Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"Célunk a BL-elődöntő"

2005. október 9. 22:17 © handball.hu

A handball.hu stábja a Dunaferr-Nürnberg Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján járt és a mérkőzés után interjút készített a két vezetőedzővel, Kiss Szilárddal és Herbert Müllerrel, valamint a kiválóan kézilabdázó Kindl Gabriellával és Stefanie Ofenböck-kel.

"Célunk a BL-elődöntő"
Kiss Szilárd (a Dunaferr vezetőedzője): Nagyon örülünk a továbbjutásnak, hiszen a mai meccs is jól példázza, hogy egy rendkívül komoly ellenfélen jutottunk túl. Amikor tavaly a Trier ellen készültünk, pont a Nürnberg elleni bajnoki mérkőzésüket láttuk, és már akkor arra gondoltunk, hogy csak velük ne kerüljünk össze, mert nagyon erősek. A Vácot is simán kiejtették, ráadásul úgy, hogy mindkét meccset Magyarországon játszották. Itthon, saját közönség előtt mindenképp szerettünk volna nyerni, ez nem sikerült. Most örülünk igazán, hogy kint jó eredményt értünk el. Kedden sorsolják a BL csoportokat, ahol már csak kiváló csapatok vannak. A tavalyihoz képest átalakultunk, és egyrészt sok időre van szükségünk, hogy összeálljunk, másrészt sokkal több magas hőfokú mérkőzést kellene játszanunk.

Kindl Gabriella (a Dunaferr játékosa): Nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Igazából most értékeljük igazán, hogy mekkora eredmény volt az idegenbeli győzelem. A kinti meccsen az döntött, hogy a mérkőzés elején elhúztunk, s ezzel teljesen elbizonytalanítottuk az ellenfelünket. Ma a támadójátékomon igyekeztem javítani az első találkozóhoz képest és szerencsére ezúttal bejöttek a lövéseim a jó zárásoknak köszönhetően. A csapat játéka egyelőre igen hullámzó, ezért igyekeznünk kell, hogy beállítsunk magunknak egy olyan szintet, ami alá nem megyünk. Nagy eredménynek tartom, hogy bekerültünk a Bajnokok Ligájának legjobb tizenhat csapata közé, mivel az utóbbi években egy magyar csapatnak se sikerült a selejtezőn túljutnia. Úgy indultunk az idénynek, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan szeretnénk a BL legjobb négy csapata közé kerülni, és a magyar bajnoki címet is visszahódítani.

Herbert Müller (a Nürnberg vezetőedzője): Nagyon örülök, hogy a csapatom ilyen kiválóan játszott Magyarországon. Kiváló mérkőzést láthattunk, és azt hiszem, megérdemelten nyertünk. Elszomorított viszont, hogy a bírók - akik egyébként addig jól vezették a meccset - az 55. perc környékén megijedtek, és ami az egyik oldalon hétméterest ért, az a másikon nem. Engem két perces büntetéssel sújtottak, amikor a zsűriasztaltól éppen távolodtam, míg az ellenfél edzője többször is átsétált a mi oldalunkra. A két mérkőzés alapján azt mondhatom, hogy megérdemelten jutott tovább a Dunaferr, hiszen mi Nürnbergben rengeteg helyzetet elpuskáztunk. A mai meccs hőse pedig egyértelműen Sirina Irina volt.

Stefanie Ofenböck (a Nürnberg játékosa): El vagyok keseredve, ám annak örülök, hogy ha otthon nem is sikerült győznünk, ezt most a Dunaferr otthonában megtettük. Ma nem voltunk olyan fáradtak és agresszívabban is játszottunk, mint egy hete. A BL csoportküzdelmeibe nem jutottunk be, de mindent meg fogunk tenni, hogy jól szerepeljünk az EHF-Kupában. Az én játékom eléggé hullámzó volt, hiszen néha nem tudtam százszázalékosan koncentrálni. Tudtunk, hogy a Dunaferr jó csapat és a közönsége is fergeteges hangulatot teremt. Ez most be is bizonyosodott.

handball.hu (bee)

Két magyar a legjobbak között

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi