„A magyar lányokkal mindig nagyon kemény csatákat vívunk, ezért kicsit magam alatt voltam, amikor megtudtam, hogy ők lesznek az ellenfeleink a negyeddöntőben. Erőkézilabdát játszanak, és nagyon nehéz előnyt szerezni velük szemben. Egyszóval olyanok, mint amilyenek mi vagyunk, és azok a legnehezebb ellenfelek, akik ugyanabban a stílusban játszanak, velük sosem jó meccselni.

A helyzeten bonyolított az is, hogy az első félidőben 22 gólt kaptunk, ami rettentően sok. A védelem és a kapusaink egyszerűen nem tudták teljesíteni a rájuk bízott feladatot. A félidei eredmény aztán rányomta a bélyegét az egész meccsre. Láttam, hogy itt mi nem fogunk elhúzni Trefilov a német Blitzkrieg kifejezést használta, azaz hogy ’villámháború’ már nem lesz és a legutolsó pillanatig izgulhatunk. Hálás vagyok a lányoknak, hogy ebben a helyzetben nem egyedül akartak mindent megoldani, mint általában, hanem végre igazi csapatként harcoltak. Úgy látszik, mégsem hiábavalóan erőlködöm én az edzéseken.”

A mai ellenfélről, Romániáról Trefilov ezt mondta: „Kivel lenne jobb elődöntőzni? Végülis a legjobb az lenne, ha végre a saját játékunkat játszanánk, de ezt nem nagyon látom viszont a pályán. Minden mérkőzésen vannak olyan időszakok, amikor homok kerül a gépezetbe, és olyankor a pályán teljes a káosz. Persze mi hősiesen megpróbálunk rendet vinni valahogy ebbe a zűrzavarba, és ha még időben sikerül, akkor meg tudjuk nyerni a meccset. Jó lenne, ha ez a forgatókönyv a románok elleni mérkőzésen nem ismétlődne meg.”

Az orosz internetes fórumok hozzászólásait olvasva is hasonló kép bontakozik ki. „A magyarok elleni volt az a mérkőzés, ami után ki kell hívni a mentőt, hogy túléljük... Remélem, hogy Romániával azért könnyebb lesz” írta egyikük Togliattiból. Ugyanitt egy másik hozzászóló leintette azokat, akik a játékvezetőkre panaszkodtak (ami orosz fórumokon gyakori, általános ugyanis a meggyőződés, hogy az oroszokat soha nem támogatják a bírók, és ezért minden győzelemért meg kell feszülniük): „A meccs végén megkaptuk tőlük a segítséget, erről vita sem lehet. Ha annyira ellenünk lettek volna, 31:34-nél öt perccel a vége előtt nagyon könnyen elintézhettek volna minket, de kaptunk tőlük kétpercet és hetest is, jópárszor meg el is vették a magyaroktól a labdát. Poltorát beceneve teljes joggal véglegesen kiállíthatták volna, helyette mindkét oldalról volt kiállítás. Végülis minden jó, ha jó a vége.” Mi ezt sajnos nem mondhatjuk, de a hozzászólás bírókat illető részével alighanem egyetértünk.

Dán Róbert