Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Kedvező pozícióban a Fehérvár

2014. március 9. 7:48

A kolozsvári, hétgólos sikernek hála, remek pozícióból, hétgólos előnnyel várhatja az FKC az U Jolidon Cluj elleni visszavágót az EHF-kupában, amelynek tétje a négy közé jutás. Siti Eszter és Hajduch Csenge egyaránt optimistán nyilatkozott a délutáni összecsapásról.

Kedvező pozícióban a Fehérvár
Hajduch Csenge nyilatkozata: „A kolozsvári összecsapáson nagyon jól teljesítettünk, egységesek és magabiztosak voltunk, az első perctől eltekintve végig vezettünk. Nagyon remélem, hogy hazai pályán is végig koncentráltak leszünk, fontos a jó védekezés, ez az alapja mindennek. Nem tesz elbizakodottá bennünket a hétgólos különbség, nyugodtan készülünk, az első mérkőzés után joggal gondoljuk úgy a társakkal, hogy mi lépünk az elődöntőbe. Békéscsabai játékosként több, balszerencsés kupapárharc részese voltam az utóbbi években, spanyol, norvég és szlovén riválissal szemben is elképesztően pechesek voltunk. Előfordult, hogy nagy különbségű győzelmet arattunk otthon, de idegenben elbuktunk. De olyan is akadt, hogy hazai pályán szenvedtünk vereséget, a visszavágón ugyan javítottunk, de rosszabb gólaránnyal végül alulmaradtunk. Nagyon remélem, az idei szezonban végre minden összejön, nagyon szeretnék európai kupadöntőt vívni a lányokkal."

Siti Eszter nyilatkozata: „Természetesen ismét nyerni szeretnénk. Remek pozícióból várhatjuk a visszavágót, ám pontosan tudjuk, ezúttal is hatvan percen keresztül kell a maximumot nyújtanunk. Meggyőződésem, hogy a Jolidon még nem adta fel a párharcot. Biztos, hogy jobban fognak teljesíteni, mint az első találkozón, de mi is megint odatesszük magunkat."

A vasárnapi negyeddöntő előtt 14 órakor az FKC juniorjai a Hypo Niederösterreich hasonló korú csapatával játszanak a Köfém Sportcsarnokban.

Kapu- és pénztárnyitás 13.30-kor. A mérkőzésekre az A- és B-jelű, illetve VIP-jegyek érvényesek!

Forrás: www.fkc.hu



EHF-kupa, negyeddöntő, visszavágó

Fehérvár KC- U Jolidon Cluj
2014. március 9. (vasárnap), 16.00, Székesfehérvár, Köfém Sportcsarnok
Játékvezetők: Marija Ilieva, Silvana Karbeska (macedónok)
ÉLŐben: Sport2

Az első mérkőzésen:

U Jolidon Cluj - Fehérvár KC 21-28 (10-14)
2014. március 1. (szombat), Kolozsvár, Horia Demian
Játékvezetők: Viktorija Kijauskaite, Ausra Zaliene (litvánok)

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi