Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"Erre sokat lehet építeni"

2009. február 8. 9:14 © handball.hu

A szlovén Krim elleni BL-csata után a handball.hu Konkoly Csabát, Tomori Zsuzsannát, Mörtel Renátát és Triffa Ágnest faggatta.

"Erre sokat lehet építeni"
handball.hu: Kívülről úgy tűnt, hogy meg se izzadtatok túlságosan a Krim ellen…
Konkoly Csaba: Dehogynem, én legalábbis nagyon! Az első félidő első 10-15 perce a felkészülésünknek megfelelően alakult, amelyet becsülettel elvégeztünk. Utána viszont megnehezítettük a saját dolgunkat, voltak olyan momentumok, amikor a hideg rázott. A második játékrészben sikerült megújulnunk, újra azt az irányvonalat követtük, amit az első félidő elején a lányoktól kértem, illetve amit taktikailag mind védekezésben, mind pedig támadásban megbeszéltünk. Sikerült megtalálnunk a kapus gyenge pontjait is. Nagyon remélem, hogy ha elhisszük, hogy ez az irányvonal működik, s ezen megyünk tovább, hasonlóan eredményesek leszünk, és a BL ezen szakaszában is megszerezzük az egyik továbbjutó helyet.

handball.hu: Mondhatjuk, hogy a Ljublanánál már csak nehezebb jön?
Konkoly: Nem, hiszen például a Szkopje elleni győzelmünk is felértékelődött, miután pontot tudtak rabolni a Zvezdától és az Ikasttól is. Arra számítok, hogy a Krim Mörtel Renáta visszaállásával még többet ki tud hozni magából a csodálatos és sportszerű közönsége előtt, és megnehezíti majd egy-két csoportellenfele dolgát.

handball.hu: Felfoghatjuk önbizalomnövelő győzelemnek is a Krim ellenit?
Konkoly: Igen. Annyira koncentráltunk a védők és a kapus közötti összhangra a meccs egy-egy periódusában, amire nagyon sokat lehet építeni. Ezekkel az alapokkal pedig azután majd könnyebben tudunk győzni.

Tomori Zsuzsanna: Nagyon fontos volt számunkra, hogy mivel idegenben kezdtük meg a középdöntő-csoportot, pontokkal a zsebünkben térhessünk haza. Az első félidő első tíz percét kiválóan megoldottunk, utána viszont teljesen szétesett a védekezésünk, a lerohanásokat nem tudtuk megállítani. Az utolsó harminc percre azonban összeszedtük magunkat, és szerintem reális különbség alakult ki a végére. Nem mondanám, hogy gyenge volt a Krim, hiszen mikor kissé elhúztunk, mindig felzárkózott két-három találatra, tehát végülis izgalmas volt a mérkőzés, állandóan figyelnünk kellett. Remélem, otthon is sikerül őket megállítanunk, s így újabb két pontot szerzünk majd tőlük.

Mörtel Renáta (Krim): Mivel tegnap befektettek a kórházba, és két adagnyi infúziót is kaptam, úgy gondoltam, minden rendben lesz velem a Győr elleni meccsre. A biztonság kedvéért azért megmérték a lázamat, ami ismét 38 fokos volt. A lányok megijedtek az óriási atmoszférától, pedig már a videoelemzések alatt mondtam nekik, hogy hasonló hangulatra számítsanak. A szélsőink igen rossz formában voltak, pedig eddig ők vitték a hátukon a csapatot.

Triffa Ágnes (Krim): Nem sokat láttam kívülről a mérkőzésből, hiszen végig a szememet jegeltem, de Mörtel Reni végig tolmácsolta, mi folyik a pályán. Nagyon megilletődötten és szétszórtan kézilabdáztunk.

Első idegenbeli pontok

handball.hu (Ljubljana)


Írd meg a véleményed!

Írd meg a véleményed! Eddig már 221 hozzászólás érkezett.

Ajánld a cikket másoknak!

Ajánld a cikket másoknak!

További hírek

2012. június 2. 18:00

Eb-selejtező: az utolsó forduló zajlik

2012. június 2. 11:45

Pálingerről mondták

2012. június 1. 16:21

Szabella Sándor nyílt levele

2012. június 1. 10:02

Viszontagságok után végre felszabadultan

2012. május 31. 21:55

Nyertek az ukránok és a svédek

2012. május 31. 20:22

Az utolsó válogatott meccsére készül

2012. május 31. 20:18

Hornyák Ágnest műteni kellett

2012. május 31. 19:46

Kristina Liščević a legtehetségesebb

2012. május 31. 14:33

Pálingert búcsúmeccsel köszöntik

2012. május 31. 12:12

Szabella-kupa: Győr helyett a Népligetben

2012. május 30. 18:50

Olimpia: kisorsolták a csoportokat

2012. május 30. 13:05

Nagyarányú győzelemmel az Eb-re

2012. május 30. 8:07

A múlt kötelez

2012. május 29. 15:20

Átszerveződik (?) az Edzőbizottság

2012. május 29. 14:03

"Bárki bármit mond..."

2012. május 29. 12:17

Új kihívások előtt

2012. május 28. 9:52

London elúszott, Radu Voina távozik

2012. május 27. 17:09

Ötgólos német győzelem

2012. május 27. 11:43

A spanyolok és a horvátok csatlakoztak

2012. május 26. 20:43

Brazil hódítás Törökországban