Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

ETO: 5-ös, norvég csillagokkal

2006. április 16. 15:43 © handball.hu

A Kupagyőztesek Európa Kupája elődöntőjének első, szombati találkozóján nehezen talált magára a Győri Graboplast ETO a skandináv klasszisok sorát felvonultató norvég Larvik HK ellen, ám a döntőnek is beillő mérkőzésen szenzációs második félidőt produkáltak Görbicz Anitáék. A győriek hatgólos hátrányból fordítva 33-28-ra győztek hazai környezetben, ötgólos előnyt szerezve a szombati, norvégiai visszavágóra.

Görbicz Anita
Görbicz Anita
Nem véletlenül emlegették kézilabdás berkekben előrehozott fináléként a Győri Graboplast ETO Larvik elleni találkozóját, hiszen mindkét együttes a Bajnokok Ligájából került a KEK-be, s egyértelműen a mezőny két legerősebb csapata került egymással szembe - immár a legjobb négy között. "Úgy látszik, ez az idény már csak ilyen számunkra. Lassan megszokjuk, hogy az ETO-nak a végső győzelemhez vezető úton idejekorán a legerősebb ellenfeleken kell átverekednie magát. Így volt ez a Magyar Kupában, és a KEK-ben sincs másképp. De nem ijedünk meg, miután fizikálisan rendben van a csapat és a motiváltságunk is maximális, meg fogjuk oldani ezt a feladatot is" - mondta az ETO edzője, Róth Kálmán a találkozó előtt.

A tréner optimizmusát játékosai és a győri drukkerek is osztották, már napokkal a mérkőzés előtt ment a szokásos "mennyi az annyi"-találgatás, nevezetesen annak megtippelése, mekkora előnyt kellene szereznie a magyar bajnokcsapatnak hazai pályán ahhoz, hogy nyugodtan utazhasson a norvégiai visszavágóra. Vérten Orsolyáék előzetes latolgatása szerint 7-8, de inkább 9 gólos előny lenne megnyugtató. Az első félidőt látva, a norvégok is pontosan ugyanígy gondolták - már hogy a lehető legnagyobb különbség legyen az első találkozó után, csak éppen az ő javukra. Görbicz büntetőből lőtt góljával ugyan a Győr vezetett 1-0-ra a 2. percben, ezután azonban jó ideig (pontosan a második játékrész 13. percéig) nem álmodoztattunk hazai előnyről. A skandináv sztárokkal felálló Larvik repülőrajtot vett, Johansen gyorsan bevágott kettőt ugyanabból a figurából, a jobbátlövő Riegelhuth pedig egy bő perc alatt megeresztett egyet talpról, majd egy laza ejtést helyezett el Herr Orsolya kapujában, végül megtoldotta mindezt egy „sima” átlövésgóllal. Miután a parádés norvég játékot, s a növekvő különbséget bénultan figyelték a győri lányok, Róth Kálmán már a 7. percben 1-5-ös állásnál kénytelen volt időt kérni - az eredmény: Johansen harmadik találatával 1-6. A hazai csapat ugyan mindent megpróbált, védekezésben váltogatta a nyitott formációt a hatosfallal, támadásban pedig Görbicz pozícióváltásaival próbálta megzavarni az ellenfelet. Azonban a győri játékmester minden mozdulatára kínosan figyeltek az északiak, s ha mégis összejött egy-egy lövőhelyzet, a Larvik "nagy öregje", a többszörös olimpiai, Európa- és világbajnok dán kapus, Lene Rantala rendre hatástalanította a hazai lövéseket. A győri drukkerek a moldáv játékvezetőket sem okolhatták a sikertelenségért, az iker bírópáros rendületlenül szórta ki két percre a norvégokat, s adta a büntetőket. A hetesekből azonban jó negyedóra elteltével három is kimaradt, a másik oldalon pedig tovább ment a flikkflakk - ezúttal a beálló Hilmo főszereplésével. A kínok kínjaival szerzett győri találatokra a norvégok könnyed találatokkal válaszoltak, 20 perc elteltével úgy volt az állás 7-11, hogy a vendégek folyamatosan emberhátrányban (volt, hogy csupán három mezőnyjátékosuk volt a pályán) kézilabdáztak. Riegelhuthék azonban semmitől sem zavartatva magukat villogtak tovább, két gyors és igen látványos Hilmo-találat, majd egy újabb figura - ezúttal kínai -, s máris 9-15 állt az eredményjelzőn. "Szinte lehetetlen, hogy egy mérkőzésen dőljön el a továbbjutás" - nyilatkozta Róth Kálmán a mérkőzés megkezdése előtt. Ekkor azonban nagyon úgy tűnt, nem lesz igaza. Görbicz hetesekből elért góljaival és Vérten Orsi utolsó másodpercben lőtt találatával bár faragni tudta hátrányát az ETO, az első félidő 16-13-as norvég vezetéssel zárult.

Elkezdődött a második játékrész, s vártuk, rendületlenül bízva, vártuk a csodát. Az pedig jött is, csodálatos megoldásokban ugyanis továbbra sem volt hiány - egyetlen aprócska gond volt, hogy azokat továbbra is a vendégoldalon jegyezhettük fel. Kristiansen is bekapcsolódott a gólszépségversenybe, egy talpról elengedett, elhajlós változat bemutatása után 13-19-re alakult az állás. A 6. percben azonban megtört a varázslat! Görbicz Anita megszerezte első akciógólját, majd gyorsan lőtt még egyet, amellyel 19-21-re zárkózott fel a Győr. Riegelhuth - aki a norvég válogatott magyarországi szereplése alkalmával elárulta, mennyire tetszik neki Görbicz technikás játéka - ugyan továbbra is eredményesen tüzelt, a szenzációsan játszó Vérten találatával a 12. percben kiegyenlített a Győr (22-22), s egy perccel később, Kovacsicznak köszönhetően már 24-23-ra vezetett. Legutóbb 1-0-ra vezetett az ETO! Kezdődhetett minden elölről. A folytatásban azonban a hazaiak esélyt sem adtak a saját maguk diktálta tempóba alaposan belefáradó északiaknak, a norvégok ettől kezdve leginkább Herr kapuja fölé vagy mellé lőttek, míg Róth Kálmán tanítványai átvették az irányítást. A Győr erőszakos és hatékony védekezésének, pontos lövéseinek és az ekkor újra működő nagy fegyverének, az eredményes lerohanásoknak köszönhetően 13-5-ös szériát produkált. Hiába lőtt tízet a túloldalon Riegelhuth, a végjátékban egymaga kevés volt az erőnléti fölényét maximálisan kihasználó magyar csapattal szemben, amely szó szerint megharcolt a 33-28-as sikerért. A Győri Graboplast ETO tehát a KEK-elődöntő első felvonásában ötösre teljesített, s hogy ez elég(séges) lesz-e a fináléba kerüléshez, szombaton este a Larvik otthonában kiderül.

Róth Kálmán, az ETO edzője:
"A mérkőzés előtt természetesen kiegyeztem volna egy ötgólos hazai sikerrel - azonban nem ilyen koreográfiával. Az első félidőben nem volt megfelelő a védekezésünk, képtelenek voltunk a norvégok lendületét megfékezni, játékosaimból hiányoltam a tüzet és az agresszivitást. Nagyon nehéz úgy megvívni egy, a KEK-döntőért vívott csatát, hogy néhány emberem nem teszi oda magát úgy, ahogyan a tét megköveteli. A második játékrészben, amikor feljavult a védőjátékunk, végre használni tudtuk nagy fegyverünket, és gólokat lőttünk a lerohanásokból. Rengeteg volt a mérkőzésen a test-test elleni harc, de alapjában véve sportszerű küzdelem jellemezte a találkozót. Az első mérkőzés tapasztalatait felhasználva utazunk Norvégiába, az ötgólos előny határeset, de a lényeg az, hogy megmaradt az esélyünk a fináléba jutásra."

Pircs Anikó (SZTÁR Sport)

Ötgólos előnyt harcolt ki az ETO

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi