Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Bemutatkozik a Zvezda

2012. március 3. 0:12 © handball.hu

A KEK nyolcaddöntőjében a dán Randerset búcsúztató orosz Zvezda lesz a Ferencváros ellenfele a legjobb nyolc között. Az első mérkőzést szombaton 20 órakor rendezik a Népligetben, de a SportKlub nézői is élőben láthatják a találkozót.

Bemutatkozik a Zvezda
A 2006/07-es idényben indult először európai kupasorozatban a Zvezda, s rögtön meg is nyerte az EHF-kupát. Egy évvel később már a Bajnokok Ligája trófeáját emelték a magasba az orosz lányok – ekkor az elődöntőben a Győri ETO csapatát búcsúztatták. Azóta nem kerültek a BL-ben a legjobb nyolc közé, sőt, idén már csak a KEK-ben indulhattak a zvenyigorodiak.

Eddig kizárólag a Győri ETO ellen játszottak az oroszok. Háromszor győztek (egyszer idegenben, kétszer otthon), és ötször kikaptak (kétszer otthon, háromszor idegenben). Ha a Metz tavaly nem tett volna csodát Zvenyigorodban, és nem verte volna ki az orosz csapatot, a Zvezda a KEK elődöntőjében találkozott volna a Ferencvárossal.

Zovko csapata az orosz bajnokság alapszakaszában a Kubany ellen Krasznodarban, a Dinamo Volgográd ellen otthon, a Rosztov Don ellen pedig idegenben kapott ki, így a második pozícióban várja a március végén, április elején sorra kerülő, oda-visszavágós negyeddöntő mérkőzéseket a moszkvai Lucs csapata ellen.

Utolsó, talán legfontosabb meccsüket az élen álló Dinamo ellen Volgográdban játszották, amely négygólos vendégsikert hozott. Igaz, a jelenlegi orosz bajnoknak már nem volt szüksége pontokra az alapszakasz-győzelemhez.

Ezen az összecsapáson kiemelkedő teljesítményt nyújtott, – a hétmétereseket is beleszámolva – tizenkét gólt lőtt a jobbszélső Tatjana Dronyina, a kapuban pedig Viktorija Kalinyina védett kiemelkedően: 31 lövésből 11-et hárított (35%). Összesen majd' félórát töltött a pályán az újonnan igazolt fehérorosz jobbátlövő, Inhutye Hajzsucice, aki hat gólt szerzett, s harmadik kiállítása után már nem tért vissza a pályára. Szintén hatgólos lett a tizenhét éves irányító, Anna Vjahirjeva.

A csapat legeredményesebb játékosa a KEK-ben 29 góllal Polina Kuznyecova, Ljudmila Posztnova 28, Dronyina 21, Jana Uszkova pedig 20 gólt lőtt. A magyar bajnokságból érkezett Szabó Valéria a hat KEK-mérkőzésen két gólt dobott, Simona Spiridon pedig csak a Randers elleni párharcon szerepelt, s négy góllal zárta a nyolcaddöntőt.

A hírek szerint a Ferencváros ellen már pályára léphet az orosz bajnokságból pénzügyi okok miatt visszalépő szentpétervári Kirovcsanka egykori játékosa, a Zvezda új igazolása, a 27 éves irányító Olga Vinogradova, aki korábban már a Lada Togliatti csapatában is szerepelt.

A negyeddöntő sorsolásával elégedett Zdravko Zovko, a Trefilovot váltó vezetőedző azt nyilatkozta a klub honlapján, hogy 50% esélyt lát a továbbjutásra, és ha a Zvezda meg szeretné nyerni a sorozatot, minden ellenfelet le kell győzni.

Az oroszok a szerb Jagodina, a norvég Tertnes, majd a dán Randers csapatát búcsúztatták az idei KEK-sorozatban. A hazai meccseiket mindig hozták (a norvégok ellen mindkét meccset otthon játszották), Szerbiában öttel kaptak ki (29-34), Dániában pedig eggyel (25-26).

A Ferencváros a KEK-negyeddöntő első találkozóján szombaton 20 órakor a Népligetben fogadja az orosz bajnoki negyedik Zvezdát. A hazai mérkőzést a SportKlub, a visszavágót pedig a DigiSport közvetíti élőben.



KEK, negyeddöntő, 1. mérkőzés

FTC-Rail Cargo HungariaHK Zvezda Zvenyigorod
20.00, Budapest, FŐTÁV-FTC Kézilabda Aréna
Játékvezetők: Radoslav Kavulič (szlovák), Libor Skružný (cseh)
TV: SportKlub – ÉLŐ

Visszavágó

HK Zvezda ZvenyigorodFTC-Rail Cargo Hungaria
március 10. szombat, 14.00 (magyar idő szerint)
Zvenyigorod, Zvezda Sportcsarnok
Játékvezetők: Boris Mandák, Mário Rudinský (szlovákok)
TV: DigiSport – ÉLŐ

Ismét parádézott Szuszlina
"Erős csapatnak tartom az oroszt"
Spiridon: Köszönet minden szurkolónak
Spiridon Oroszországba igazolt
"Életem nagy lehetősége"

© handball.hu
Írd meg a véleményed!

Írd meg a véleményed! Eddig 65 hozzászólás érkezett.

Ajánld a cikket másoknak!

Ajánld a cikket másoknak!

További hírek

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi

2019. május 2. 18:54

Kikapott a Lokitól az ÉRD