Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Temes Metzingenbe igazol

2013. december 4. 21:38 © handball.hu

Temes Bernadett azonnal megkezdi a munkát a Bundesligában az 5. helyen álló csapatnál. Eközben a 10. helyezett Koblenz csapata egészségi okokból megvált Barna Ildikó vezetőedzőtől.

Fotó: Eky Eibner
Fotó: Eky Eibner
Mindkét hír alapja egy térdsérülés. Temest már tavasszal szerződtetni akarta a sváb csapat, de akkor a játékos súlyosan megsérült, a metzingeniek pedig így nem igazolták le. Miután felépült a sérüléséből, ismét megkeresték, és ezúttal meg is tudtak egyezni. A klub közlése szerint a magyar irányító azonnal edzésbe áll, az érdeklődők legelőször a december 21-i, Bietigheim elleni edzőmérkőzésen láthatják a csapatban.

A Metzingenhez hasonlóan a koblenzi Vulkan Ladies csapata is 2012-ben jutott fel az első osztályba, Barna Ildikó vezetésével. A magyar edző az első ligában is a csapatnál maradt, azonban októberben keresztszalag-szakadást szenvedett, és emiatt nem tudja ellátni a feladatát. A klubvezetés ezért más szakembert kért fel a csapat vezetésére. Cristoph Bartel december végén Trierben irányíthatja vezetőedzőként először a Vulkán-lányokat.

Németh Attila

© handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi