Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Egy botrány utózöngéi

2009. január 22. 8:19

Nagy port kavart a szombati Kiskunhalasi NKSE-Sonepar-Békéscsabai Előre NKSE NB I-es nőikézilabda-mérkőzés, amelyen végül 24-24-es döntetlen született.

Egy botrány utózöngéi
A találkozóra egy autóbusszal mintegy negyven csabai szurkoló kísérte el a csapatot, és gépkocsikkal további tizenöt-húsz drukker utazott a csipkéjéről híres Bács-Kiskun megyei városba.

Kovács Krisztián, a békéscsabaiak egyik szurkolója ott volt a helyszínen: "Az igaz, hogy a buszon utazó társaim közül többen is piásak voltak, de véleményem szerint a hazaiak sem készültek fel a fogadásunkra, hiszen mindössze tíz-tizenkét rendező volt a csarnokban. A mérkőzés elején nagyon gyengén kezdett a csapat, így hat góllal elhúztak a hazaiak.

A második félidőben megváltozott a helyzet, a mieink jobbak voltak, és átvették a vezetést. Az utolsó négy perc kezdetén még öt góllal vezetett az Előre, amikor sorra küldték ki a játékosainkat a bírók. Az utolsó másfél percben pattanásig feszült volt a légkör, elég furcsa ítéleteknek lehettünk tanúi. Hárman küzdöttünk hat ellen, és a mi támadásaink után nyolc-tíz másodpercet követően elvették a labdát tőlünk, így végül néhány másodperccel a lefújás előtt büntetőből szerzett góllal egyenlített a Halas.

Ekkor indultak meg a csabai szurkolók a pályára, a bírók pedig berohantak az öltözőbe. Volt dulakodás, lökdösődés, majd a rendőrök kitereltek bennünket a csarnokból, és tudomásom szerint senkit sem állítottak elő. Egyébként aki megnézi a jegyzőkönyvet, láthatja, hogy a csabaiak húsz percet, míg a hazaiak csak hat percet ültek kiállítás miatt a kispadon. A halasiak nyolc, mi csak két hetest dobhattunk."

Fülöp Csaba, a békéscsabai egyesület ügyvezetője: "Ami Kiskunhalason történt, az nem kézilabda pályára való. Az elmúlt másfél évben a békéscsabai csapat előrelépett, sok pozítiv vélemény jelent meg rólunk. Ami most történt, az árt a csapatnak, a klubnak."



A szombati kiskunhalasi botrány után kedden este a városi sportcsarnokban találkoztak a Sonepar-Békéscsabai Előre NKSE vezetői és a csapat szurkolói. A másfél órás megbeszélésen mindannyian elmondták véleményüket a szombaton történtekről.

A találkozón megjelent mintegy tizenöt szurkoló többsége ott volt a halasi mérkőzésen, de a kemény mag tagjai közül voltak hiányzók is. Elmondták, hogy a bajnoki mérkőzéseken többször kell megküzdenie a csapatnak a játékvezetői nyomással, emiatt lehet, hogy hevesebbek a szurkolói megnyilvánulások.

Azt kifogásolták, hogy ritkán látni olyan mérkőzést, mint ami Kiskunhalason történt, ahol az utolsó percben háromgólos csabai vezetésnél csak három lila-fehér és hat hazai kézilabdázó volt a pályán. A sípmesterek alig tíz másodperc után passzív játékért elvették a labdát a csabaiaktól, így a végén hétméteresből sikerült a halasiaknak az egyenlítés.

Az egyesület vezetői elmondták, Kiskunhalason nem kézilabda pályára való események zajlottak. Ismertették a szurkolókkal, hogy milyen szankciókra számíthat a klub. Első esetben pénzbüntetés, majd ha hazai pályán történik rendbontás, szektorbezárás, zárt kapus mérkőzés lehet a következő fokozat. A Kiskunhalason történtek után pénzbüntetésre számít az Előre NKSE. Fülöp Csaba ügyvezető kiemelte, a vezetés lezárta a halasi ügyet, kérte a drukkereket, a jövőben sportszerűen buzdítsák a csapatot, hiszen bármi nemű rendbontással a klubnak okoznak anyagi és erkölcsi kárt.

A jelenlévő szurkolók megfogalmazták, hogy a bajnoki folytatásban is a lila-fehér csapat mellett állnak otthon és idegenben egyaránt, és buzdításukkal igyekeznek segíteni a csapatot.

Fülöp Csaba elmondta, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség fegyelmi bizottsága kedden nem tárgyalta az ügyet, mivel a szükséges jelentések még nem érkeztek be.

Forrás: beol.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi