Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Konkoly: Maradt egy kis hiányérzetünk

2007. november 5. 13:26 © handball.hu

Újabb győzelmével egyedüli négypontos csapatként áll a Bajnokok Ligája A-csoportjának élén a Győri Audi ETO. Ennek örömére a vezetőedzővel, Konkoly Csabával beszélgettünk.

Konkoly: Maradt egy kis hiányérzetünk
handball.hu: Látszólag megerőltetés nélkül vettétek a Ribarroja elleni akadályt is. Te is így láttad?
Konkoly Csaba: A mérkőzés nehézsége abban rejlett, hogy régóta nem játszottunk idegenben a magyar bajnokságban sem, most pedig Spanyolországban kellett pályára lépnünk. Főképp arra voltam kíváncsi, hogy mennyire tudunk nemzetközi szinten megfelelni hazai pályán kívül.

handball.hu: Már négy pont van az ETO zsebében, ezzel a csoportelsőség is közel került?
Konkoly: Még négy forduló hátravan a csoportmeccsek végéig, az elsőséghez pedig sokat kell dolgoznunk, ez a Ribarroja elleni találkozó utolsó tíz percén is látszódott. Magával az eredménnyel elégedettek vagyunk, hiszen győzelmi szándékkal utaztunk, ám mégis maradt egy kis hiányérzetünk, mert a kilencgólos különbségből csak hármat sikerült megtartani a meccs végére. Az utolsó tíz perc történéseit meg fogjuk beszélni a lányokkal, utána pedig már csak a következő feladatra koncentrálunk.

handball.hu: Görbicz tizenkét gólja önmagáért beszél, de elégedett lehettél a többiekkel is?
Konkoly: Mindenképp kiemelném a hét akciógólig jutó Vértent, valamint Pálingert, aki 45 százalékkal védett, és Herrt, aki szintén jó formát mutatott. Védekezésben Tomori mozgott jól, de kiemelhetem Bradeanut is. A kétfajta beállós-szerkezetünk megint jól muzsikált Spiridon és Dokic révén, utóbbi becserélése után a második félidőben nőtt is az előnyünk. Úgy gondolom, hogy ezekből a jó egyéni teljesítményekből ismét felépült a csapat, amelynek köszönhetően egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk. Pozitívum volt, hogy a feszültebb szituációkban – főképp a végjátékban - is higgadtan tudtak dönteni a lányok. Sajnos a befejezéseink mégsem jöttek össze, és a visszarendeződéssel is problémák adódtak. Ellenfelünk pedig így felállt fal ellen is eredményes tudott lenni.

Győri győzelem idegenben

handball.hu (bee)

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi