Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

„A tudásunk maximuma kell majd”

2007. december 12. 9:12 © handball.hu

A handball.hu Németh András szövetségi kapitánnyal beszélgetett a középdöntők lezárultával. A lányok ma reggel a TGV gyorsvasúttal elutaztak Párizsba, hogy aztán csütörtökön lejátsszák Oroszország elleni mérkőzésüket az elődöntőbe kerülésért.

„A tudásunk maximuma kell majd”
handball.hu: Kérlek, foglald össze a világbajnokság középdöntőjének alakulását magyar szemszögből!
Németh András: Nehéz helyzetben vagyok, hiszen éppen a Dél-Korea elleni mérkőzés volt a legutolsó, ahol vesztesként hagytuk el a pályát. Reméltem, hogy Németország és Románia közül az egyiket meg tudjuk verni, de azt, hogy három pontot is szerzünk ellenük, nem vártam. Ez mindenképp pozitívum. Sajnos az utolsó, Korea elleni meccs előtt nem láttuk át, hogy mit jelent majd egy győzelem, és mit jelent egy esetleges vereség. Így szerintem félreértett számolgatás történt a fejekben, és ebből született ez a gyalázatos Korea elleni mérkőzés. Eddig mindig volt valami célunk, amiért küzdöttünk, de most tudat alatt elkönyvelték a lányok, hogy már biztos továbbjutók vagyunk. Hiába szajkóztuk, hogy a presztízsünk megőrzése a tét, és az, hogy veretlenül menjünk a negyeddöntőbe.

handball.hu: Mint utólag kiderült, elég nagy érvágás ez a vereség…
Németh: Nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen a németek sem voltak túl motiváltak, hogy a csoport első helyét megszerezzék, így Oroszország jutott nekünk, ami persze sokkal keményebb dió lesz, mint Angola. Az afrikaiak produkciója egyébként nagyon meglepett. Szép teljesítmény, hogy a legjobb nyolc csapat közé beverekedték magukat. Sajnálom, hogy nem velük mérkőzünk majd meg a negyeddöntőben.

handball.hu: Hanem Oroszországgal...
Németh: Így van. Jól ismerjük a őket. A nyári Pannon-kupa óta annyi változás történt a keretükben, hogy ezúttal két alapemberük, Marennyikova, illetve Bliznova nem áll a rendelkezésükre. Ettől még nagyon sok jó és nagydarab játékosuk van. A tudásunk maximumára lesz szükségünk a továbbjutáshoz.

handball.hu: Te is úgy látod, hogy bárkit le tudunk győzni, ugyanakkor bárkitől ki tudunk kapni?
Németh: Bárkitől azért nem, de az igaz, hogy hullámzó a formánk. Ez a világverseny nagyon kemény, most pedig láthatóan szűkül azoknak a köre, akikre egy ilyen éles mérkőzésen számítani lehet. A kérdés pedig az, hogy a többiek kibírják-e végig ezt a tíz mérkőzést.

handball.hu: Van olyan, akit hazaküldenél, és mást hívnál helyette Párizsba? Erre a szabály szerint most lehetőséged adódna...
Németh: Nem. Nincs olyan játékos, akit be lehetne építeni a csapatba, vagy aki olyan teljesítményt nyújtott volna a magyar bajnokságban, ami alapján tudna nekünk segíteni.

handball.hu: Hogy érzed, mennyire van együtt a csapat ezen a világversenyen?
Németh: Azzal nincsen gond, viszont vannak nehéz szituációink, mint például Mehlmann Ibolyáé, aki Dániában egy abszolút leszállóágban lévő csapatban játszik. A dán klubcsapatok eddig sem tettek jót a magyar játékosoknak, most pedig már Ibolyán is látszik, hogy neki sem jött be Skandinávia. Az Aalborg a Bajnokok Ligájából kiesve az EHF-kupában folytatta a szereplést, ahonnan szintén hamar távozott. A dán bajnokságban az utolsó meccsét megnyerve tornászta fel magát az utolsó előtti helyre. A válogatott felkészülésében betegség és sérülés miatt nem tudott teljes értékűen részt venni, úgyhogy azt éli fel, amit Dániából hozott.

handball.hu (bee), Dijon

A világbajnokság további menetrendje
Kiábrándító vereség Koreától
Németh András sokkal nyugodtabb

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi