A svédek lettek a csoportelsők
2010. augusztus 5. 19:45
Tizenkét percig tartotta magát a magyar válogatott az ifjúsági világbajnokság csütörtöki, svédek elleni mérkőzésén, majd a félidei, kilencgólos hátrányból már csak faragni tudtak a mieink. A skandinávok ezzel a C-csoport első helyén végeznek majd.Folytatódott a Hypo-körút
2010. augusztus 5. 11:00
A csütörtöki napon ismét magyar együttesekkel mérkőzött meg a Hypo NÖ. Délelőtt újból a DVSC-KORVEX ellen lépett pályára, este pedig az Érddel csapott össze."Az ember ezt nem a pénzért csinálja"
2010. augusztus 5. 9:22
A dél-koreai U20-as világbajnokságon ötödik helyezett magyar junior nőikézilabda - válogatott szövetségi kapitánya, Róth Kálmán értékelte a világverseny tapasztalatait, és egyúttal önmagával szemben is kritikusan fogalmazott.Elsöprő győzelemmel folytatták
2010. augusztus 4. 21:45
Bár a magyar válogatott az eredeti program szerint szünnapos lett volna szerdán, az első fordulóból elhalasztott, kazahok elleni mérkőzés került sorra az ifjúsági világbajnokságon, amelyen a mieink meggyőző játékkal verték az ellenfelet.Ifi vb: csütörtökön jön a neheze...
2010. augusztus 4. 12:47
Magyar idő szerint este tíz órakor játssza le elmaradt mérkőzését a magyar ifjúsági válogatott Kazahsztán ellen a dominikai U18-as világbajnokságon. A helyszínről Papp György vezetőedző adott helyzetjelentést a handball.hu olvasóinak.Belecsapott a lecsóba a Győr is
2010. augusztus 4. 10:47
A szerdai napon lejátszotta első és második tesztmeccsét a bajnok Győri Audi ETO KC is a Vágsellye (Duslo Sala) csapata ellen. Ezen kívül Vác - FTC, Siófok - Dunaújváros és DVSC - Hypo mérkőzéseket is rendeztek.Kérdezd Pálinger Katalint!
2010. augusztus 4. 0:09
Augusztus 13-án (pénteken) délben a Győri Audi ETO 238-szoros válogatott hálóőre, Pálinger Katalin válaszol a handball.hu olvasóinak kérdéseire.Nehéz kezdet, sima vég
2010. augusztus 3. 21:45
Végre élesben is pályára lépett a magyar válogatott az ifjúsági világbajnokságon. Az ellenfél a Kongói Demokratikus Köztársaság csapata volt, amely ellen az első húsz perc meglepően nehéz volt, s a mieink végül hozták a kötelező győzelmet.Dunaújvárosi és veszprémi diadal
2010. augusztus 3. 17:36
Két felkészülési mérkőzést is lejátszottak kedden élvonalbeli csapataink. Az egyiken a Dunaújváros az újonc Szekszárdot fogadta és győzte le. A másodikon a Veszprém a szintén újonc Újbuda ellen nyert.Elhalasztották a kazahok elleni meccset
2010. augusztus 3. 1:22
Elmaradt a magyar ifjúsági válogatott első vb-mérkőzése, miután az ellenfél felszerelése és négy játékosa nem érkezett meg a Dominikai Köztársaságba. Információink szerint a mérkőzést később játsszák le. A svédek simán verték a kongói válogatottat a másik találkozón.Idén is jöttek-mentek
2010. augusztus 2. 23:04
A nyári átigazolásoknak lassan vége, így szokásunkhoz híven idén is összeállítást közlünk a 2010-2011-es magyar bajnoki szezon előtti játékoskeringőről.Orosz átlövőt tesztel a Loki
2010. augusztus 2. 19:46
Hétfőn délután megérkezett Debrecenbe az orosz Arisina Ljubov, aki kedden reggel már részt is vesz a DVSC-KORVEX edzésén.