Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Bemutatkozik az Itxako

2012. február 4. 1:08 © handball.hu

Az Itxako eddig elért eredményeivel megérdemelten került fel az európai kézilabdatérképre. A BL-döntős nagy reményekkel várja a szombati, Győri ETO elleni középdöntő-mérkőzést, amelyre a tavalyi elődöntőből merítenek erőt.

Bemutatkozik az Itxako
Az Itxako az idei spanyol bajnokságban veretlenül, pontveszteség nélkül áll az első helyen. Minden jel arra utal, hogy ez így is maradjon a szezon végéig, hiszen kedden a második pozícióban álló Bera Bera otthonában egygólos győzelmet aratott a BL-döntős (26-27). A mérkőzés simának tűnt, a 45. percben hét góllal is vezetett a vendég csapat, ám az utolsó öt percben felzárkóztak a hazaiak, s így tették izgalmassá a végjátékot. A meccs legeredményesebb játékosa Barbosa volt, aki tízszer talált be a kapuba.

Ezen a találkozón nem játszott Carmen Martín, aki múlt szombaton, a Gijón elleni mérkőzésen szenvedett kisebb térdsérülést, így még kérdés, hogyan tudja segíteni társait a BL-középdöntő első csatáján, amelyen mindenképpen játszani szeretne. A hírek szerint a beálló Begoña Fernández felépült hosszú sérüléséből, így őt is viszontláthatjuk a pályán.

A csapat horvát balszélsője, Maja Zebić saját honlapján elárulta: "A Győr kiváló csapat, de meg vagyok győződve arról, hogy az Itxako fog ünnepelni a végén. Az edző felkészített minket, nincsenek sérültjeink. Tudjuk, hogyan állíthatjuk meg Løkét, Lekić-et és Görbiczet, és meg is tesszük."

Az összecsapást a DigiSport élőben sugározza 19 órától.



Bajnokok Ligája, középdöntő, 1. csoport, 1. mérkőzés

Grupo Asfi Itxako Navarra – Győri Audi ETO KC
19.00, Estella, Tierra Estella Lizarrería Sportcsarnok
Játékvezetők: Bogdan Nicolae Stark, Romeo Mihai Ştefan (románok)
TV: DigiSport – ÉLŐ
Internetes élő közvetítés: www.ehftv.com

A csoport másik mérkőzésén:

FC MidtjyllandLarvik HK 22-26 (9-16)

Bajnokok Ligája, középdöntő, az 1. csoport állása
1.Larvik HK Larvik HK110026-2242 pont
2.Győri Audi ETO KC Győri Audi ETO KC00000-000 pont
2.Grupo Asfi Itxako Navarra00000-000 pont
4.Herning-Ikast Håndbold FC Midtjylland100122-26-40 pont

"Mindent tudunk róluk, amit tudnunk kell"

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi