Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Olimpia előtti felkészülés kitűnő ellenfelekkel

2004. június 1. 21:25 © handball.hu

Néhány hete vége lett a nőikézilabda-bajnokságnak, egy-egy csapat már pihenőre engedte játékosait, hiszen két hét múlva kezdődik válogatottunk két hónapos felkészülése az augusztusi athéni olimpiára. Körvonalazódni látszik, hol, mikor és kivel játszik a magyar csapat ebben az időszakban.

Az emlékezetes vb-döntő a franciák ellen
Az emlékezetes vb-döntő
a franciák ellen
A handball.hu stábja főként arra volt kíváncsi, lesz-e szerencsénk látni a hölgyeket Magyarországon. Marczinka Zoltán minden magyar szurkolót megnyugtatott, hogy az ország különböző részeiben - nyugaton és keleten, de talán még Budapesten is - összesen hat helyszínen szurkolhatunk majd a magyar válogatottnak július és augusztus folyamán.

Június 16-án találkoznak először Pálinger Katiék Tatán, ahol szűk négy napig edzenek majd, másfél napi pihenő után pedig a szomszédos Szlovéniába utaznak, Roglába. Az edzőtábor két hete alatt napi három, erőnléti mozgást vezényel Mocsai Lajos, és a tábor második hetében kétszer terveznek megmérkőzni országunk ifi férfi válogatottjával.

A következő hetekben már a magyar közönség is buzdíthatja csapatunkat, hiszen július 15-én Debrecenben és 16-án Nyíradonyban Svédországgal játszanak a lányok. Július 19-én létszámcsökkentés várható, hiszen már csak a 15-ös olimpiai keret utazhat Franciaországba, az előolimpiára, ahol a házigazdák mellett Dánia és Brazília lesz az ellenfél.

Augusztusban sem lesz hiánya annak, aki nőikézilabda-mérkőzésekre vágyik. 4-én Veszprémben, és 5-én pedig Budapesten drukkolhatunk kedvenceinknek, akik ezúttal a franciák ellen vághatnak vissza az elveszített világbajnoki döntő miatt. Így a franciák elleni mérkőzések közül az egyiket a budapestiek is végigszurkolhatják, ráadásul utazás nélkül. Ekkor nem kell mást tenniük, mint megközelíteni a Stadionok állomást valamilyen járművel, jegyet váltani a Magyarország-Franciaország nőikézilabda-mérkőzésre, belépni a Papp László Arénába, és végül minden energiájukat hozzátéve - nyolcadikként - saját maguk is "játszhatnak" a világbajnokok ellen.

Felkészülési program:

június 16-19.: edzőtábor, Tata (4 nap)

június 21-július 3.: edzőtábor, Rogla (Szlovénia) (13)

július 5-10.: edzőtábor, Tata (6)

július 12-17.: edzőtábor, Debrecen (6)
július 15., csütörtök, 18:00
Magyarország-Svédország (Debrecen)
július 16., péntek, 18:00
Magyarország-Svédország (Nyíradony)

július 18-21.: edzőtábor, Franciaország (4)

július 22-26.: nemzetközi előolimpia, Franciaország (5)
július 22., csütörtök, 18.00
Magyarország - Brazília (Bordeaux)
július 23., péntek, 18:00
Dánia - Magyarország (Boulzac)
július 25., vasárnap, 20:00
Franciaország - Magyarország (Bayonne)

augusztus 2-7.: edzőtábor, Hévíz (6)
augusztus 4., szerda, 18:00
Magyarország-Franciaország (Veszprém)
augusztus 5., csütörtök, 17:45
Magyarország-Franciaország (Budapest Aréna)

augusztus 10: elutazás az olimpiára

augusztus 13-29: olimpia, Athén

handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi