Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Nora Mørk visszatér

2013. április 30. 14:11

Hosszú kihagyás után visszatér a Larvik keretébe Nora Mørk, aki így a Győr elleni Bajnokok Ligája-döntőben is segíthetni együttesét.

Nora Mørk visszatér
A norvég válogatott jobbszélsője már a 2011-es BL-döntő után kiesett a csapatból térdproblémái miatt. Tavaly tavasszal ugyan visszatért, de aztán hamar kiderült, hogy a lába még nem terhelhető, ezért további egy évig nem kézilabdázhatott.

A játékos már a keddi, Tertnes ellni norvég bajnoki elődöntőben pályára léphet, ahol természetesen egyelőre kisebb szerepet szánnak neki.

"Most már heti három, kissé könnyített edzésen részt vehetek, ezen kívül kétszer komoly láberősítő, és még néhány egyéb gyakorlatokat végzek. Másfél hónapja még nem éreztem úgy, hogy játékra készen állok, de a dolgok jó irányba haladtak, és most már én is részese tudok lenni az elkövetkező feladatoknak" - fogalmazott Nora.

Forrás: www.larvikhk.no

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi