Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"A teljes tudásunk 50%-át tudjuk nyújtani"

2012. november 2. 11:47

A Győr elleniBL- találkozó után, valamint szintén az ETO elleni visszavágó előtt szlovén lapokból szemelgettünk. Cikkünkben megszólal a Krim vezetőedzője, Tone Tiselj, több játékosa, valamint az ex-ljubljanai Andrea Lekić is.

Tone Tiselj
Tone Tiselj
Tone Tiselj, a Krim vezetőedzője: "Szeretnék gratulálni a lányoknak, akik egészen a negyvenötödik percig tartani tudták a lépést az ellenféllel, amely Európa élére vágyik, és amely maximálisan felkészült, képzett együttes. Mivel a csapatom minden erejét összeszedte, a végjátékra elfogyott az összes energiája. Támadásban sokkal több gyakorolni valónk van, mint a védelemben.

Számunkra nem a Győr volt a legfontosabb, hanem a Cluj elleni első mérkőzés, amelyet ha elveszítettünk volna, vége lett volna a történetnek. Az utolsó két csoportmeccsünkre már sokkal felkészültebbek leszünk" - fogalmazott Tiselj, majd hozzátette, hogy véleménye szerint a magyar csapat az idei szezonban fejti ki a legnagyobb ellenállást.

"Elnézve a csoportban elfoglalt pozíciónkat, úgy vélem, hogy minden a papírforma szerint történt. Mi vagyunk az egyetlen olyan klub, amely dolgát ilyen mértékben megnehezítik a sérülések, így a teljes tudásunk ötven százalékát tudjuk nyújtani" - mondta.

A visszavágóval kapcsolatban így nyilatkozott: "Nehéz bármit is megjósolni, de az biztos, hogy jelenleg az ETO minden szempontból erősebb nálunk. Bár mérkőzésről-mérkőzésre fejlődik a játékunk, ugyanez szombati ellenfelünkről is elmondható" - zárta mondandóját a szlovén tréner.

Carmen Martín: "Nagyon komolyan hátráltatnak minket a sérülések, ezért még közel sem vagyunk százszázalékos állapotban. Ha Grubišić nem védett volna olyan jól az első találkozón, akkor egy még komolyabb vereségbe is belefuthattunk volna."

Maja Zrnec: "Sokkal kevesebb hibával kell kézilabdáznunk, és a lehető legnagyobb ellenállást kell kifejtenünk. Tudjuk, hogy milyen szintű csapat ellen lépünk pályára, de nagyon keményen dolgozunk azon, hogy a legjobb formánkat mutassuk. Persze nem volt túl jó érzés a szurkolóink előtt kikapni, főleg nem ilyen nagy különbséggel, de az az igazság, hogy folyamatosan sérülések sújtják a csapatunkat. Ha mindannyian egészségesek lennénk, biztos vagyok benne, minden másképp lenne. A nehézségek ellenére igyekszünk tanulni az első meccs tapasztalataiból."

A hosszú esztendőkön a Krimet erősítő, ám immár győri színekben kézilabdázó Andrea Lekić így nyilatkozott az első találkozó után: "Számomra ez egy elképesztően nehéz meccs volt. Amikor megláttam a szurkolók transzparensét ("Andrea, üdvözlünk újra itthon!"), sírtam. Újra itt pályára lépni igazán különleges volt számomra. Jelena Grubišić kiválóan egybe tartotta a Krimet egészen a második félidő közepéig. A szünetben megbeszéltük, hogy 5-1-et fogunk védekezni, és bíztunk benne, hogy ezzel meg tudjuk állítani az ellenfelet, aztán ez így is történt. A visszavágón is győznünk kell, hogy aztán fellélegezhessünk".

Forrás: www.siol.net; www.dvoznak.com; www.sport-tv.si



Bajnokok Ligája, B -csoport, 4. forduló

Győri Audi ETO KC - RK Krim Mercator
November 3., 15.45, Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok
Játékvezetők: Viktorija Kijauskaite, Ausra Zaliene (litvánok)
ÉLŐben: DIGISport1, www.ehftv.com

Bajnokok Ligája, a B-csoport állása
1.Győri Audi ETO KC Győri Audi ETO KC330085-64216 pont
2.RK Podravka Vegeta RK Podravka Vegeta320164-65-14 pont
3.RK Krim Mercator RK Krim Mercator310270-83-132 pont
4.U Cluj U Jolidon Cluj300371-78-70 pont

A csoport másik mérkőzése:

RK Podravka Vegeta - U Jolidon Cluj
November 4. (vasárnap), 17.00, Kapronca
Játékvezetők: Malene Kroløkke Lythje, Karina Christiansen (dánok)
ÉLŐben: www.ehftv.com

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi