Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Román öröm, dán bánat

2009. március 23. 13:31 © handball.hu

Megint nagy az öröm a vâlceai táborban: az, hogy az elődöntőben a Viborggal mérkőznek, és nem pedig Gunnar Prokop csapatával (amely állításuk szerint nem csupán a pályán erős), nagy boldogsággal tölti el szívüket.

Ioan Gavrilescu
Ioan Gavrilescu
Sőt! Már-már gratulálnak egymásnak, hogy elveszítették az utolsó meccset az ETO ellen, hiszen így a jobb továbbjutási esélyekkel kecsegtető második helyen végeztek a középdöntő-csoportban. Már az se számít, hogy mindössze hat ponttal jutottak a legjobb négy csapat közé, az pedig még említést sem érdemel, hogy ezúttal az annyira bírált magyaroknak köszönhetik továbbjutásukat, akik - ellenben a román bajnokkal - nem hullajtották el az összes pontot a többi rivális otthonában.

Csúcson van az optimizmusuk, mint ahogyan ott volt a csoportsorsolásokon is nemrég, amikor nagy favoritnak kiáltották ki magukat, és csupán a Győrről tartották, hogy némi ellenállást fog tanúsítani kitűnő csapatukkal szemben. Ám kit érdekel a múlt, amikor itt van egy újabb örömteli pillanat, nevezetesen az, hogy nagy szerencsére éppen azzal a Viborggal hozta össze a sors a vâlceaiakat, akinek a játékát úgy ismerik, mint a saját tenyerüket, hiszen tavaly kétszer is megleckéztették őket a csoportban: idegenben és hazai pályán egyaránt. Emiatt persze nagy lélektani előnyük van a dánokkal szemben, akik persze joggal tartanak tőlük: nem hiába nyilatkozta a balkezes átlövő, Grit Jurack, hogy nem szívesen találkozna a román csapattal az elődöntőben.

Persze az sem hanyagolható el a románok szerint, hogy a dán bajnokcsapat szeptemberig elveszítette legjobb játékosát: "Nehéz megítélni, hogy pontosan mennyit jelent Bojana Popović a Viborg szerkezetében. Azt mindenki tudja, hogy a sportban sincsen pótolhatatlan ember, bármilyen jó is legyen. Ezek ellenére szinte biztosra veszem, hogy az átlövő kiválása legalább tíz-tizenöt százalékkal csökkenti a dán csapat támadójátékának hatékonyságát" - nyugtázta sugárzó örömmel Ioan Gavrilescu elnök, majd így folytatta:

"Azonban még így is igen veszélyes soron következő ellenfelünk, aki talán annyiban van kedvező helyzetben, hogy az elődöntő visszavágóját Viborgban játsszuk, de már ilyen szinten ez sem annyira fontos tényező. Számtalan olyan példát tudok felsorolni, amikor a visszavágón a hazai pályán játszó csapat húzta a rövidebbet: 2006-ban a Győr a KEK-döntőt hazai környezetben veszítette el, miután idegenben kedvező eredmény született számukra, vagy tavaly, amikor a Hypo nem tudta a BL döntőjében előnyére fordítani azt a kedvező állapotot, hogy a visszavágót otthon rendezheti, és a Zvezda felülkerekedett . Mindenesetre a még állva maradt négy csapat nagyon kiegyensúlyozott erőviszonyt mutat. Mindezek tudatában mi nagyon derűlátóak vagyunk" - fejezte be rövid értékelését az Oltchim ügyvezető elnöke a ProSport újságírójának adott interjújában.

A Gazeta Sporturilor sportnapilapnak pedig így summázta örömét: "Köztudott, hogy a Hypo Európa legnagyobb hatáskörrel bíró női egyesülete. Így legalább a Viborggal szemben minden a pályán fog eldőlni, nem pedig a színfalak mögött... ".

Egyébként Gunnar Prokop - írja tovább a román újság - nem igazán ragyogott a boldogságtól, amikor kiderült, hogy az európai szövetség új kritériumai szerint csapata nem a Vâlceával, hanem a Győrrel lesz kénytelen megmérkőzni, amely - teszi hozzá az újságíró - úgyszintén "befolyásos" csapat...

Nyert a Viborg, jön a Hypo
A csoportelsőség az ETO-é

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi