás előtt a magyar bajnokot választottam volna, hiszen közel van, busszal elérhető. Szombat reggel indulunk, ebéd után edzést vezényelek a lányoknak, majd másnap délután már következik a mérkőzés.

Sokkal nyugodtabb vagyok most, mint tavaly ilyenkor, mikor a Thüringer HC ellen kezdtük a csoportkört. Realistának kell lennünk, de nem szabad, hogy alábecsüljenek minket. Nyáron megmutattuk, hogy a Ferencváros ellen is tudunk játszani (FTC - Podravka 33-30, Podravka - FTC 20-26). Tanultunk azokból a mérkőzésekből. 30%-os győzelmi esélyt tippelek.”

Dragica Džono, a beálló és csapatkapitány: „Kevesebb tapasztalatunk van, mint a tavalyi szezonban, de hiszek a csapatban, és az védekezésünk agresszivitásával a tapasztalatlanságunkat elfelejthetjük. A felkészülési mérkőzéseken megmutattuk, hogy mindenkivel fel tudjuk venni a versenyt.

Nincsen bennünk félelem, hacsak nem azokban, akik először hallják majd meg a BL himnuszát. Ők is legfeljebb csak tartanak egy kicsit a mérkőzéstől. Nyugodtak vagyunk, tudjuk, mit tudunk és meg is mutatjuk.”

Ivana Kapitanović, a horvátok kapusa: „A Bajnokok Ligája miatt meg kell erősítenünk a védelmünket, mert a horvát bajnokság eddigi mérkőzésein nem azt mutattuk, amit tudunk. Az agresszív védekezésünk azt is eredményezi, hogy több gólt tudunk lőni, akár gyors indításból is.

Alig várjuk már a mérkőzést, számunkra egyértelműen ez a legfontosabb sorozat. Erről a várakozásról szól a felkészülési időszak és az azt követő idő.”



Bajnokok Ligája, csoportkör, B-csoport, 1. forduló

FTC-Rail Cargo HungariaRK Podravka Vegeta
október 18., vasárnap 17.15, Dabas, OBO Aréna
Játékvezetők: Erdoan Vitaku, Arszim Vitaku (koszovóiak)
ÉLŐben: Sport2

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi