Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Már csak 19-en maradtak

2017. november 11. 3:56

Kim Rasmussen szövetségi kapitány kihirdette a magyar női válogatott 19 fős keretét a női világbajnokság előtti felkészülésre, illetve a decemberi németországi tornára, amelynek rajtjára 16 játékos nevezhető.

Már csak 19-en maradtak
"Rendkívül nehéz döntést kellett meghoznom a keret szűkítésekor, nagyon sajnálom, hogy nem tudtam mindenkinek helyet biztosítani, de a vb-rajtra csak 16 játékos nevezhető be" – mondta el Kim Rasmussen.

"Szeretnék lehetőséget adni a fiataloknak is, akik 2018-ban, 2019-ben és 2020-ban erősségei lehetnek a nemzeti csapatnak, ennek jegyében kapott helyet a keretben többek között Tóth Gabriella és Háfra Noémi.

Tomori Zsuzsára, remélem, számíthatunk, de nem akarunk nyomást helyezni a játékosra sérülése után, semmilyen kockázatot nem szeretnénk vállalni, így az ő állapota természetesen meghatározza a további döntéseket, ami a Møbelringen-kupát, amelyre a tervek szerint 18 játékossal megyünk, a világbajnokság rajtját, illetve a torna alatti esetleges cserét, cseréket illeti, hiszen Németországba 16 vagy 17 játékossal tervezünk kiutazni.

Magyarország több remek kapussal rendelkezik, Bíró Blanka kiemelkedő formában játszik, a jelenlegi Ferencvárosnak kulcsjátékosa. Mellette egy olyan kapusra van szükségünk, aki kicsit más stílusú. Kiss Éva remekül véd Győrött, akárcsak Janurik Kinga Érden, utóbbi játékos a gyors indításoknál véleményem szerint a legjobb Magyarországon, így ő került be a keretbe.

A legjobb csapatot keressük, számos szempontot kell figyelembe vennünk, és nagyon fontos, hogy a jó játékosok jó atmoszférájú és jó szellemű válogatottat alkossanak."

A magyar női válogatott 19 fős kerete:

Kapusok: Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (ÉRD)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győri Audi ETO KC), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (Dunaújvárosi Kohász KA), Tomori Zsuzsanna (Győri Audi ETO KC)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tóth Gabriella (ÉRD)
Beállók: Kisfaludy Anett (ÉRD), Mayer Szabina (Alba Fehérvár KC), Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Klivinyi Kinga (ÉRD), Mazák-Németh Csilla (Siófok KC), Szekeres Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szöllösi-Zácsik Szandra (Budaörs Handball)
Balszélsők: Gávai Szonja (ÉRD), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány: Kim Rasmussen
Edző: Siti Bea
Kapusedző: Bakos István



Møbelringen-kupa, Straume, Norvégia

2017. november 23.
18.15 Norvégia - Dél-Korea
20.30 Oroszország - Magyarország

2017. november 25.
16.00 Dél-Korea - Oroszország
18.15 Norvégia - Magyarország

2017. november 26.
16.00 Magyarország - Dél-Korea
18.15 Norvégia - Oroszország



Női világbajnokság, 2017. december 1-17., Németország

Csoportbeosztás:
A-csoport (Trier): Franciaország, Románia, Spanyolország, Szlovénia, Angola, Paraguay
B-csoport (Bietigheim-Bissingen): Norvégia, Svédország, Csehország, Magyarország, Argentína, Lengyelország
C-csoport (Oldenburg): Dánia, Oroszország, Brazília, Montenegró, Japán, Tunézia
D-csoport (Lipcse): Hollandia, Németország, Szerbia, Dél-Korea, Kína, Kamerun

A magyar válogatott csoportmérkőzései a B-csoportban:

December 2., szombat 20.30: Norvégia - Magyarország
December 3., vasárnap 18.00: Magyarország - Svédország
December 5., kedd 14.00: Magyarország - Argentína
December 7., csütörtök 14.00: Lengyelország - Magyarország
December 8., péntek 18.00: Csehország - Magyarország

A csoportmérkőzések helyszíne: Bietigheim-Bissingen, EgeTrans Aréna

Az A- és B-csoport továbbjutóinak nyolcaddöntőire Lipcsében kerül sor, az Aréna Leipzigben.

A negyeddöntők helyszínei Lipcse és Magdeburg, az elődöntők, a döntő és a bronzmérkőzés helyszíne Hamburg.

Jegyek a világbajnokságra: www.germanyhandball2017.com/tickets/

Forrás: MKSZ

Vb 2017 - további hírek

2017. december 17. 14:26

Világbajnok Franciaország

2017. december 15. 17:16

Francia-norvég döntő lesz

2017. december 13. 17:21

Csatlakoztak a hollandok és a norvégok

2017. december 12. 8:04

Négy között a svédek és a franciák

2017. december 11. 18:06

Kiestek a románok

2017. december 11. 12:55

A lengyeleké az Elnöki kupa

2017. december 10. 21:26

Görbicz lemondta a válogatottságot

2017. december 10. 17:10

A franciák jutottak a nyolc közé

2017. december 10. 15:44

Lengyel-brazil döntő az Elnöki kupában

2017. december 8. 22:15

A nyolcaddöntők párosításai

2017. december 8. 15:58

A cseheket is legyőztük

2017. december 8. 15:52

Nyolcaddöntő a franciák ellen

2017. december 8. 15:46

Döntetlen a kiesők csatáján

2017. december 8. 13:28

A brazilok nem jutottak a 16 közé

2017. december 7. 22:04

A románok a csoport élén maradnak

2017. december 7. 14:45

Győzelem a lengyelek ellen

2017. december 6. 17:03

Minimális különbségű orosz győzelem

2017. december 6. 17:01

Ismét döntetlen a D-csoportban

2017. december 5. 14:35

Meglett az első győzelem

2017. december 5. 14:32

Hibátlan románok