Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Rapatyi: Mi játszani akarunk!

2009. március 21. 8:33

Az FTC tabella harmadik helyén álló felnőtt csapata szombaton 18 órakor fogadja a dunaújvárosi fiatalokat. Az elmúlt évek parázs hangulatú összecsapásai után ezúttal papírforma-győzelemre számíthat a Fradi.

Rapatyi: Mi játszani akarunk!
”Most már kötelező győznünk!”

Az FTC csapata szombaton a Dunaferrt látja vendégül a Népligetben.

A Fradi egy hete kikapott Székesfehérváron, és az utóbbi időben nem is játszanak túl jól a zöld-fehérek. Szucsánszki Zita azt mondja: szombaton megtörik a jég, és legyőzik az Újvárost:

„Egyetlen eredményt tartok holnap elfogadhatónak: a győzelmet, méghozzá a fölényes győzelmet. Tudja mindenki, hogy milyen válságot élnek meg a korábbi BEK győztesnél, vagyis, hogy jelentősen meggyengültek. Ettől függetlenül mi soha, senkit nem becsülünk le, és ezt most sem tesszük. Minden ellenfelünket tiszteljük, de holnap mi nyerjük a meccset, ebben biztos vagyok. Szeretnénk kijátszani magunkból azt a rossz formát, amit sajnos már hónapok óta mutatunk. Azon leszünk, hogy minél jobban játszunk, minél több gólt lőjünk, és forgatni tudjuk a csapatot. Mivel már korábban eldőlt, hogy biztosan az alapszakasz harmadik helyén végzünk, az utóbbi időben már a rájátszásra készülünk. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy egy mini alapozásban vagyunk, sokkal keményebb edzések vannak, mint általában a bajnokság közben. Ennek tudható be a múlt heti fehérvári vereségünk is, egy kicsit fásultabbak voltunk, ők meg motiváltabbak. Az utóbbi napokban már frissítő edzéseink is voltak, így a Dunaferr ellen már nem leszünk annyira fáradtak, remélem, és azt is, hogy látszani fog az utóbbi időkben elvégzett munka."

Friss Fradi-hírek

A legutóbbi információk szerint a Ferencváros tárgyalásban áll Sopronyi Anettel, de helyzetüket nehezíti, hogy más klubok jóval előnyösebb szerződéssel csalogatják a gólerős játékost. A szakosztállyal kapcsolatos további hír, hogy a Budapest Bank a következő évben is támogatja a lányokat, de az eddigi összeg csökkenni fog, ugyanis a szponzoráció megoszlik majd a férfi és a női szakosztály között.



Csekély esély

A Pécs elleni emlékezetes diadalt követően újabb feladat vár a Dunaferr NK női kézilabdázóira, akik a Ferencváros otthonában vendégszerepelnek. Az elmúlt években rendre kiélezett rangadókat játszott egymással a két gárda, s így volt ez még ősszel is, amikor az újvárosiak 34-31 arányban győzték le a zöld-fehéreket. Ezúttal azonban várhatóan elmarad a nagy harc: a házigazdák csapata jóval esélyesebbnek tűnik a szombati mérkőzésen, különösen úgy, hogy a Pécs elleni győzelemből oroszlánrészt vállaló Gáspár-Oblisz kettős, valamint Kocsis Erzsébet sem áll ezúttal Rapatyi Tamás vezetőedző rendelkezésére.

A dunaújvárosi fiatalok azonban már a Vác, valamint a Pécs ellen is bizonyították rátermettségüket, s remélhetőleg ezúttal is kihozzák magukból a maximumot, s igyekeznek megnehezíteni a bajnoki tabella harmadik helyén álló Ferencváros dolgát. A feladat persze nem egyszerű, mert a fővárosiak minden bizonnyal hatalmas elánnal esnek majd neki a Dunaferr ifistáinak, hiszen szeretnék jóvátenni múlt heti, székesfehérvári vereségüket, ám taktikus, jó játékkal talán sikerülhet olyan eredményt elérnie a mieinknek, melyre büszkék lehetnek majd a lefújást követően.

Már a serdülők is csatasorba állnak, hogy meg legyen a kellő számú nevezés a Fradi elleni találkozóra. Vérmes reményeket nem támaszt Rapatyi Tamás a fiatalokkal szemben, de az eddig mutatott teljesítményükkel messzemenően elégedett a tréner. Egyedül az állóképességgel vannak még problémák.

A jelen csapat összehasonlítása a Ferencvárossal nem volna értelmes dolog, hiszen amíg a Dunaferr NK folyamatosan gyengült, szinte minden ponton, addig a Fradi, a piros-fehérek gyengülését is kihasználva, folyamatosan erősített. Egy serdülő-ifjúsági csapat nem veheti fel a versenyt a bajnoki tabella harmadik helyén, tizennégy diadalt aratott alakulattal, de az elmúlt heti csodálatos győzelem erőt és hitet adhat a tizenkilenc éves átlag életkorral rendelkező Dunaferr NK-nak, hogy egy szép eredmény elérésével tudassa mindenkivel, hogy a Dunaferr NK jelen van a bajnokságban, és az elkövetkező években is számolni kell az ellenfeleknek az újvárosi nőikézilabda-csapattal.

„Most nem a győzelem, hanem az a terv, hogy minél kisebbre csökkentsük a Fradi győzelmének mértékét. Nem szeretem az antikézilabdát, vagyis mi játszani akarunk. Tehát a lányok adják ki magukból tudásuk maximumát. Kérdés: mennyire lesz erejük majd az elképzeléseket megvalósítani? Óriási kihívás ez a fiataljaink számára, hiszen Kocsis Böbe, Oblisz, Gáspár és Sirina ezen a találkozón már nem lép pályára” - mondta Rapatyi Tamás, a dunaújvárosi csapat vezetőedzője.

Forrás: www.dferrhandball.eu; www.dunaujvaros.com; www.fmh.hu; www.spotandmedia.com; www.ulloi129.wordpress.com

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi