Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Lise Knudsen: Slagelse

2008. április 10. 15:07

Az Anja Andersen távozásával jelentősen átalakuló Slagelse csapatánál folytatja pályafutását a GOG Svendborg TGI jobbátlövője, a dán válogatott egykori tagja, Lise Knudsen.

Lise Knudsen: Slagelse
Mivel a GOG nem jutott be a rájátszásába, a csapat számára márciusban már véget is ért a bajnokság, és Kenneth Sahlholdt vezetőedző úgy döntött: a következő szezonban már nem számít a huszonnégy éves játékosra.

„Bár a szerződésem 2009-ig szól, közös megegyezéssel egy évvel korábban felbontottuk, és mivel jelenlegi klubomnál már nem számítanak rám, az utóbbi pár hétben a Slagelse edzéseit látogattam. Úgy érzem, nagyon jó döntést hoztam, és biztos vagyok benne, hogy a csupa fiatal játékosból álló Slagelse remek csapat lesz jövőre is. Döntésemben az is fontos szerepet játszott, hogy így folytatni tudom a Svendborgban elkezdett tanulmányaimat is” – nyilatkozta a korábban a dán felnőtt nemzeti csapatban, valamint több korosztályos válogatottban is játszó Knudsen.

Mint ismeretes, a jövőre a René Dehn - Lars Nedergaard edzőpáros által irányított Slagelse fiatal játékosok igazolásával, illetve saját utánpótlásából építkezve próbál meg versenyben maradni a következő szezonban.

Forrás: bt.dk

Slagelse: a tehetségek csapata lesz
Kikapott, így kiesett a címvédő
Négyen a dán rájátszásban

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi