Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Még 95 nap

Bemutatkozik a Budućnost

2010. február 5. 0:01 © handball.hu

Nagy feladatra készül a DVSC, akinek a KEK-ben kell a legjobb nyolc közé jutnia a BL-ből kieső Budućnost ellen. Az első mérkőzés szombaton este nyolc órakor lesz a podgoricai Morača Sportcsarnokban, amelyet az Alföld TV háromszor is lead felvételről.

Bemutatkozik a Budućnost
A montenegrói csapat összeszokottságát jellemezheti, hogy pontosan annyi játékos játszik együtt másfél éve, ahány egy mérkőzésre nevezhető. Ennek ellenére az idei Bajnokok Ligája-szereplés nem úgy sikerült, ahogyan azt a klubvezetés gondolta, hiszen a tizenkét megszerezhető pontból csak ötöt kaparintott meg az együttes. A nehéz csoportban csak az FCK ellen sikerült a két győzelem, és az orosz Dinamótól csent el egy pontot hazai környezetben a Budućnost. Így január közepe óta már nem Zsiga Gyula, hanem az addigi másodedző, Dragan Adžić irányítja az csapatot.

A montenegrói, osztrák, szlovén, horvát és szerb csapatokat tömörítő regionális bajnokságban két ponttal a Budućnost jelenleg a második helyen áll, hat győzelemmel, és egy-egy – a Podravka elleni – döntetlennel illetve vereséggel.

A BL-ben Marija Jovanović (36 gól) és Katarina Bulatović (35 gól) érte el a legtöbb találatot, ráadásul utóbbi a regionális bajnokságban is jeleskedik (45 gól), csakúgy, mint Jovanka Radičević (61 gól).

A handball.hu információi szerint a mérkőzést az RTCG Sat és az RTCG 2 adja, előbbi pedig az interneten is elérhető ezen a linken.



ŽRK Budućnost T-Mobile

Legjobb európai eredmények:
Bajnokok Ligája: elődöntős (1998, 1999, 2000, 2001, 2002), negyeddöntős (2003, 2004), nyolcaddöntős (1996)
KEK: győztes (1985, 2006), nyolcaddöntős (2008)
IHF-kupa: győztes (1987)
Bajnokok Trófeája: 3. hely (2006)

Magyarok ellen az európai kupasorozatokban:
BL, 1999/2000, negyeddöntő: Dunaferr – Budućnost 33-33, Budućnost – Dunaferr 27-25
BL, 2001/02, legjobb 16: Dunaferr – Budućnost 28-22, Budućnost – Dunaferr 33-25
BL, 1999/00, elődöntő: FTC – Budućnost 32-32, Budućnost – FTC 31-32
BL, 2003/04, negyeddöntő: Budućnost – Dunaferr 26-31, Dunaferr – Budućnost 29-24
BL, 2004/05, legjobb 16: Budućnost – Dunaferr 16-18, Dunaferr – Budućnost 27-18
KEK, 2005/06, döntő: Budućnost – Győr 25-25, Győr – Budućnost 23-26
Klubcsapat-Eb (most Bajnokok Trófeája), 2005/06, bronzmérkőzés: BudućnostFTC 30-25
BL, 2006/07, legjobb 16: Budućnost – Győr 25-31, Győr – Budućnost 28-20
BL, 2007/08, legjobb 16: BudućnostFTC 22-19, FTC – Budućnost 36-28
BL, 2008/09, legjobb 8: Győr – Budućnost 31-27, Budućnost – Győr 26-26

Legjobb hazai eredmények:
háromszoros montenegrói bajnok (2007-2009)
tizennyolcszoros jugoszláv bajnok (1985, 1989, 1991-2006)
háromszoros Montenegrói Kupa-győztes (2007-2009)
tizenegyszeres Jugoszláv Kupa-győztes (1984, 1989, 1995-1998, 2000-2002, 2005, 2006)

Idei BL-eredmények:
1. forduló: Budućnost – Larvik 23-27
2. forduló: Dinamo – Budućnost 31-18
3. forduló: FCK – Budućnost 22-25
4. forduló: Budućnost – Dinamo 24-24
5. forduló: Larvik – Budućnost 29-22
6. forduló: Budućnost – FCK 26-22

Regionális bajnokság:
1. forduló: Budućnost – Zaječar 35-22
2. forduló: Podravka – Budućnost 32-30
3. forduló: Budućnost – Biseri 42-22
4. forduló: Lokomotiva – Budućnost 25-28
6. forduló: Budućnost – Krim 37-26
7. forduló: Budućnost – Hypo 30-28
8. forduló: Zaječar – Budućnost 31-38
9. forduló: Budućnost – Podravka 29-29

A regionális bajnokság állása
1.RK Podravka Vegeta RK Podravka Vegeta9711299-2712815 pont
2.ŽRK Budućnost T-Mobile ŽRK Budućnost T-Mobile8611269-2155413 pont
3.Hypo NÖ Hypo NÖ10604341-2568512 pont
4.RK Krim Mercator RK Krim Mercator7502247-2232410 pont
5.ŽRK Biseri Pljevlja7205180-233-534 pont
6.RK Lokomotiva Zagreb6105162-182-202 pont
7.ŽRK Zaječar5005131-172-410 pont
8.ŽRK Ljubuški Lido osiguranje400470-147-770 pont



KEK, 4. forduló, 1. mérkőzés

ŽRK Budućnost T-MobileDVSC-KORVEX
2010. február 6., szombat 20.00
Podgorica, Morača Sportcsarnok
Vezeti: Libor Skružný (cseh), Radoslav Kavulič (szlovák)
Internetes közvetítés: RTCG Sat – ÉLŐ (stream)
TV: Alföld TV – február 7., vasárnap 20.35; február 8., hétfő 20.00; február 9., kedd 10.00

Az Alföld TV élő adása interneten is elérhető a www.alfoldtv.hu oldalon.

Zsiga Gyula búcsút int a Budućnostnak
Kiesett az FCK, KEK-ben a Budućnost
Váratlanul gyenge szereplés
Idegenben is Loki-siker

© handball.hu
Írd meg a véleményed!

Írd meg a véleményed! Eddig 42 hozzászólás érkezett.

Ajánld a cikket másoknak!

Ajánld a cikket másoknak!

További hírek

2010. szeptember 2. 18:48

Szekszárdon startolt a bajnokság

2010. szeptember 2. 15:31

Szrnka Hortenziával készül a Vasas

2010. szeptember 2. 8:28

Köszönjük az eddigieket!

2010. augusztus 31. 20:54

Brădeanu – Spiridon: kérdezz-felelek

2010. augusztus 31. 20:22

Beindul a bajnokság a Cunderen is

2010. augusztus 31. 20:12

Kölyökkézi Klub Budajenőn

2010. augusztus 31. 13:40

Görbicz, Vérten: tovább, tovább!

2010. augusztus 30. 15:45

Mátéfi Eszter: Türelemre van szükségünk

2010. augusztus 28. 18:18

A Győr behozta a gólhátrányt, vitte a kupát

2010. augusztus 28. 17:49

Meglett a tornagyőzelem

2010. augusztus 28. 16:39

A török válogatott lett a harmadik

2010. augusztus 28. 16:06

Eljátszotta a győzelmét a Budućnost

2010. augusztus 28. 11:37

BL-ellenfele ellen meccselt az ETO

2010. augusztus 28. 9:49

Tisztesen helytálltak az újvárosiak

2010. augusztus 28. 1:02

Bemutatkozik Horvátország

2010. augusztus 27. 19:13

Ötven percig bírta a Dunaújváros

2010. augusztus 27. 18:23

Szárnyaló játékkal győzelem

2010. augusztus 27. 18:03

Felkészülési rangadók

2010. augusztus 27. 17:23

Megérdemelt horvát diadal

2010. augusztus 27. 17:16

A saját dolgát nehezítette meg az ETO