Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Középpontban a taktika

2013. október 22. 11:19

Frissítő edzéssel kezdte a hetet válogatottunk Szombathelyen. Mivel a keret több tagja BL-mérkőzésről érkezett, a hétfő a rehabilitációról szólt. Keddtől azonban taktikai munka, a játékrészek gyakorlása és csapatépítés vár a hétvégén már a Provident Kupán szereplő csapatra.

Középpontban a taktika
"A taktikával, azaz a védekezéssel, a lerohanással, a rendezett védelem elleni támadással és a visszarendeződéssel, az emberelőnyös és hátrányos játékkal szeretnénk a héten elsősorban foglalkozni" - hangsúlyozza Hajdu János szövetségi kapitány. "Mindenbe belekóstolunk egy kicsit. Átismételjük a már meglévő válogatott repertoárt, felfrissítjük a csapat tudását. Természetesen, támaszkodunk a klubokban megszerzett alapokra, és ahol kell, ott változtatunk, frissítünk, mert erre mindig szükség van. Ezt Karl Erik Bøhn is így tenné, különben kiismerhetővé válhatnánk, az pedig nem lenne jó!"

Hajdu János húsz játékost hívott a Provident Kupára és a decemberi világbajnokságra készülő keretbe. A szövetségi kapitány két új játékosnak adott lehetőséget, a bajnokságban jól teljesítő Mayer Szabinának és a fiatal jobbátlövőnek, Planéta Szimonettának. Az edzőtáborba érkező minden kerettag egészséges, ám Görbicz Anita csak szerdától tréningezhet, mert egy csavart távolítottak el a korábban operált kezéből, és el kell kerülnie az izzadást.

"Természetesen minden itt lévő játékos a magyar válogatottat képviseli, de a klubokban való összeszokottságra, csapatrészekre, játékos-kapcsolatokra bátran támaszkodnunk kell, hiszen ez előnyt jelenthet. Ebből a szempontból három sorunk van, a ferencvárosi, a győri és a vegyes. Ezt kell összegyúrnunk a siker érdekében" - fogalmazott Hajdu.

A magyarok péntektől kemény ellenfelek ellen tesztelhetik, hogy hol tartanak a világbajnokságra való felkészülésben. A Provident Kupán a norvég liga-válogatott, Brazília és Horvátország ellen lép pályára a válogatott.

"Annak ellenére, hogy a norvégok legjobbjai Eb-selejtezőn játszanak, a második csapatuk is kiváló játékerőt képvisel, nem lesz könnyű dolgunk ellenük, mint ahogy a brazilok ellen sem. Ők az Európán kívüli legjobb válogatott, játékosaik az osztrák Hypo Niederösterreich csapatában edződnek, nemzetközi szinten elismert klubokban játszanak. Az egyik kulcsjátékosuk, Eduarda Amorim pedig éppen a győrieket erősíti. A horvátok, nos, nekik tartozunk. A tavalyi Európa-bajnokságon legyőztek bennünket, és most szeretnénk nekik visszavágni. Feltett szándékunk, hogy a Provident Kupát itthon tartsuk, megnyerjük a tornát, de szem előtt tartom, hogy ez egy felkészülési sorozat állomása. Fontos számunkra, mint ahogy a fejlődés, a csapat építése és a motiváció is" - zárta szavait a szövetségi kapitány.

Forrás: MKSZ

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi