Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

„Tisztában vagyunk a realitásokkal”

2008. október 2. 17:44 © handball.hu

Csütörtök délelőtt megérkezett Dániába a Dunaferr együtese, hogy részt vegyen a dán FCK által szervezett BL-selejtezőn. A lányokkal tartott a várandós Ferling Bernadett is, akinek máris talált feladatot Imre Vilmos vezetőedző.

„Tisztában vagyunk a realitásokkal”
handball.hu: Veletek utazott-e Dániába Ferling Detti, aki a héten jelentette be, hogy babát vár?
Imre Vilmos: Igen, itt van velünk, sőt, az edzéseken is részt vesz, ám mérkőzésen már nem lép pályára. Számomra és a lányoknak is nagyon sokat számít a jelenléte, úgyhogy találtunk is számára feladatot: jövő héttől ő fogja a heti gyógytornát irányítani. Örülünk, hogy így még tovább részt tud venni az edzésmunkában, és segíteni tudja a csapat felkészülését.

handball.hu: Ki tudja őt pótolni, helyettesíteni a pályán?
Imre: Őt nem lehet pótolni, csak helyettesíteni. Tilinger Tamara kezd majd pénteken az ukránok ellen az irányítóposzton, ám ez alatt a rövid idő alatt több változattal is készültünk, gondolok itt Vincze Melinda, vagy Temes Bernadett irányítójátékára.

handball.hu: Három ellenféllel, a szerb Nissel, az ukrán Motorral és a dán FCK-val mérkőztök meg a három nap alatt. Ki ellen lehet a legtöbb esélye a Dunaferrnek?
Imre: Győzelmi kényszer nincs rajtunk, de talán a Nis gárdájánál jobbak tudunk lenni. A másik két csapat nagyobb erőt képvisel, erősebb nálunk. Próbálunk minden mérkőzésen helyt állni, s a saját játékunkat hozni mindhárom nap. A koppenhágai FCK-ról elég annyit elmondani, hogy kilenc válogatott szintű légiós alkotja a keretüket.

handball.hu: Ellenük előny lehet az összeszokottságotok?
Imre: Ezen a szinten már nemigen, főleg Ferling kiválásával, aki nélkül jelentősen gyengülünk szakmailag. Láttam a koppenhágaiak játékát, ez alapján valóban igaz, hogy a klasszisaik még nem alkotnak egységet. Az is kérdés, hogy mennyire fogyunk el a torna közben, mert így is kevés a hadba fogható emberünk, főképp a Bajnokok Ligája szintjén. A fiataljainknak tapasztalatot kell szerezniük, páran közülünk még az NB I-ben is rutintalanok, nemhogy a legkomolyabb nemzetközi kupában.

handball.hu: Ezek szerint az idei Dunaferrnek szerencsésebb lenne inkább az EHF-kupában szerepelnie?
Imre: Így nem szeretném pályára küldeni a csapatomat, mert minden meccsen a győzelem reményében szállunk síkra, de a realitással is tisztában kell lennünk: nem mi vagyunk a torna esélyesei, hanem az FCK. A nemzetközi rutinszerzést tekintve nyilván könnyebb lenne az EHF-kupában helyt állnunk, mint a borzasztóan erős Bajnokok Ligájában.

Bemutatkozik a Motor Zaporizzsja
Bemutatkozik a Naisa Niš
Bemutatkozik az FCK Håndbold

handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi