Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Walfisch hosszabbított

2016. február 24. 16:25

Walfisch Mercédesz 2017. június 30-ig meghosszabbította szerződését az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapatával, így a válogatott bő keretében is számításba vett átlövő a következő szezonban is a lila-fehérek játékosa lesz.

Fotó: Előre NKSE
Fotó: Előre NKSE
Walfisch Mercédesz a Békéscsabai 2. Számú Általános Iskola csapatában kezdte pályafutását, majd 2008-ban lett az Előre NKSE igazolt sportolója. Egy rövid fővárosi kitérőt követően 2012. tavaszán tért vissza Békéscsabára, majd fokozatosan épült be a felnőtt csapatba, ahol egyre több lehetőséget kapott az évek során, ma már kulcsembere az együttesnek.

Az átlövő tagja lett a junior válogatottnak, majd 2014 nyarán egy felkészülési tornán bemutatkozott a „B” válogatottban, február elején pedig bekerült a felnőtt nemzeti csapat 28 fős keretébe. Az átlövő az idei szezonban eddig 17 bajnoki találkozón lépett pályára, ezeken 89 gólt szerzett, és ezzel az Előre NKSE legeredményesebb játékosa ebben a bajnoki évben.

„Nagyon örülök, hogy szerződést hosszabbítottam, mert közel áll a szívemhez a klub, mivel itt nevelkedtem, és itt lett belőlem élvonalbeli játékos. Úgy érzem, nagyon jó döntést hoztam, ugyanis nekem az a fontos, hogy minél több játéklehetőséget kapjak, mert ez segíti elő a fejlődésemet. Úgy gondolom, Skaliczki László személyében olyan edző érkezik Békéscsabára, akivel jó eredményeket fogunk elérni, és nekem is sokat fog segíteni abban, hogy még tovább fejlődjek” - mondta Walfisch Mercédesz a szerződés aláírását követően.

Forrás: Előre NKSE

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi