Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Véghajrá előtt az újvárosi kézisek is

2012. augusztus 15. 15:47

Két felkészülési mérkőzést játszott a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női együttese kedd este, illetve szerda délelőtt a Zilah gárdájával. Ugyan mindkétszer a vendégek örülhettek a győzelemnek, a fiatal hazai csapat számára sok segítséget jelentett a két találkozó.

Véghajrá előtt az újvárosi kézisek is
Két napon belül kétszer is megmérkőzött a román Zilah együttesével a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia női együttese. A két erőpróba igazán kemény feladat elé állította az együttest, hiszen a tavalyi EHF-kupa egyik döntőse látogatott Dunaújvárosba.

Mátéfi Eszter csapata először kedden este hat órától lépett pályára neves ellenfelével szemben, s igen szoros és kiegyenlített találkozót játszott a több neves játékossal felálló zilahiakkal. Ugyan az első meccset a románok kezdték lényegesen jobban, Ferlingék nem adták fel a küzdelmet, s az első félidő hajrájában nyújtott remek teljesítményüknek köszönhetően 15-13-as vezetéssel vonulhattak a szünetre. A térfélcsere után is sokáig fej-fej mellett haladt a két gárda, ám a véghajrában a vendégek erősíteni tudtak, s végül 28-31 arányú sikernek örülhettek.

Szerda délelőtt tíz órától újra farkasszemet nézett egymással a két csapat, melyek talán még a tegnapinál is nagyobb harcot vívtak egymással a győzelem megszerzéséért. Az első felvonásban hol a hazaiak, hol a vendégek álltak jobban egy-egy találattal, de ennél jobban egyik gárda sem tudott meglépni a másiktól (14-15). A második felvonásban egyre többet cserélt mindkét vezetőedző, ám a kiélezett csatán ez sem változtatott, hiszen továbbra is váltott vezetéssel haladtak a csapatok a meccs vége felé. A mérkőzés véghajrájában már főleg a fiatalok játszottak a Dunaújvárosban, mely öt perccel a meccs vége előtt még előnyben volt, ám ahogy egy nappal korábban, a vendégek ezúttal is jól hajráztak, előbb egalizáltak, majd fordítottak, s végül 26-27-es győzelmet arattak az ismételten kiválóan küzdő Kohász ellenében.

A két vereség ellenére elégedett volt a látottakkal a csapat vezetőedzője, Mátéfi Eszter, aki szerint rendkívül hasznos volt a gárda számára a két felkészülési találkozó:
" Azt öt-hat edzés sem tudja visszaadni, amit nekünk ez a két szoros találkozó jelentett. Egy nagyon jó csapat ellen tudtunk kiválóan gyakorolni, s annak külön örülök, hogy mindkét alkalommal igazán hajtós, kemény meccset játszottunk Szűcs Gabrielláékkal. Óriási szükségünk volt erre a két találkozóra, melyeken nagyon sok hasznos tapasztalattal gazdagodtunk. Úgy gondolom, hogy az eltervezett játékelemeket megfelelő módon tudtuk gyakorolni, a hozzáállás mellett a zárt védekezésünkkel lehettem elégedett, s támadásban is hellyel-közzel sikerült megvalósítanunk azt, amit szerettünk volna."

A mérkőzés után rövid sajtótájékoztatón ismertette a csapattal kapcsolatos további információkat Szemenyei István ügyvezető. A tájékoztató elején került sor Sanela Knezović ünnepélyes szerződéskötésére: a korábbi horvát válogatott hálóőr végül egy évre kötelezte el magát a csapathoz, s mint megtudtuk, ebben elsősorban egyéni szponzorok segítettek a vezetésnek, mely természetesen abban bízik, hogy "Beba" jó teljesítménnyel segíti majd az idei szezonban az együttest. Mint azt a Kohász ügyvezetője elárulta, további játékosok szerződtetését is tervezik, a héten még egy ukrán junior válogatott érkezik próbajátékra Mátéfi Eszter együtteséhez, s a magyar "piacon" is rajta tartják a szemüket, hogy az élvonalhoz megfelelő erősségű gárda tudjon nekivágni a bajnoki rajtnak.

Szintén az együtteshez kapcsolódó információ még, hogy a közelgő Kohász Kupa előtt, augusztus 23-án kezdi meg árusítani a csapat a szezonra szóló bérleteket. Az éves belépőket hétköznap a csapat Eszperantó úti székházának második emeleti irodájában lehet majd megvásárolni, míg a Kohász Kupa ideje alatt a sportcsarnokban lesz lehetőség a bérletek megváltására. Mint azt Szemenyei István elárulta, a törzsbérletesek számára a bajnoki rajtig tartják fenn eddigi helyeiket, ám ha addig nem kelnek el az adott helyek, úgy az árusítás második hullámában értékesítik majd azokat. Mind a meccsjegyek, mind a bérletek árában örömteli változást jelent, hogy lényegesen olcsóbban lehet hozzájuk jutni, mint egy évvel ezelőtt. A csapat vezetése igyekszik javítani kommunikációján is, s a tervek szerint a Kohász Kupa előtt indítja majd el új honlapját is, melyet a www.kohaszkezi.hu címen érhetnek majd el a csapat szurkolói.

Az augusztus 24-én és 25-én megrendezésre kerülő viadal lesz egyébként az együttes utolsó komolyabb felkészülési állomása a bajnoki rajt előtt, melyre a Budapest SE mellett a Siófok, valamint a Vác együttesét hívta meg a szakvezetés. A körmérkőzéses rendszerű tornán mindenki játszik mindenkivel, és a szurkolókat is igyekszik kiszolgálni az együttes vezetése, ugyanis 24-én délután négy órától szurkolói ankétra várják a gárda híveit, ahol a csapattal kapcsolatos minden lényeges információt megosztanak majd az együttes leghűségesebb híveivel.

A Kohász Kupa programja:
2012. 08. 24. 09:30 D. Kohász – Budapest SE
2012. 08. 24. 11:00 Siófok – Vác
2012. 08. 24. 16:00 Vác – Budapest SE
2012. 08. 24. 18:00 D. Kohász – Siófok
2012. 08. 25. 09:30 Siófok – Budapest SE
2012. 08. 25. 11:00 D. Kohász - Vác

Forrás: www.dunaujvaros.com

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi