Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

A „Team Görbicz” tette a dolgát

2008. február 14. 8:20 © handball.hu

Oroszországi tudósítónk, Dán Róbert segítségével bepillantást nyerhetünk a Győr szombati diadalát követően kialakult ottani közhangulatba. Mint azt a Lada ellen láthattuk, a mérkőzés előtti baljós érzelmek nem voltak alaptalanok…

A „Team Görbicz” tette a dolgát
Három szempontból is a LEGek találkozójának ítélte az orosz sajtó a Lada Győr elleni, vereséggel végződő mérkőzését:
- Ez volt a legsúlyosabb vereség, amit a Lada valaha nemzetközi kupameccsen otthonában elszenvedett.
- Ez volt az első alkalom, hogy a Lada-3 egyik játékosa rögtön BL-meccsen debütált a „felnőtt” Ladában, anélkül, hogy korábban orosz bajnokin játszott volna (a 17 éves balszélső Makneva, aki az első félidő utolsó percében dobta a Lada egyenlítő gólját).
- Ez volt a legrosszabb mérkőzés, aminek hazai pályán Gumjanov valaha szemtanúja volt. Utóbbit maga a vezetőedző nyilatkozta rögtön a meccs után.

Itt az is kiderült, hogy nemcsak a Ladában, hanem a Győrben is csalódott: „A Győr semmi újat nem mutatott. Őszintén szólva én azt hittem, hogy erősebb csapat. Ebből következik, hogy nem az ellenfél győzött le minket, hanem saját magunkat vertük meg”.

A szakember a sajátjait sem kímélte: „Nem tetszik, hogy mindenki arról a hét játékosról beszél, akik tavaly még játszottak nálunk, de most vagy nincsenek a csapatban, vagy nem tudnak pályára lépni. Az, hogy folyton emlegetik őket, zavarja a lányokat. Posztnova egymaga meg nem oldhat meg mindent. A pályán hét játékos van, és mindenkinek oda kell tennie magát; ezen a meccsen nem voltunk igazi csapat. Az első félidőben elkapkodtuk a támadásainkat, pedig a védekezésünk jól összeállt. A második félidőben meg egyszerűen naggyá tettük a magyar kapust. Ilyen játékkal nemhogy a BL-ben, de az orosz bajnokságban sincs keresnivalónk”.

Valahogy úgy néz ki, hogy az orosz edző szinte sajnálja, hogy a Győr nem igazán brilliáns játékkal mért súlyos vereséget a csapatára: így nehezebb megfelelő okot találni arra, hogy miért volt mégis eleve reménytelen a küzdelem. Helyette ezt a Toljatti Sportszemle kísérelte meg, és azokat az alábbiakban foglalta össze:

„1., A Lada játékosai erőnlétileg nem bírták a meccset, nem voltak elég gyorsak, a mozgásuk szokatlanul lelassult. Lehet, hogy ennek oka az a megfázás-járvány, amelyiknek a meccs előtti napokban kivétel nélkül mindegyik játékos áldozatául esett; persze az is lehet, hogy a Győr rá tudta kényszeríteni csapatunkra ezt a lassúbb tempót.
2., Riasztó mennyiségű volt a pontatlan átadások száma. Bár a pontatlan-szó nem is illik ide: a második félidő elején nagyon pontos átadásokat kapott tőlünk - az ellenfél, aki élt is a felkínált helyzettel, és ezekből az átadásokból többgólos előnyre tett szert.
3., A Győr jól osztotta be az erejét, csak annyit adott ki magából, amennyire szükség volt, és ez csak klasszis csapatokra jellemző.
4., A Lada szempontjából túl szigorú volt a bíráskodás: így többek között az első félidőben többször is visszafújták néhány gyors támadás-indításunkat, minden ok nélkül. Ezzel persze azok a támadások el is akadtak.
5., Gyenge volt a helyzetkihasználásunk. Annyiszor lőttünk mellé-fölé, hogy az jónéhány meccsre elegendő lett volna. „A helyzet rossz, de nem reménytelen” - fejezi be a cikk írója, főképp a Valcea váratlan nürnbergi pontvesztésére hivatkozva”.

A Lada otthoni nagyarányú veresége eddig soha nem látott módon életre keltette a Lada-honlap fórumát is: az eddigi napi egy-két hozzászólás helyett három nap alatt harminc-negyven érkezett , ami egy orosz kézilabdás topicban rendkívüli esemény. Szeretnénk ízelítőt adni ebből is, ezért cikkünket most néhány ilyen hozzászólással fejezzük be, minden kommentár nélkül (a hozzászólások időrendi sorrendben követik egymást):

• Kezdem az értékeléssel: Szidorova – 5, Muravjeva – 4, a többiek – 2, Gumjanov – 0. Mi lesz veled, Lada?
• Most majd ti is rájöttök, hogy a kétségtelenül szupertehetséges fiatal játékosaitok nem sokra mennek majd a bajnokságban, mert a tehetség nem elég, képezni is kellene őket. Ehhez az edzőtök nem ért, így aztán hiába van ott a szuper sportiskola, végül az egész egy nagy nulla lesz.
• Kíváncsi vagyok, mit csinált a csapat két hétig… Régóta látszik, hogy a csapatnak nincs irányítója, Gruzgyeva tegnap fejben nem volt ott a pályán.
• Látszik, hogy a Lada edzőjének fogalma sem volt arról, hogyan állítsa meg az ellenfél kulcsjátékosát… Ők bezzeg Posztnova ellen igen aktívan és pontosan felléptek. Nem csoda, hogy nem ment neki a játék.
• Minden tiszteletem Posztnováé, de most pocsékul játszott. Gruzgyeva meg… szégyen.
• Már tavaly is nyilvánvaló volt, hogy a lerohanáson kívül nincs más elképzelés arra, hogyan támadjunk. Helyette maradtak az egyéni megoldások. Most persze Bliznova nincs, és egyetlen átlövő nem csinál nyarat: az edzőnek kellene értelmesen átgondolnia a helyzetet, és kidolgozni néhány felállt fal elleni figurát, nemcsak lerohanásokból áll a kézilabda.
• Posztnovát, bármilyen meglepő, a Győr külön nem nagyon őrizte, Ljúszka mégis elhajigálta mindenfelé jópárszor a labdát… Ennél többször már csak Gruzgyeva.
• Gumjanov jó edző, csak a keret gyengécske. Túl fiatalok. Majd ha tapasztalatot szereznek, más lesz, persze ha el nem viszik őket. Vagy azt vártátok, hogy feláll a pályára egy fél világválogatott, meglátja a Lada-játékosokat, és ijedtében rögtön összeomlik?
• Miféle világválogatottról beszélsz? Nálunk a kezdőcsapatban három világbajnok is van (Mocsalina is az, junior világbajnok). Nem kell felnagyítani az ellenfelet. A Győr valójában „Team Görbicz”, a többiek csak alájátszanak neki. A mi lányaink tízszer jobbak, csak nincs rendesen megszervezve a játék. A taktikai variációk szegényesek. Emlékeztek, amikor tavaly Gumjanov mondta Posztnovának: „Ljúda, te meg csak lőj mindig kapura” - szó szerint ezt mondta. Nah, ez a Lada össz. Elképzelése, ha támadásról van szó.
• De legalább Vérten, Szpiridon meg Pálinger nem rontja el a ziccerek felét. És Görbiczről még nem is beszéltem. Igazad van, grundkézilabdát játszik ez a Győr 
• Szóval akkor szerinted Posztnova, Muravjeva és Szidorova már eleve rosszabb, mint Vérten, Pálinger és Szpiridon? Talán nem világbajnokok mindhárman?... És ott van még a tavalyi BL-döntőből Mocsalina, Gruzgyeva és Csernoivanyenko. Úgyhogy igazad van, tényleg nincsenek játékosaink… Vagy csak nem foglalkoznak velük értelmesen? Játszani játszanak… Még a sportiskolából hozott taktikai elemekkel.
• Posztnova egyre rosszabbul lő kapura. Három éve: 7.95 volt a meccsenkénti gólátlaga, két éve: 7.14, tavaly már csak 5.21. Idén nem hiszem, hogy 4-nél több gólt lőne egy meccsen.
• Szükségünk enne egy jó átlövőre, vagy egy Görbicz-típusú játékos kellene.
• Posztnovával semmi bajom. Írod, hogy mindenki ismeri már, és nem hagyják élni a pályán, másik átlövő meg nincs. Érdekes, hogy Görbiczet legalább annyira ismerik, mégis mindegyik meccsen lő vagy tíz gólt.
• Gruzgyeva sem sokkal idősebb Boldirevánál. Ő sem egy tapasztalt játékos, nem is tudom, miért tartják annak. Vissza kéne küldeni a Lada-2-be, aztán ott rájönne, hogy mi is a helyzet.
• Hallottam, hogy a csapat két részből áll: vannak az „idősek” meg a „fiatalok”. Gruzgyeva az „idősekhez” tartozik, és a többi „idős” játékos folyton arra kéri Gumjanovot, hogy Gruzgyeva játsszon irányítóban. Gumjanov meg berakja, tízből nyolcszor a csapatnak csak kára van belőle.
• Mondjuk én azt is hallottam, hogy az edző és néhány játékos sincs túl jóban egymással. Ha ez igaz, az sokat megmagyaráz.
• A lányoknak van tapasztalatuk, tehetségük, kreatívak is, de semmi kockázatot nem vállalnak, semmi bátorság. Nem látok rajtuk gólörömöt, mondjuk dühöt sem, ha hibáznak…
• Ami a kreativitást illeti… Nézd meg, milyenek a bejátszásaink a beállósnak. Gyermetegek. Trefilov meg nem edző, a Lada néhány játékosának is ez a véleménye.

Lefulladt a Lada

Dán Róbert

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi