Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Elhunyt Elek Gyula

2012. május 23. 8:14

Nyolcvan éves korában, szerdára virradó éjjel elhunyt Elek Gyula, a Ferencváros nőikézilabda-csapatának legendás edzője.

Elhunyt Elek Gyula
Kökény Beatrix, a szakosztály ügyvezetője az MTI-nek elmondta, Elek Gyula az elmúlt napokban rosszul volt, kórházba vitték, ott ápolták, azonban keddről szerdára virradó éjjel elhunyt.

Elek Gyula 1949-től a Taurus, az Elektromos, a Bp. Kinizsi, illetve a Ferencváros színeiben kézilabdázott, majd visszavonulását követően, 1966-tól egy rövid megszakítással közel három évtizeden át, 1992-ig az FTC női csapatának edzőjeként dolgozott.

Vezetésével számos sikert értek el a zöld-fehérek, 1966-ban, 1968-ban, 1969-ben és 1971-ben magyar bajnokságot, 1967-ben, 1970-ben, 1972-ben és 1977-ben Magyar Kupát nyertek. Elek Gyula edzői pályafutását nemzetközi sikerek is kísérték, 1971-ben csapatával BEK-döntőbe jutott, ahol mindössze két góllal maradt alul a korszak egyeduralkodó szovjet csapatával, a Szpartak Kijevvel szemben. A nemzetközi kupagyőzelem sem maradt el, az együttes 1978-ban az NDK-beli Leipzig ellen 18-17-re győzött a KEK-döntőben, így elhódította a trófeát, egy évvel később pedig a döntőig jutott.

Felesége, a 2005-ben elhunyt Rothermel Anna kapusként tagja volt az 1965-ben világbajnok magyar válogatottnak. Fia, Elek Gábor 2008 óta a Ferencváros női csapatának vezetőedzője, és édesapja nyomdokait követve 2011-ben és idén is KEK-et nyert a csapattal.

Forrás: www.mti.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi