Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Csak a győzelem számít

2009. január 9. 7:30

A nem titkoltan nehéz helyzetbe kerülő Dunaferr NK csapata pénteken hazai pályán bizonyíthatja tartását a bajnokság kilencedik helyén álló Kiskunhalas gárdája ellen.

Imre Vilmos
Imre Vilmos
Pénzügyi gondokról szólnak a hírek a Dunaferr háza tájáról, Nagy Ivett pedig Hódmezővásárhelyre igazolt. Mindezek ellenére nincs szó arról, hogy a csapat szétszéled. A pénteki, Kiskunhalas elleni összecsapással folytatódik számukra a bajnokság.

A Kiskunhalas NKSE kilencedik a bajnoki tabellán: öt győzelmet aratott, és hét vereséget szenvedett el eddig. A második fordulóban mérkőzött a Dunaferr-rel odahaza, akkor a vendégek nyertek 23-19 (13-10) arányban. Knezovics remekül védett, a legeredményesebb játékos Vincze Melinda volt nyolc góllal. Imre Vilmos akkor a kiváló védekezésnek tulajdonította elsősorban a győzelmet. A Halas az idény legnagyobb sikerét a Ferencváros elleni összecsapáson érte el: Zsadányi Sándor csapata otthon 30-29-re nyert a zöld-fehérek ellen.

A bajnoki szünetben a Kiskunhalas egy négycsapatos tornán vett részt Békéscsabán, amelyet megnyert. Az együttes nyert a Hódmezővásárhely (36-29) és a Cetéva Déva ellen (31-28), vereséget szenvedett a Békéscsabától (27-37). A tornagyőzelem mellett a legjobb játékosnak a halasi Rábai Edinát választották.

A Kiskunhalas vezetőedzője, Zsadányi Sándor elégedett csapata eddigi teljesítményével. Úgy látja, bátrabb játékkal akár több pontot gyűjthetett volna csapata, például a Dunaferr ellen is. Az ő együttesét sem kíméli a nehéz gazdasági helyzet, amelyről a vezetőedző úgy nyilatkozott: „hihetetlen közöny az, ami körülveszi a kézilabdát”!

Pénteken este hat órakor tehát óriási csata várható Dunaújvárosban. Nem lehet kérdés, hogy tud-e a mérkőzésre koncentrálni a házigazda. Ha vereséget szenvedne, azzal csak tovább súlyosbodna a helyzet…

Az előjelek nem rózsásak, és ezt nem a szakmai felkészültségre kell érteni. Forró a légkör a csapat háza táján, hiszen hónapok óta nincs fizetés (van, akinél hat hónap a lemaradás), s ilyen körülmények között harcolni a parkettán, csakis - és ez nem túlzás - komoly erkölcsi tartásról árulkodik.

- Próbálunk a maradék kerettel nehéz helyzetünkben egymásért küzdeni. Az anyagi gondjaink megoldását február közepére ígérték. Addig remélhetően kitartanak a játékosok és a szakmai vezetés is. Ám nagyon nehéz ilyen állapotban a munkára koncentrálni - mondta Imre Vilmos vezetőedző.

- A keret egy játékossal ismét szűkebb lett, hiszen Nagy Ivett eltávozott...
- Temes Bernadett sérülése után azt terveztem, hogy Ivett lesz a balszélső, és Vincze középen fog játszani. Ez az elképzelés borult. Mást kell kitalálni. Hozzáteszem, Nagy Ivett magánéletbeli okokból döntött a távozás mellett.

- Most pénteken meglátjuk a szurkolók állásfoglalását. Vajon ott lesznek-e a lelátón?
- Erre én is kíváncsi vagyok. Mennyire szeretik ezt a csapatot, a női kézilabdát? Egyfajta demonstrációnak számítana, ha kijönnének a mérkőzésre. Kérem, ne forduljanak el tőlünk. Kell a biztatás, mert ezek a játékosok tényleg egymásért és a szurkolókért lépnek a pályára.

- Nem lesz könnyű a szívós halasiak ellen.
- A mezőny egyik legkeményebben védekező együttese az ellenfelünk. Náluk is csak 23-19-re tudtunk nyerni. Emlékeztetőül: megverték a halasiak a Fradi gárdáját. Guiu kapus, Rábai, Valovics, Sterbik jó képességű kézilabdázók. Mi gyors indításokkal lehetünk eredményesek ellenük. Természetesen bizonyítani akarunk, és nyerni szeretnénk.

A találkozót a HunNet Média ÉLŐben közvetíti, míg a Halas Televízió szombaton 15.10-kor és vasárnap 16.00-kor tűzi műsorára.

Forrás: dferrhandball.eu; dh-online.hu; halasmedia.hu

A forduló további pénteki mérkőzése:
Sonepar-Békéscsabai ENKSE - Vasas SC

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi