Az értékelésemet a magyar bajnoksággal kezdeném, amelyet ismét veretlenül, magabiztosan nyertünk. Egy olyan bajnokságról beszélünk, ahol a KEK-győztes harmadik lett, a másik BL-résztvevő Debrecen pedig egy kört ment a Bajnokok Ligájában. Mi oda-vissza megvertük a hazai riválisainkat. Egy olyan rájátszásos NB I-es rendszerben sikerült megőrizni a veretlenségünket, amely Európa legerősebb bajnokságai közé sorolható - úgy gondolom, hogy Európa harmadik-ötödik legkeményebbje. Hogy a külső szemlélők ne vegyék annyira természetesnek, hogy ismét megnyertük a hazai sorozatot, megemlítem, hogy mindezt feszített tempóban, heti két mérkőzéssel sikerült véghez vinni. Keményen, tudatosan, néha fogcsikorgatva, de mindig küzdve léptünk pályára, presztízst csináltunk a hazai riválisaink elleni mérkőzésekből is.

Ez látszik az eredményeinken is, bár közben nem kerültek el minket a sérülések sem, amelyek inkább a BL-szereplésünket befolyásolták. Itt konkrétan két emberről beszélhetünk: Spiridon esetében sajnos bebizonyosodott, hogy komolyabb volt a baj, szezon vége előtt műteni is kellett a térdét, de a csapat azt is kibírta, hogy a magyar bajnoki döntőt nélküle játsszuk. A többi együttes szinte komplett kerettel állt fel, a Debrecen volt, aki Bulathot nélkülözte egy darabig. A BL-elődöntőig játszott Spiridon, de olyan körülmények között, hogy napi egy gyógytornával, egy edzéssel és speciális munkával készült csak. Amorim volt a másik sérültünk, aki nélkül játszottuk a Magyar Kupa-döntőt, és így védtük meg ezt a címünket is. Utána a BL-elődöntő két mérkőzése között szinte csak két edzést végzett teljes intenzitással, a többit ő is kezelésekkel és gyógytornával töltötte. Tehát igazából a védelem két oszlopa még a csúcsformája közelében sem volt. Maga a magyar bajnoki címünk megvédése tehát ilyen körülmények között történt. A magyar bajnokságra ugyanolyan céltudatos felkészülést végeztünk a hét közben, mint a Bajnokok Ligájára.

A BL-ben az első csoportkört meggyőző fölénnyel nyertük, úgy, hogy a Zvezda elleni vereség után eléggé nehezen lendültünk bele a játékba, ám végig nagy akarással, két fordulóval a csoportmeccsek vége előtt már továbbjutónak tudhattuk magunkat. Ettől szerintem beindultunk, és ez az eredményeinken is látszott. A következő csoportot is igen nagy koncentráltsággal kezdtük; a Volgográd elleni idegenbeli győzelmünk mutatta, hogy nagyon készültünk a középdöntő-csoport lehetőség szerinti megnyerésére, és a négy közé jutást érő hely megszerzésére. Szinte ugyanolyan eredményesen játszottuk a második csoportkört is, hiszen két fordulóval a vége előtt egyértelmű volt, hogy továbbjutók vagyunk. Ami viszont bánt bennünket, amivel nem tudunk mit kezdeni, amit azóta is vizsgálgatunk, az az, hogy az utána következő, Larvik elleni sporttörténelmi győzelem után ugyan két BL-mérkőzést még megnyertünk, de aztán a Larvik elleni vereség után megmagyarázhatatlanul magunkba zuhantunk.

A BL-elődöntővel kapcsolatban úgy érzem, hogy valahol nem a helyén volt kezelve az Itxako együttese. Mint utólag kiderült, rosszul értékelték a spanyol együttest, tehát újra bebizonyosodott, hogy más a közvélemény, és más a szakma. Egy olyan csapat ellen kellett volna a BL-döntőbe jutnunk, aki aztán a fináléban is bizonyította, hogy nem véletlenül került oda. A kinti mérkőzésünket elemezve elmondhatjuk, hogy igazán nagy lett a különbség, amiből nem igazán sikerült tudatosan faragnunk. Ez is elbizonytalanította kicsit a stábot, és a lányokat is a visszavágóra való felkészülésnél. Mi mindent megpróbáltunk, és mindent hasonlóképpen csináltunk. Egyfajta magyarázat lehet az összes idegenbeli győzelmünk, beleértve a Larvik elleni diadalunkat is arra, hogy ez a csapat semmivel nem akart rosszabbat, mint addig, és véleményem szerint a fejek sem cserélődtek le.

Azóta sem tudom igazából megmagyarázni, hogy a spanyolok ellen miért teljesítettünk így. Amikor nyerünk, akkor felemelkedünk a fellegekbe, amikor viszont becsúszik egy rosszabb eredmény, akkor a sárba tapossuk magunkat. Ez a fajta nyomás egész évben rajtunk volt. Ezt a végén nem is tudtuk úgy kezelni, ahogy lehetett, vagy ahogy kellett volna. Szégyenkezni azonban szerintem semmi okunk, főleg a BL-döntő két mérkőzését nézve. Kritikusan éltük meg a szezon végjátékait, és azon az állásponton vagyunk, hogy a szükséges pluszt majd hozzá kell tenni a következő szezonban, hogy még nagyobb sikert érjünk el. A nemzetközi BL-trendnek megfelelően csapatként együttműködve kell teljesítenünk, ami ehhez a pluszhoz szükséges. A pályán nyújtott teljesítményünk az adott pillanatban nagyon fontos, ami talán frázisként hangzik, de most is ezek döntöttek a végén. Még tudatosabb, még fegyelmezett felkészülés kell az adott ellenfél ellen, minimalizálva az egyéni taktikai hibákat, mert azt néztük a stábbal, hogy - nem degradálva - amit esetleg egyszer-kétszer megengedhet magának a csapat a magyar bajnokságban, azt a BL-ben menthetetlenül megtorolja az ellenfél.

Rossz magyar szokásként ugye félig kudarcként éljük meg ezt a szezont, de azért megint egy olyan eredménylistát sorolhatok, hogy a Magyar Kupában négy meccs, négy győzelem, az NB I-ben huszonhat meccs, huszonhat győzelem, a BL-ben tizennégy meccs, tíz győzelem, egy döntetlen, három vereség mérleggel zártunk. Ez azt jelenti, hogy negyvennégy tétmérkőzést játszottunk az idei szezonban, ebből negyven győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel zárult. Elképzelhető, hogy rosszabb eredménylistával előrébb lehet jutni, mint ahová mi kerültünk. Elhiheti a közönség, hogy mi minden egyes mérkőzésre győzelmi céllal álltunk ki, tehát semmiféle taktikai, félig feladott, vagy más helyre összpontosított elképzelésünk nem volt. Az erőnket maximalizálva, az adott meccsre koncentrálva igyekeztünk teljesíteni, amiből ez jött össze, és amire büszkék vagyunk.

Egyedül a BL-döntőbe való bejutásunk hagy hiányérzetet maga után, de már ötödik éve ott vagyunk a legjobb négy között. Kívánom minden csapatnak, és minden fanyalgónak, hogy próbálja meg átélni ezt az érzést, hogy a világ, vagy Európa legjobb négye közé tartozik! Ez lehet mondjuk palacsintasütés, horgászat, vagy bármi olyan tevékenység, ami mérhető, és ami teljesítménykényszert von maga után. Ha valamiben ő is az első négyben lenne öt éven keresztül, amiért komoly erőfeszítéseket és áldozatokat hozna, akkor gondolom, ő is másképpen értékelné ezt a menetelésünket.

A szezon előtt nem is a BL-győzelem, hanem a BL-döntőbe jutás volt a célunk. Nem biztos, hogy teljes sportemberi szemléletet tükrözne, ha a mellünket verve kijelentenénk, hogy az idei sorozat győztesei már pedig mi leszünk, mert szerénytelenség lenne így fogalmazni. Van még egy-két csapat, amely idén is a BL-diadalra tört, aztán láthatóvá vált a sorsuk olyan értelemben, hogy aki ezt konkrétan kijelentette, az aztán a végén eltűnt a süllyesztőbe. A közvélemény nyomása olyan értelemben bosszantó, hogy már nem értékelik azt a fajta munkát, azt a fajta teljesítményt, azt a fajta eredményt, hogy itt vagyunk. Érezhető, hogy hozzászoktak a jóhoz, ez a hazai bajnokságon jól látszik, elég csak megnézni a csökkenő nézőszámot az eddig rangadónak titulált mérkőzéseinken. Miközben, ahogyan már említettem is, mi nem a strandról, vagy a wellness hétvégéről estünk be ezekre a meccsekre sem.

Azok az utánpótlás játékosok, akik ide igazolnak, vagy szeretnének hozzánk kerülni, az első két edzésen szinte meghalnak. Felnőtt szinten pedig még Ana Gros sincsen abban a fizikális állapotban, mint az évek óta itt edző játékosaink, pedig ő a BL-résztvevő Ljubljanából érkezett. Igaz, az elmúlt két évben a Krim is titkos esélyes volt a BL-négybe kerülésre, aztán ha megnézzük őket, hol vannak? Ha pikírt lennék, ugyanígy megemlíthetném az Oltchimot, a Viborgot, a Zvezdát, de a Volgográd is nagy reményekkel indult, mert a tavalyelőtti szezonban is nagyot küzdött a Hypóval a második körben.

Az Itxako meglepetés-szerű szereplése pedig annyira nem is volt az, mert ha a spanyol válogatott sikereit, és az Itxako tavaly elért eredményeit nézzük, akkor ez sejthető volt. Ráadásul hozzánk hasonlóan ők is céltudatosan erősítettek azokra a hiányposztokra, amelyekben gyengébbek voltak. Gondolok is Barbosa balátlövőben való szereplésére, Turej két szélen való bevetésére. A spanyol válogatott pedig az Eb-ezüstérmével, a vb-4. helyével, sportdiplomáciájával komoly előrelépést tett az elmúlt másfél-két és fél évben. Ez valahogy elkerülte a közvélemény figyelmét, amely ilyen mélységekben nem gondolkodott. Az a baj, hogy erre nem nagyon szeretek hivatkozni, mert ez mind magyarázkodásnak tűnik, miközben ha elhiszik, ha nem, mi ugyanúgy készültünk minden egyes mérkőzésre. Kóstolgatnak minket, de amikor a Larvik ellen nyertünk, akkor miért voltak jók a taktikai észrevételeink? Miért voltak jók a játékosok döntései? Miért voltak jók a védekezőteljesítmények, a páros és hármas kapcsolatok, a visszarendeződés, a támadásfelépítésünk? Miért lőttük jól a hétmétereseket? Ugyanúgy megbeszélve, értékelve, felkészülve vágtunk neki minden egyes meccsnek.

Én a szezon elején kicsit felspannolva olyan kijelentést tettem, amivel szerettem volna felpörgetni a játékosokban is azt a fajta felelősségvállalást, hogy tényleg ne ott maradjunk, hogy minél tovább jussunk a BL-ben, hanem konkrét célként, és a szakmai magasugróléc felrakásaként ismét a döntőbe jussunk, ahogyan 2009-ben is. A szerződésemben erről annyi a konkrétum, hogy a legjobb négy közé kellett jutnunk, és mivel a kétéves szerződésemből még csak az első telt le, a kóstolgatóknak azt üzenem, hogy még egy évig el kell, hogy nézzenek a kispadon, hacsak nem kitalálnak valaki mást helyettem. Én saját személyes kudarcként, önkritikusan éltem meg, hogy nem jutottunk be a BL-döntőbe. Azok az egyébként továbbra is nálunk maradó játékosok, akiknek adok a véleményére, azt mondták, hogy szeretnék tovább folytatni ezt a fajta munkát velem. Maga a bizalom tehát megvan. A vezetőségtől sem kaptam a személyemet negatívan érintő visszajelzést, bár maga a szezonértékelés és az eredményességünk vizsgálata folyamatosan zajlik.

A nemzetközi trendhez való igazodás - ami az idei végjátékban talán hiányzott -, tehát hogy még gyorsabb, határozottabb, keményebb játékot tudjunk produkálni, az érkezőkkel megvalósulhat. Heidi Løke beálló poszton támadó szerepköréből adódóan jóval többet tud majd hozzátenni az elmúlt évekhez képest. Úgy tudom, irreálisan sok gólt lőtt a BL-ben és a norvég bajnokságban. A támadójátékunkba ez mindenképpen új színt fog hozni. Biztos, hogy kicsit át kell alakítanunk a védekezésünket. Attól függetlenül, hogy Løke nem annyira jó védőjátékos, a norvég válogatottnál, és a Larviknál is simán védekezett a kettes pozícióban úgy, hogy nem lógott ki. Nem Spiridon értékeit kisebbítem, de meg tudjuk oldani ezt a feladatrészt is. Lekić érkezése még kulcs olyan értelemben, hogy az ő átlövőjátékával is annyi gól érkezik, ami megint csak látványosabbá teheti a játékunkat. A védekezésre kell jóval többet koncentrálnunk, hogy maga a csapatépítés, a páros, hármas kapcsolat kialakítása, összerázása lesz a legfontosabb feladatunk a július 14-én kezdődő felkészülésünk során. Radičević a jobbszélen olyan hiányposztra érkezik, ahol balkezes jobbszélsőként nemzetközi BL-játékosként tölti ki azt az űrt, ami a magyar kézilabdában megfigyelhető.

Mindkét kapusunk világklasszis. BL-mérkőzéseken azonban akadtak olyan hiányosságaik, ami a mezőnyre is elmondható. Az a fajta hibalehetőség, és a hibák számának a redukálása meg kell, hogy náluk is történjen, mert voltak sebezhető pontok. Az ő teljesítményüket nagyban befolyásolja a védők munkája, a velük való kapcsolatuk. Ezt fontosnak tartom megemlíteni, mielőtt a fanyalgók felhoznák, hogy Lunde BL-győztes és olimpiai bajnok kapusként érkezett, hogyhogy miért nem tudott mindent megoldani. Pedig egyszerű: másfajta védőfal van előtte. Ha belegondolunk, például ugyanez a helyzet Amorim Itxako ellen mutatott teljesítményével, vagy a brazil színekben Magyarország ellen mutatott játékára. Elmondható, hogy mindketten hozták azt a formát, ami náluk alap, és erre kell a BL-szintű teljesítményt rápakolni, ahogy a mezőnyjátékosok esetében is, hogy tovább tudjunk lépni. Arra van szükségünk, hogy mindketten ilyen elánnal és tudatossággal készüljenek, és még egy kicsivel jobban.

A szélsők gyengébb szezont zártak. Az eredményességünk igazán nem tudta befolyásolni a csapat eredményességét, és a kiegészítő emberek sem tudtak annyit hozzátenni, amit mondjuk ezelőtt négy évvel tapasztaltunk. Kevesebb lett a klasszikus átlövőgólunk, tehát kilenc méterről és környékéről. Ez azért volt rossz, és vetette vissza a teljesítményünket, mert mind a hárman klasszikus lövők, Brădeanu, Amorim és Gros is. Több volt azonban a betörésgóljuk, ami azért örömteli, mert attól függetlenül, hogy magas emberekről van szó, azért ügyesek, feltalálták magukat a nyitottabb védekezés ellen is. A jövőre nézve azonban a közép-távoli lövéseket kell gyakorolnunk, hogy ezekből még többet ki tudjunk hozni.

A beállókkal kapcsolatban sérülés, és a támadó-védekező feladatok különböző szintű megoldása miatt felemás a mérleg. Spiridonnál a védekezés, Szabinánál a támadás dominált, a támadás-védekezési lehetőségeink behatárolt száma miatt nem mindig tudtuk a cserét megoldani. Ami mindenképpen pozitívum volt - és a következőkben sajnos már nem lehet számítani-, hogy miután Simona kiszállt a bajnoki szezon végjátékában, Mayer szinte törésmentesen oldotta meg a feladatát. A csapattal kapcsolatban ezek mutatják meg, hogy igenis, nem csak sztárok gyülekezete vagyunk, mint ahogy degradálnak bennünket. Ha egy bármilyen csapatban, bármilyen poszton kiesik egy ilyen meghatározó játékos, akkor az vajon hogy befolyásolja az adott együttes teljesítményét? Például Cvijić kiesése a Krimben mennyire befolyásolta a BL-teljesítményüket?

Talán rosszul esik az adott játékosoknak, de Amorim, vagy Pálinger kiesése viszont a következő fordulókban abszolút nem befolyásolta a csapat teljesítményét. Ezek a játékosok éltek-haltak a győzelemért és egymásért minden egyes mérkőzésen, mert a hiányzó embereket pótolni akarták. Megtámadtak bennünket, hogy a két távozó pótlása egyrészt lehetetlen feladat, másrészt az én bűnöm. Nemzetközi játékosokat hoztunk a nemzetköziek helyére, és eggyel több idegenlégiósunk sem lett. A meghatározó emberek mellett a többiek vagy a csapat utánpótlásából kerülnek ki, vagy felnőtt magyar játékosok. Az irányítók egymást kiegészítve teljesítettek. Görbiczet direkt nem említettem meg a sérültek között, és lehet, hogy bután hangzik, de nem nálunk, hanem a magyar válogatottnál sérült meg, és ezután is tettünk a dolgunkat. Sírhattunk-ríhattunk volna folyamatosan, és akkor lehet, hogy szebb lenne a felsorolt eredménylista, de talán az is a bajunk, hogy rosszul kommunikálunk, és nem panaszkodunk, hanem dolgozunk, ha kell, fogcsikorgatva.

A magyar bajnokságban huszonhat meccsünk volt. Először "megnyerették" velünk az alapszakaszt kilenc pont előnnyel, majd utána kitalálták a rájátszást, amiről azt mondták, hogy a sajtó, meg a média, a közszolgálati tévék azonnal lecsapnak rá. Ahhoz képest ezt a fajta érdeklődést, hogy mi délben játsszuk le a bajnoki döntőt, mert egy délelőtti sorozatot nem tudunk kiszorítani, olyan szintű problémának érzem, mint amikor húsz éve nekiálltak gyűjteni az Isaura rabszolgalány felszabadításáért. Abszolút nem érdekli a médiát az időpont, hogy ebéd helyett vagyunk, és ez felháborító. A jegybevétellel, a szponzorokkal próbálják meg a rájátszás szükségességét bizonyítani, miközben a magyar válogatott élet-halál harcot fog vívni a németek ellen, és már másfél-két hete együtt kellene dolgoznia.

© handball.hu