Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

"Lehet, hogy a B-csapatot játszatom"

2006. június 7. 13:35 © handball.hu

Németh András az utolsó Brazília elleni mérkőzés előtt is helyzetjelentést adott a handball.hu-nak. A szövetségi kapitány elmondta, hogy megfelelő szervezés mellett a sérülések is megelőzhetőek lettek volna. Holnaptól a csapat Rióba teszi át székhelyét, ahol megkezdi a pár napos gondtalan pihenést.

Az Iguassu vízesés
Az Iguassu vízesés
Németh András: Hogy Dél-Amerika közepére érkeztünk, a hotelunkon is meglátszott. Kívülről nem lehet rá panasz, de belül kicsi, sötét, cellaszerű szobákból áll. Ráadásul a medencéje is épp felújítás alatt áll, ezért úgy döntöttünk, hogy kirándulunk egyet. Át is sétáltunk a két határvárost összekötő forgalmas hídon, amely pezsgő élete örök élmény marad számunkra.

handball.hu: Talán hasonlóan rossz állapotok uralkodtak a sportcsarnokban is?
Németh: Cascavelben játszottuk a mérkőzést, a helyi, beton építésű csarnokban, ahol ráadásul a melegítés és a meccs közti ünnepség miatt tizenhat percet kellett várnunk a játékra. Talán ennek következményeként sérült meg már az ötödik percben Sugár Timi, akinek kiesése óriási veszteség számunkra, hiszen most már csak egy kapusunk maradt Triffa Ágnes személyében. Volt olyan is, akinek a bokája húzódott meg, Mehlmann pedig orrsérülést szenvedett, de az ellenfél játékosai is sorra dőltek ki a sorból. Ezért gondolkozom azon, hogy a mai, utolsó találkozón egy "B-csapatot" szerepeltessek.

handball.hu: Ilyen előzmények után hogyan tudtatok a játékra koncentrálni?
Németh: A hatodik percben megállt az eredményjelző órája, mire kiderült, hogy csak úgy tudnak bele újra életet lehelni, ha nulláról újraindítják a szerkezetet, és megvárjuk, míg újra letelik a hat perc. Ekkor azt mondtam, hogy a borzasztó szervezés miatt inkább visszamegyünk a szállodába, mire tovább folytatódott a találkozó - kézi időméréssel.

handball.hu: Kikkel voltál elégedett?
Németh: 3-4 jó teljesítményt is láttam, és külön öröm, hogy a védelmünk meccsről-meccsre folyamatosan javult, ahogy fokozatosan kiismertük ellenfelünk taktikáját. Talán ezért sem tudtak még minket megverni. A küzdőszellemre se lehet egy rossz szavam sem.

handball.hu: Mi a további programotok?
Németh: Este lejátsszuk a mérkőzést, majd holnap megnézzük a híres Iguassu vízesést. Ezután elutazunk Rióba, ahol pár napig felhőtlenül pihenünk. Hazaérkezésünk után a Brazíliában készült fotókat szívesen megosztjuk a handball.hu olvasóival!

handball.hu (bee)

Eb 2006 - további hírek

2007. január 29. 11:44

Új kézilabdás magazin indul

2006. december 24. 12:08

Kellemes Ünnepeket kívánunk!

2006. december 18. 1:25

Mehlmann az All Star-csapatban

2006. december 17. 20:43

Szabó Edina elégedett a bronzéremmel

2006. december 17. 15:01

A franciák voltak a jobbak

2006. december 16. 18:30

Norvégia megvédheti címét

2006. december 16. 15:53

Nincs meglepetés: döntősök az oroszok

2006. december 16. 13:52

"Érmet szerettünk volna nyerni"

2006. december 16. 13:18

Vb-részvételt ér kéziseink Eb-5. helye

2006. december 14. 21:21

Esély sem volt az elődöntőre

2006. december 14. 18:28

Négy között a németek

2006. december 14. 12:58

Élőben adja az m1 a magyar-norvégot

2006. december 13. 20:39

Esélyük sem volt a macedónoknak

2006. december 13. 18:28

Az osztrákok sem segítettek nekünk

2006. december 13. 16:25

Oktattuk a lengyeleket

2006. december 12. 21:26

"A németek példásan küzdöttek"

2006. december 12. 21:23

Köstner sem erre számított

2006. december 12. 20:43

Az osztrákok elfáradtak a végére

2006. december 12. 18:45

Németh: Az ötödik helyért megyünk

2006. december 12. 18:19

Német KO, magyar szomorúság