Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Herr és Kazai is az FKC-nál

2013. július 11. 15:24

Újabb igazolásokkal erősítette meg keretét a Fehérvár KC, a csapat szerződtette a korábban BL-döntőn is szereplő Herr Anitát, illetve a szintén Debrecenből érkező Kazai Anitát.

Herr és Kazai is az FKC-nál
A legutóbbi szezonban egyaránt a DVSC-Fórum együttesében szerepelt Herr Anita és Kazai Anita, a két játékos a jövőben a Fehérvár KC-t erősíti, mindketten kétéves szerződést írtak alá. Herr Anita a Loki legeredményesebb játékosa volt a legutóbbi szezonban, a korábban BL-döntőben is szereplő játékos 31 bajnokin 114 gólt szerzett a hajdúságiak színeiben, míg a balszélső Kazai Anita nyolc meccsen 16 alkalommal talált be. Herr Anita már túl van első fehérvári nyilatkozatán is, mint azt megfogalmazta, számára mindenképpen előrelépés a fehérvári szerződés:

"Örültem, hogy a Fehérvár megkeresett, hiszen jó helyen zártak a tavalyi szezonban, és nekem mindenképp előrelépés ez a váltás. Játszottam már ellenük, tetszett a játékuk, és a klub elképzelései is, így hamar meg tudtunk egyezni. Úgy érzem, hogy van bennem még plusz, ami az előző szezonban nem jött ki, és remélem, hogy az itteni szakmai háttér, Pål Oldrup
 Jensen és Siti Bea vezetésével segít kihozni a bennem rejlő potenciált. Természetesen szeretnék újra válogatott lenni, így talán ez is könnyebben sikerülhet. Ellenfélként mindegyik játékost ismerem, de vannak olyanok is, akikkel együtt játszottam, Horváth Bettivel Győrben, Hajduch Csengével Békéscsabán, Vaszari Virággal a válogatottban voltam együtt, Tilinger Tamarát pedig gyerekkorom óta ismerem, bár soha nem játszottunk egy csapatban. Úgy érzem, ha emberileg sikerül beilleszkednem, akkor könnyű lesz a játékban is megtalálnom a helyem, erre az edzések alkalmasak lesznek. A lényeg, hogy ez minél hamarabb megtörténjen, jó lenne, ha az alapozás végére már összeszokna a társaság" - mondta.

Sajnos rossz hírünk is van a Fehérvár KC kapcsán, a Mediterrán Játékokon ugyanis eltört az egyik ujja Nuria Benzal-nak, az FKC frissen igazolt spanyol játékosának. Az irányító emiatt vélhetően egy-két hét csúszással kezdheti meg a felkészülést.

Forrás: www.bajnokokvarosa.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi