Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

A 16. forduló következik szerdán

2014. január 22. 7:58

A szerda rögtön egy teljes bajnoki fordulót hoz a hazai meccsek sorába: Érdre a Loki, az MTK-hoz a Győr, Egerbe a Fradi, Békéscsabára a Siófok, Dunaújvárosba az FKC, míg Veszprémbe a Vác látogat.

A 16. forduló következik szerdán
NB I., alapszakasz, 16. forduló

ÉRD - DVSC-TVP
18.00, Érd, Városi Sportcsarnok

Erőltetett menet vár a DVSC-TVP-re ezen a héten, ugyanis szerdán és vasárnap bajnoki összecsapáson kell bizonyítaniuk a piros-fehéreknek; előbb a bajnoki dobogóra pályázó Érd, majd a Veszprém lesz a rivális.

"Való igaz, a vasárnapi mérkőzésen nagyobb esélyünk van a pontszerzésre, viszont nem szeretnék súlyozni a találkozók között. A tabellát elnézve, ami tavaly elég volt (18 pont) a középházba jutáshoz, az most lehet, hogy kevésnek bizonyul, éppen ezért bravúrpontokat is kell szereznünk a bajnokság során. Az Érd ellen egy esetleges döntetlen már nagy szó volna, mivel a vendéglátóink egyértelműen esélyesei a találkozónak. A bajnoki dobogóért küzdő rivális játékosállománya erősebb a miénknél, nagyobb a variációs lehetősége, s minőségi cserejátékosokhoz is nyúlhat az edzőkollégám. Akkor már elégedett leszek a csapatommal, ha egy jó, szoros meccset vívunk az érdiekkel" - nyilatkozta Varga József, a DVSC-TVP vezetőedzője.

A debreceniek mestere elárulta, Siska Pálmára ezúttal sem számíthat, az átlövőnek fáj a lábfeje, viszont Simsik Cynthia vélhetően visszatér a csapatba.

Forrás: www.haon.hu



MTK-Budapest SE - Győri Audi ETO KC
18.00, Budapest, Elektromos Csarnok
ÉLŐ szöveges közvetítés: www.onlajnok.com

A két gárda szeptemberi mérkőzésén 45-24-re diadalmaskodott az ETO. A cél most is a magabiztos győri győzelem. Az utóbbi három fordulóban Görbicz Anitáék hazai pályán léphettek pályára, ahol előbb a Siófok, a Ferencváros, majd pedig a Békéscsaba csapatát sikerült legyőzniük. Az egy hét leforgása alatt szerzett hat pont, valamint a rivális FTC legyőzése azt jelentette, hogy a Győrnek sikerült a tabellán a vezető pozíciót megerősíteni, és immáron nem a gólkülönbségének, hanem szerzett pontjainak köszönhetően vezeti a bajnokságot. A legutóbbi, Békéscsaba elleni bajnokinak immáron a Széchenyi Egyetem sportcsarnoka adott otthont. A csapat ideiglenes otthonául szolgáló létesítményt egy 24-20-as győri sikerrel végződő találkozóval sikerült felavatni.

"Igyekszünk folytatni a megkezdett utunkat, szeretnénk egyre jobb formába lendülni. Természetesen komolyan vesszük a szerdai mérkőzést is, jó játékkal szeretnénk győzni" mondta Ambros Martín vezetőedző.

Az MTK-Budapest SE újoncként eddigi egyetlen győzelmével - amelyet épp az utolsó helyen tanyázó Eszterházy KFSC-Globál Safe csapata ellen jegyzett - jelenleg a tabella 11. pozíciójának birtokosa. A főként fiatalokat felvonultató fővárosiak elsődleges célkitűzései között a rutinszerzés, valamint egy-egy pont elcsípése szerepelt. Az utóbbi fordulókban rendre megálljt parancsoltak számukra a bajnokság nívósabb együttesei: Fehérváron és Debrecenben jókora zakóba futottak, míg az FTC elleni hazai mérkőzésen valósággal kiütötte őket rangosabb ellenfelük.
Az MTK legeredményesebb góllövője Barczi Annamária 53 találattal, Fekete Bozsana 43 gólnál jár, míg a keret legrutinosabbja, a korábbi válogatott beállós Borbás Rita 36-nál tart ebben a szezonban.

Forrás: www.gyorietokc.hu



Eszterházy KFSC-Globál Safe - FTC-Rail Cargo Hungaria
18.00, Eger, Eszterházy Sportcsarnok
ÉLŐ szöveges közvetítés: www.onlajnok.com

Az Eger elleni találkozó előtt a Ferencváros két fiatal kézilabdázója, Mészáros Rea és Szekerczés Luca nyilatkozott.

Mészáros Rea: "Remélem, hogy az őszi mérkőzéshez hasonlóan most is könnyed csatát vívhatunk az Eger ellen. Nagyon jó lesz, hogy meccsszituációban nagyobb intenzitással gyakorolhatjuk a figuráinkat, a játékunkat. A mérkőzésre való felkészülésünk most annyiban más, hogy nem taktikázunk, hanem sokat lábmunkázunk és futunk. A Dunaferr elleni bajnoki után, és az Érd elleni meccs előtt azt gondolom, most jót tesz majd ez a találkozó, mert nem esünk ki a ritmusból. Nagyon remélem, hogy ha játéklehetőséget kapok, akkor jól tudok majd teljesíteni".

Szekerczés Luca: "Ősszel jó kis meccset játszottunk az Eger ellen hazai pályán. Habár most utaznunk kell, nem hiszem, hogy ez problémát okozna. Remélem, hogy a szombatihoz hasonlóan, felszabadultan kézilabdázunk majd. Örülök, hogy a Dunaújváros ellen én is hozzá tudtam tenni a csapat játékához. Novemberben, a mandulaműtétemet követően nem nagyon volt már meccsünk, majd decemberben a szerbiai világverseny miatt a bajnokságban is szünet volt, így nem volt lehetőség arra, hogy formába lendülhessek. A rutinosabb játékosoknak a szerdai mérkőzés nem hiszem, hogy nehéz feladat lenne, de én nagyon készülök rá, és bízom benne, ha pályára kerülök, tudok majd bizonyítani".

Forrás: www.fradi.hu



EUbility Group-Békéscsabai ENKSE - Siófok KC-Galerius Fürdő
18.00, Békéscsaba, Városi Sportcsarnok
ÉLŐ szöveges közvetítés: www.onlajnok.com

A két csapat csatáira az elmúlt években összességében az volt a jellemző, hogy mindenki hozta a hazai mérkőzéseit. A csabaiak NB I-es bajnoki találkozón még nem tudtak nyerni Siófokon, a somogyiak pedig még soha nem távoztak két ponttal a Viharsarokból. A döntetlen azonban már többször összejött a Siófoknak. A csabaiak tizenöt forduló után tíz ponttal a tizedik helyen állnak, az SKC pedig tizenhárom pontjával a nyolcadik helyen várja a folytatást.

A Békéscsaba ebben az évadban három meccset nyert hazai környezetben (a Debrecen, a Vác és a Fehérvár ellen), idegenben pedig hozta a két kötelezőt, vagyis győzni tudott az Eger és az MTK otthonában is. A csapat legeredményesebb játékosa Olha Nyikolajenko, aki 91 alkalommal vette be az ellenfelek hálóját.

Forrás: www.siofokkc.hu



Dunaújvárosi Kohász KA - Fehérvár KC
20.00, Dunaújváros, Városi Sportcsarnok
ÉLŐben: SportKlub
ÉLŐ szöveges közvetítés: www.onlajnok.com

A megyei rangadón egyértelműen a két pont megszerzése lesz a Kohász célja, ám abban biztosak lehetünk, hogy a vendégek is győzelmi reményekkel érkeznek Dunaújvárosba, méghozzá több okból is. A fehérváriak ugyanis szeretnének visszavágni az ősszel, hazai pályán elszenvedett 26-18-as vereségért, ráadásul csak egy esetleges sikerrel tarthatják még életben a legjobb négy közé jutásért dédelgetett álmaikat.

Nagy csatára van tehát kilátás, ám mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző elárulta, hazai környezetben csak a győzelmet tartja elfogadhatónak együttesétől:

"Ez lesz az a mérkőzés, amelyen nagyon fontos lesz számunkra a két pont megszerzése. A hétvégi, Fradi elleni találkozóhoz képest most egy olyan csapattal játszunk, mely közelebb áll hozzánk tudásban, mint a Ferencváros, így természetesen nagyobb is az esélyünk arra, hogy győzelemmel zárjuk a találkozót. Mindenképpen parázs meccsre számítok, hiszen a vendégeknek bőven akad törleszteni valója felénk, ráadásul a megyei rangadó igazi presztízscsatának számít, vagyis nem fognak unatkozni azok, akik kilátogatnak a sportcsarnokba. Nagyon remélem, hogy a televíziós közvetítés ellenére sokan személyesen is megtekintik majd az összecsapást, s hozzánk hasonlóan a szurkolóink is mindent elkövetnek azért, hogy együtt örülhessünk a két pontnak a mérkőzés végén. A győzelemhez azonban hasonlóan jó védekezésre lesz szükségünk, mint amit a Székesfehérvár elleni legutóbbi mérkőzésen nyújtottunk, míg támadásban lényegesen bátrabban és pontosabban kell játszanunk, mint a Fradi ellen. Röviden tehát a saját játékunkat kell játszanunk hatvan percen keresztül, s ha ezt megvalósítjuk, akkor újabb győzelemmel okozhatunk örömet az értünk szurkolóknak".

Hajduch Csenge, a Fehérvár KC jobbátlövője így nyilatkozott a meccsről: "Szeretnénk győzni! A hazai csapatot jobban nyomasztja a tét, nekünk felszabadultan és koncentráltan kell játszanunk, és akkor bármi sikerülhet. A tv-s mérkőzéseknek mindig más a hangulata, kicsit felspannolja az embert, így minden adott, hogy jó meccset játsszunk a Kohásszal. A késői kezdés biztosan valamelyest furcsa lesz, de profi sportolóként ezt ki kell zárnunk, nekünk az a feladatunk, hogy abban a hatvan percben, amíg megy a meccs, száz százalékot nyújtsunk – mindegy, hogy délben, vagy este nyolckor kell játszanunk".

Forrás: www.kohaszkezi.hu, www.fkc.hu



Veszprém Barabás Duna Takarék KC - Ipress Center-Vác
18.00, Veszprém, Március 15. úti Sportcsarnok

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi