Az új cél: éremszerzés
2012. december 12. 17:03 © handball.hu
Éremszerzés az új célja a magyar nőikézilabda-válogatottnak, azután, hogy kedden este eldőlt, a csapat a szerbiai Európa-bajnokágon bejutott a szombati elődöntőbe.
"Ha marad esély a csoport első helyének megszerzésére, akkor hajtunk érte. Ha nem, akkor azok fognak inkább játszani az oroszok ellen, akik eddig kevesebb időt tölthettek a pályán. Ebben a fárasztó menetelésben kell az alapembereknek a feltöltődés" - mondta az MTI-nek Bøhn.
Kiemelte: az Eb előtt az volt a cél, hogy eljusson a válogatott Belgrádba - ez az első hat hely megszerzését jelentette -, most viszont már éremszerzés reményében utaznak majd pénteken az újvidéki középdöntős helyszínről a szerb fővárosba.
"Csapatom mindig tud jobb és jobb játékot nyújtani, azaz egyre magasabbra teszi a mércét. A románok ellen Tomori nem játszhatott eltiltása miatt, érte is küzdöttek a többiek, a védőfalban Triscsuk minden rá kiosztott feladatot megoldott. A kapuban Kiss nyújtott briliáns teljesítményt. Ilyen védekezéssel mindenki ellen lehet győzelmi esélyünk" - tette hozzá Bøhn.
A kapitány számára pikáns lehet, ha a magyar csapat az elődöntőben vagy valamelyik vasárnapi helyosztón összetalálkozna a címvédő norvég együttessel. Egyrészt honfitársai ellen kellene harcba küldenie együttesét, másrészt a rivális világklasszis beállósa, Heidi Løke az élettársa.
"Van egy tervem, hogy lehetünk sikeresek a norvég válogatott ellen, ha összefutunk. Készülök egy kis meglepetéssel. Amúgy a franciáknak örülnék a legjobban, ha a másik ágról ők jutnának tovább" - jegyezte meg a norvég szakvezető.
Az újvidéki csoportban a montenegrói vagy a magyar alakulat lesz az első, illetve második. A magyarok - mivel kikaptak a montenegróiaktól - csak akkor végezhetnek az élen, ha csütörtökön több pontot szereznek, mint a spanyolokkal találkozó riválisuk. A belgrádi ágat a norvégok az utolsó forduló eredményétől függetlenül már megnyerték, így ők majd az újvidéki másodikkal találkoznak az egyik szombati elődöntőben, míg a második helyért küzd a házigazda szerb, valamint a dán és a francia együttes. A zárókörben a szerbek és a franciák egymással találkoznak, a dánok pedig a norvégokkal. Amennyiben a szerb gárda győz, akkor elődöntős. Ez egyben azt is jelentené, hogy a magyarok egyenes ágon kijutnának a jövő évi világbajnokságra.
A 2013-as vb-nek ugyancsak Szerbia ad otthont. A címvédő norvégokon és a házigazda szerbeken túl a mostani Eb-n legjobban teljesítő két válogatott automatikusan vb-résztvevő lesz.
Az Eb további programja:
csütörtök:
középdöntő, 3. forduló:
I. csoport (Belgrád):
Svédország-Csehország 16.10
Szerbia-Franciaország 18.10
Norvégia-Dánia 20.10
Az I. középdöntő-csoport állása | ||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Norvégia | 4 | 4 | 0 | 0 | 107-89 | 18 | 8 pont |
2. | Szerbia | 4 | 2 | 1 | 1 | 106-101 | 5 | 5 pont |
3. | Dánia | 4 | 2 | 0 | 2 | 113-113 | 0 | 4 pont |
4. | Franciaország | 4 | 2 | 0 | 2 | 94-97 | -3 | 4 pont |
5. | Svédország | 4 | 1 | 1 | 2 | 92-101 | -9 | 3 pont |
6. | Csehország | 4 | 0 | 0 | 4 | 95-106 | -11 | 0 pont |
II. csoport (Újvidék):
Montenegró-Spanyolország 16.15
Németország-Románia 18.15
Magyarország-Oroszország 20.15
A II. középdöntő-csoport állása | ||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Magyarország | 4 | 3 | 0 | 1 | 107-99 | 8 | 6 pont |
2. | Montenegró | 4 | 3 | 0 | 1 | 101-100 | 1 | 6 pont |
3. | Németország | 4 | 1 | 1 | 2 | 94-93 | 1 | 3 pont |
4. | Spanyolország | 4 | 1 | 1 | 2 | 105-108 | -3 | 3 pont |
5. | Oroszország | 4 | 0 | 3 | 1 | 99-102 | -3 | 3 pont |
6. | Románia | 4 | 1 | 1 | 2 | 91-95 | -4 | 3 pont |
szombat (Belgrád):
az 5. helyért 12.00
elődöntő 14.30 és 17.00
vasárnap (Belgrád):
a 3. helyért 14.30
döntő 17.00
Kállai Márta fotói az Európa-bajnokságról.