Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Végre megtörhet a jég

2005. március 27. 13:21 © handball.hu

A nemzetközi kupák végjátékában az idei szezonban mindössze egy dán csapat marad érdekelt, méghozzá Anja Andersen Dream Teamje, a BL-címvédő Slagelse. A dán együttes épp a Bajnokok Ligájából a Viborgot kiütő Dunaferr-rel mérkőzik meg, hogy a legrangosabb kupasorozat döntőjébe kerüljön. Az újvárosiak három éve zsinórban harmadszor csapnak össze a Slagelsével. Az első két párharc nem hozott szerencsét Kiss Szilárdéknak. De három a magyar igazság...

A Slagelse összefonódott Anja Andersen nevével
A Slagelse összefonódott Anja Andersen nevével
A Slagelse a megalakulása óta eltelt két esztendő alatt háromszor is magyar csapattal mérkőzött meg a nemzetközi kupákban: a 2003-as EHF-kupadöntőben a dánok összesítésben két góllal múlták felül az újvárosiakat (27-22, majd 27-20 a visszavágón).

Tavaly már a Bajnokok-Ligájában vitézkedett az újonc Slagelse, és miután a Ferencváros bravúros győzelmet aratott ellenük a negyeddöntőben (30-28), a dániai visszavágón végig vezetve, 32-25-ös eredményt értek el Anja Andersenék. A döntőbe jutásért parázs csatát vívtak az újvárosiakkal, és bár a Jégcsarnokban már tíz góllal is vezettek Kulcsárék, az előny végül öt gólra apadt (34-29).

Egy hétre rá a dánok - iskolajátékot bemutatva - könnyedén léptek át a Radulovicsot térdsérülése miatt nélkülöző Dunaferren (32-22). A döntőben senki és semmi nem állíthatta meg Popovicsékat, akik a Krim ellenében kettős győzelemmel hódították el a Bajnokok Ligája-trófeát.

Bár a Slagelséből olyan nevek távoztak tavaly, mint Anja Freser, vagy épp Camilla Andersen, a csapat Rikke Hörlykkével, Cecile Legangerrel, Carmen Lunguval, valamint a nemrég érkezett orosz klasszissal, Irina Poltorackajával kiegészülve talán erősebb, mint valaha.

Bojana Popovics
A Slagelse kerete:
Kapusok: Rikke Poulsen Schmidt, Isabella Thomsen, Cecilie Leganger.
Mezőnyjátékosok: Trine Larsen, Mette Melgaard, Stinne Bossen, Carmen Lungu, Anne Loft, Marie Höpfner, Lene Möller, Rugile Kliukaite, Rikke Hörlykke, Ausra Fridrikas, Maja Savics, Andjela Rajovics, Bojana Popovics, Kamilla Kristensen, Pernille Blach, Sandra Folden, Line Hovgaard, Marlene Halvorsröd, Stina Madsen, Fie Rasmussen, Sine Christiansen, Irina Poltorackaja, Valentina Radulovics, Andrijana Budimir.
Edző: Anja Andersen.

A sors fintora, hogy most megismétlődik a tavalyi elődöntő egyik párosítása: a Slagelse - immár címvédőként - ismét a Dunaferr ellen lép pályára a 4500 fős Jégcsarnokban, és - bár már nem is meglepő - ismét újvárosban lesz az első mérkőzés.

A Slagelse és a BL-serleg
A sorsolás után így nyilatkozott a vezetőedző, Anja Andersen: "Számunkra nem az ellenfél kiléte volt a legfontosabb, hanem az, hogy a visszavágót Dániában játsszuk. Külön öröm, hogy ez összejött. A Dunaferrt jól ismerjük, és nagyon tiszteljük. A Bajnokok Ligája legjobb négy csapata között már nincs könnyű ellenfél, de természetesen ismét a döntőt célozzuk meg." A dán bajnokság alapszakaszának utolsó meccse után (Slagelse-Horsens: 28-20) Anja még magabiztosabbnak tűnt: "Erről a mérkőzésről inkább nem is beszélnék, hiszen már minden gondolatom a vasárnapi BL-elődöntőn jár, amelyet meg akarunk nyerni Dunaújvárosban!" - monda a vezetőedző.

Kiss Szilárd, a Dunaferr szakvezetője csalódottságának adott hangot: "A legrosszabbra készültem, és bejött. A világ legerősebb csapatával találkozunk, és megint otthon kezdünk. Ráadásul a Slagelse tovább erősödött, hiszen Poltorackaja személyében egy orosz klasszist szerződtetett. Ez van, megpróbáljuk, talán harmadszorra sikerül."

Ferling Bernadett várakozással tekintett előre: "A legjobb négybe jutott csapatok mindegyike borzasztóan erős, így tehát teljesen mindegy, hogy kit kaptunk. Az egy kicsit nehéz, hogy a visszavágót idegenben játsszuk. Mindenesetre nagyon várjuk már a Slagelse elleni elődöntőt, amelyre átköltözünk a Jégcsarnokba, ahol pokoli hangulatra számítunk!"

A dán bajnokság alapszakaszának vége
A bombaerős dán bajnokság góllövőlistáján megdöbbenve olvashatjuk, hogy az alapszakasz után a legeredményesebb hat gólvágó között hárman is Anja Andersen játékosai: 1. Popovic (174 gól), 3. Fridrikas (134), 6. Lungu (125).

Nem meglepő talán, hogy a Slagelse első helyen jutott be a rájátszásba, olyan csapatokat megelőzve, mint az Aalborg, a Viborg vagy az Ikast.

De nézzük csak, hogyan is kerültek a dánok a BL-elődöntőbe! A csoportukból első helyen jutottak a legjobb nyolc csapat közé, hiszen mindössze egy vereséget könyvelhettek el, méghozzá a Szkopje ellen. Igaz, ez igen kínosra sikeredett, hiszen Anja és lányai egy 20-12-es zakóval hagyták el Macedóniát. Miközben a Dunaferr a végsőkig kiélezett küzdelemben, emlékezetes hétméteresekkel jutott túl a Viborgon, a Slagelse a negyeddöntő két mérkőzésén tíz góllal, kettős győzelemmel ütötte ki a spanyol Elda Prestigiót (31-34, 21-28).

Anita nélkül is sikerülnie kell
És hogy mégis milyen érvek dönthetnek a Dunaferr mellett? Az a hatalmas szív és küzdés, amely Pálingerékre az utóbbi időben még hatványozottabban jellemző. Bár náluk nincsenek Popovicsok, Legangerek és Fridrikasok, van Vinczéjük, Gáspáruk, Bulathuk, és nem utolsósorban egy nagybetűs CSAPATuk. "Azt hiszem, a sok gond még jobban összekovácsolt minket" - mondta szomorúan Ferling Bernadett. És valóban, mintha még az égiek is a magyarokkal lennének mostanában...

Dunaferr NK - Slagelse DT (dán)
első mérkőzés: április 10., 16.50 - Dunaújváros, Jégcsarnok (mtv)
visszavágó: április 17., 19.30 - Koppenhága, Bröndbyhallen (mtv)

handball.hu (bee)

Korábbi cikkeink:
Exkluzív interjú Anja Andersennel
Anja Andersen ismét a középpontban
Ismét jégre viszi a Dunaferr a Slagelsét
A Slagelse mentette meg a dánokat
Minden kupameccs képernyőre kerül
Hihetetlen hétvége
"Víg esztendők elé nézünk"
Újvárosi csoda Dániában
Élőben a nemzetközi kupameccsekről

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi