Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Letették az új csarnok alapkövét

2014. január 30. 14:46

A Magvassy Mihály csarnok tőszomszédságában letették az új győri multifunkcionális sportcsarnok alapkövét.

Borkai Zsolt és Simicskó István
Borkai Zsolt és Simicskó István
Az arénába - mely egybeépül a Magvassy csarnokkal - több mint 5000 néző fér majd be, és novemberi átadását követően az első nagy eseménye a decemberi női kézilabda Európa-bajnokság lesz.

"A győriek régóta vártak arra, hogy a multifunkcionális csarnok megvalósulhasson, hiszen így még többen élvezhetik majd kézilabdázóink Bajnokok Ligája szerepléseit, Európa- és világbajnokságok helyszíne lehet Győr, és tovább erősödhet az utánpótlásbázis is" - fogalmazott a helyi önkormányzat tájékoztatása szerint a csütörtöki ünnepi eseményen Borkai Zsolt polgármester.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke megköszönte a kormány támogatását, az állam ugyanis csaknem ötmilliárd forintot biztosít a létesítmény megvalósítására. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár azt emelte ki, hogy Győr a sportok városa, a helyi klubok nem csupán a várost, de Magyarországot is több nagy sikerrel örvendeztették meg, ezért a megyeszékhely megérdemli ezt a beruházást.

"A kormányzat éppen azért támogat ilyen fejlesztéseket, mert azt szeretnénk, hogy egészséges nemzedékek, sportos nemzet otthona legyen Magyarország" - mondta a politikus, hangsúlyozva, hogy a létesítmény nem csupán a versenysportról szól, felépülésével egyre több fiatal kaphat majd kedvet a sportoláshoz.

Simon Csaba, a Győr Projekt kft. ügyvezetője elmondta, a január 8-i területátadással a kivitelező megkezdte a munkát. Az előkészületek után hamarosan elkezdődik a szerkezetépítés. Ez május végére készülhet el, majd a különböző szakipari munkák következnek. A nyár folyamán a Magvassy csarnok is megújul, és egy új öltözőépület is épül.

Az új aréna befogadóképessége változtatható lesz az aktuális rendezvény férőhelyigénye szerint. A közel 5500 ülőhely egy részét szerelik be fixen, a többit úgy alakítják ki, hogy a lelátó alá betolható legyen. A csarnok küzdőterét keresztbe három pályára lehet majd osztani, így a Magvassyt is beleértve egyszerre négy edzésre kerülhet sor. Az épület külseje úgynevezett szitaszövet borítást kap, mely megvilágítva az elképzelések szerint látványos külsőt kölcsönöz majd az arénának.

Az új létesítmény nemcsak a sport, de koncertek, kulturális rendezvények, kiállítások, vásárok és a társadalmi élet egyéb eseményeinek új győri otthona is lehet. Görbicz Anita, a Bajnokok Ligája-győztes női kézilabdacsapat kapitánya örömét fejezte ki, amiért a jövőben még nagyobb nézősereg előtt léphetnek pályára a BL-ben, s jelezte, már alig várja, hogy a decemberi Európa-bajnokságon játszhasson az új arénában.

Forrás: MTI

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi