Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Némethet is meglepte a csapat

2006. augusztus 22. 9:58 © handball.hu

Olyan meggyőző játékot produkált a magyar nőikézilabda-válogatott a Pannon Kupán, amely még talán magát a mestert, Németh Andrást is meglepte. Nyugodtan kijelenthetjük, tavaly augusztus óta rengeteget fejlődött az együttes.

Némethet is meglepte a csapat
handball.hu: A külső szemlélőnek úgy tűnt, hogy igen jó formában van a csapat, főleg ahhoz képest, hogy a játékosok a nyári szünet után érkeztek a válogatottba.
Németh András: Valóban, főleg a tavalyi tornához képest, ahol döcögött, nehezen ment a játék. Tartottunk tőle, hogy most is hasonló gondjaink lesznek, hiszen eleve gondokkal küzdöttünk. Tóth és Mehlmann szereplésével eleve nem számoltunk, aztán az első napon Siti Eszter is megsérült, majd Pálinger és Kirsner betegedett meg. Így majdnem a komplett kezdősorunkat elvesztettük. Aztán a csapat mégis nagyszerűen megvalósította a gyakoroltakat. Persze jó lenne egyszer úgy készülni, hogy mindenki egészséges és a rendelkezésünkre áll.

handball.hu: A három meccs után láttál valami változást a játékban?
Németh: Meccsről-meccsre folyamatosan javultunk. Szintén pozitívum volt az előző évhez képest, hogy Triffa, Tomori, Szamoránsky és Orbán Annamária olyan egyéniségek, akik beépíthetőek - sőt talán már be is épültek - ebbe a válogatottba.

handball.hu: Néhány embert cserélgettél az A és a B válogatott között. Ez tudatos volt?
Németh: Nem, ezt a kényszer hozta. A B válogatott játékosainak többségét azért hívtuk meg, mert szerepelnek a terveink közt. Most bizonyítási lehetőséget kaptak, éles körülmények között mutathatták meg, mit tudnak. Láttuk, kinek a helyzete kritikus, ugyanakkor bíztató jeleket is észrevettünk. Ha valaki kiesik az A csapatból, tudunk kihez fordulni.

handball.hu: Tudsz valami bíztatót mondani a hosszú ideje kritikus beálló poszttal kapcsolatban?
Németh: Szamoránsky védekezése az egész tornán igen stabil volt, és támadójátékban is - főleg az oroszok ellen - nagyon jót nyújtott. Borbély szintén ügyesen támadt, ám védekezésben nagy a lemaradása.

handball.hu: Úgy tűnik, a kapusok miatt nem kell izgulnunk!
Németh: Reméljük, hogy Herr Orsi hamarosan meggyógyul, hiszen nagy harc várható a kapusposztért közte és Triffa Ágnes közt. Pálinger helye stabil, de az Eb-re két kapust szeretnénk vinni.

handball.hu: Talán a válogatott kiegyensúlyozottságában szerepet játszhatnak a kiváló felkészülési körülmények, a közös programok, "rekreációs napok" is?
Németh: Ez azért soha nem megy a munka terhére, de legalább a pihenést hasznosan töltjük el. Persze a játékosok is szeretnek kikapcsolódni egy kicsit, hiszen senki nem szereti a monotonitást. Legközelebb majd október végén találkozik a keret, amikor a Kárpát Kupára utazunk Kolozsvárra.

handball.hu (bee)

Eb 2006 - további hírek

2007. január 29. 11:44

Új kézilabdás magazin indul

2006. december 24. 12:08

Kellemes Ünnepeket kívánunk!

2006. december 18. 1:25

Mehlmann az All Star-csapatban

2006. december 17. 20:43

Szabó Edina elégedett a bronzéremmel

2006. december 17. 15:01

A franciák voltak a jobbak

2006. december 16. 18:30

Norvégia megvédheti címét

2006. december 16. 15:53

Nincs meglepetés: döntősök az oroszok

2006. december 16. 13:52

"Érmet szerettünk volna nyerni"

2006. december 16. 13:18

Vb-részvételt ér kéziseink Eb-5. helye

2006. december 14. 21:21

Esély sem volt az elődöntőre

2006. december 14. 18:28

Négy között a németek

2006. december 14. 12:58

Élőben adja az m1 a magyar-norvégot

2006. december 13. 20:39

Esélyük sem volt a macedónoknak

2006. december 13. 18:28

Az osztrákok sem segítettek nekünk

2006. december 13. 16:25

Oktattuk a lengyeleket

2006. december 12. 21:26

"A németek példásan küzdöttek"

2006. december 12. 21:23

Köstner sem erre számított

2006. december 12. 20:43

Az osztrákok elfáradtak a végére

2006. december 12. 18:45

Németh: Az ötödik helyért megyünk

2006. december 12. 18:19

Német KO, magyar szomorúság