Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Bemutatkozik az A-csoport

2012. december 1. 6:15 © handball.hu

Az Európa-bajnokságig hátralévő három nap folyamán a nem magyar érdekeltségű csoportokról olvashattok egy-egy kis összeállítást. Az 1. részben az A-csoportba nyerhettek egy kis betekintést.

Bemutatkozik az A-csoport
Csehország

Csehország csapata nem túl sűrű résztvevője volt eddig az Európa-bajnokságoknak: mindössze kétszer vett részt, legutóbb 2004-ben a magyarországi eseményen. Nyolc év után visszatérve csodát természetesen senki sem vár a lányoktól, ám az utóbbi időben nyújtott egyre stabilabb eredmények miatt mindenképpen nehéz ellenfélként kalkulálhatnak velük a „nagyobb” együttesek is. Nem mondhatjuk, hogy Fortuna nagyon kegyes lett volna a visszatérővel, hiszen sem a címvédő Norvégia, sem a házigazda Szerbia, sem pedig a rutinos róka Ukrajna nem ígérkezik könnyű falatnak.

A szövetségi kapitányuk, Jan Bašný 2010 júliusában váltotta elődjét, Jirí Tkadlec-et, miután annak vezetésével a csapat elbukta a 2010-es Eb-kvalifikációt (amint azt tudjuk, pont a magyarokkal voltak akkor egy csoportban). Az új szakember fiatalításba kezdett, és bár a 2011-es vb-selejtezőt még elbukta a csapat, ám két éven belül beérett a munka gyümölcse: az idei Eb-re a svédek mögött csoport-másodikként jutottak ki a csehek.

Ahogy a szakvezető beszélt: "Az Európa-bajnokság számunkra kitűnő lehetőség arra, hogy felkészüljünk a 2013-as vb-selejtezőre".

A cseh csapat nagy része a hazai bajnokság klubjait erősíti, mindössze három légiósuk van. Bašný szerint ennek ellenére is rendelkeznek megfelelő mennyiségű nemzetközi rutinnal: "Az európai kupaporondról és válogatott szinten is van nemzetközi tapasztalata a játékosainknak. A csapat zöme legalább két éve együtt is játszik, ráadásul a keret szinte azonos a főiskolai világbajnokságon szereplőével. Már csak egyetlen dolog hiányzik: az a tapasztalat, amit egy ilyen léptékű világverseny adhat".



Norvégia

Ha valakit, akkor a zsinórban az ötödik Eb-címéért harcba induló Norvégia együttesét egészen biztosan nem kell bemutatni a kézilabdaszerető közönségnek. Ugyan előző rendező országként kvalifikáció nélkül jutott ki erre az eseményre, ám ottani helyét ki is merné vitatni.

A csapatot 2004 óta senki sem tudta letaszítani Európa trónjáról, és előzetesen most is a legtöbb pénzt az ő nevével merné bárki is megkockáztatni az Eb végkimenetelét illetően. Nem mellékesen jelenleg az északi együttes a világbajnoki címvédő is, valamint Londonban a Pekingben megszerzett olimpiai aranyat sem engedte ki a kezéből.

A norvégok kerete az elmúlt évek alatt sokat formálódott, a fiatalok Marit Breivik, majd Thorir Hergeirsson keze alatt is szépen épültek be, és váltak meghatározó játékosokká.

Az olimpia óta kisebb változások történtek csak a csapatban: Kari Mette Johansen visszavonult a válogatottságtól, Kari Aalvik Grimsbö pedig gyermekáldás miatt marad ezúttal távol.

Lehetne itt neveket és személyes eredményeket sorolni, de a lista túlságosan is hosszú lenne. Egy biztos: Katrine Lunde Haraldsen, Heidi Løke, Linn Kristin Riegelhuth Koren, Karoline Dyhre Breivang és társaik egészen biztosan nem fogják a bőrüket, és ezzel együtt a címüket olcsón adni.



Szerbia

Szerbia önálló országként negyedszer vesz részt kontinenstornán, eddig a legjobb tíz közé sem tudott férkőzni.

Az idei házigazda – Hollandia júniusi visszalépését követően – gőzerővel vetette bele magát az esemény megszervezésébe. A januári férfi kontinensviadal pozitív tapasztalataival és szakértő szervezőgárdájával felvértezve alig pár hónap leforgása alatt mindent előteremtett, ami egy ilyen torna megrendezéséhez szükséges.

A férfi csapat hazai sikere után egy remek alkalomnak látták ezt arra, hogy a jövő évi, szintén itt rendezendő világbajnokság előtt a női szakág is megfelelő reklámot, és ezzel együtt támogatottságot kapjon.

Saša Bošković csapata rögtön az Eb-, vb- és olimpia-címvédő Norvégia ellen kezdi meg a csatározást Belgrádban, várhatóan sokezernyi néző előtt. A mély víz tehát adott, kérdés, mit tud vele kezdeni az alakulat.

A Győri ETO KC játékosára, Andrea Lekić-re igazi vezéregyéniségként tekintenek hazájában, az ő irányítása alatt várják, hogy titkos esélyesként nagyon messze meneteljen a csapat.

„Életem eddigi legnagyobb eseményeként tekintek a közelgő Eb-re. Emellett ez ideális alkalom lehet arra is, hogy megnyerjük a fiúk-lányok szívét a kézilabda irányába” – osztotta meg gondolatait az Eb hivatalos weboldalával Lekić.

A csapat leginkább hosszú távú célokban gondolkodik, a komolyabb eredményt a jövő évi világbajnokságon várják a lányoktól, ám valószínűleg akkor sem lenne senki sem bosszús, ha egy kiemelkedő eredmény már idén becsúszna…



Ukrajna

Ukrajna a kezdetektől fogva állandó résztvevője az Európa-bajnokságoknak. Eddigi legjobb helyezését, egy ezüstérmet 2000-ben Romániában szerezte, ahol épp velünk szemben maradt alul a döntőben.

Az idei Eb kvalifikációja során sikert sikerre halmozott a csapat, míg végül hat mérkőzésből ötöt megnyerve utazhat Szerbiába.

A legutóbbi Európa-bajnokság óta szövetségi kapitányváltáson mentek keresztül az ukránok. Ahogy ezt a 2010-es eseményen a handball.hu Anasztaszija Pidpalovával készült videóinterjújából is érezni lehetett, az akkori belső feszültség fő oka a kapitány, Leonyid Jevtusenko személye volt.

Az új vezetőre, Leonyid Ratnerre mint megmentőjükre tekint a csapat, és ez a pozitív hangulat jó hatással lehet a pályán nyújtott teljesítményre is. Nem is csoda, hiszen a tréner egyrészt már harmadszor kerül az ukrán kispadra, másrészt pedig az eddigi legnagyobb sikerét, a 2004-es athéni bronzérmet is vele szerezte a csapat.

„Az elsődleges célunk a középdöntőbe jutás, ami elég nehéz feladatnak tűnik, mert a védelemben komoly problémáink vannak. Két kulcsemberünket, ráadásul beállósunkat veszítettük el az utóbbi időben: Valerija Zorját, és Olga Peredery-t. Mi mindig is védekező stílusú játékot játszottunk, és már nincs elég időnk arra, hogy valami újba tudjunk beletanulni. Innentől kezdve az lehet a szerbiai célunk, hogy nekilássunk építgetni a jövőnket” – nyilatkozta Ratner a www.ehf-euro.com-nak.

X. Női Kézilabda Európa-bajnokság, az A-csoport menetrendje

December 4.
17.45 Ukrajna - Csehország
20.15 Norvégia - Szerbia

December 6.
18.15 Szerbia - Ukrajna
20.15 Csehország - Norvégia

December 8.
18.15 Norvégia - Ukrajna
20.15 Szerbia - Csehország

© handball.hu

Eb 2012 - további hírek

2012. december 23. 17:41

VII. handball.hu közönségtalálkozó

2012. december 22. 18:33

Mariama Signate elégedetlenkedik

2012. december 20. 12:22

Szavazhatsz válogatottunk két tagjára is

2012. december 19. 15:18

Hétezren várták az Európa-bajnokot

2012. december 19. 10:14

Szakemberek az Eb-ről

2012. december 18. 14:26

Végetért a Facebook-tippversenyünk

2012. december 18. 13:33

Egy új kezdet

2012. december 18. 9:40

Triscsuk: Az első hely a cél!

2012. december 17. 19:25

"Újabb és újabb szintet sikerült átugrani"

2012. december 16. 17:31

Rédei-Soós: Még soha nem éreztem ilyet

2012. december 16. 17:15

"Szeretem áthúzni a sztereotípiákat"

2012. december 16. 17:03

Örömszavak a bronzmeccs után

2012. december 16. 16:39

Montenegró szakította meg a láncolatot

2012. december 16. 13:54

Számunkra a bronz arannyal is felér!!!

2012. december 16. 13:36

Kihirdették az Eb All Star csapatát

2012. december 16. 10:26

"Elég energiánk maradt a győzelemhez"

2012. december 15. 16:52

"A francia bírók ellen is küzdöttünk"

2012. december 15. 16:26

"Legközelebb talán megverjük őket"

2012. december 15. 16:10

"Megismétlődik" az olimpiai döntő az Eb-n

2012. december 15. 13:40

Szertefoszlottak a döntős álmaink