Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation Automatic Google translation
Automatic Google translation

Adžić és Bon új szerepkörben

2010. szeptember 14. 21:40

Dragan Adžić, a Budućnost vezetőedzője váltotta Zsiga Gyulát Montenegró nőikézilabda-válogatottjának szövetségi kapitányi posztján. Ezzel egy időben a Krim edzőnője, Marta Bon a svájci női nemzeti csapat tanácsadója lett.

Adžić és Bon új szerepkörben
A montenegrói Dragan Adžić mögött kiváló szezon áll, hiszen együttese, Budućnost T-Mobile a Regionális Liga (WRHL) első helyének megszerzése mellett a Kupagyőztesek Európa Kupáját (KEK) is elhódította. A tréner nemzete junior válogatottját a bronzéremig segítette a nyári dél-koreai világbajnokságon, mely ebben a korosztályban az ország első érmes helyezését is jelentette. Ez éppen elég indok volt a Montenegrói Kézilabda Szövetség (RSCG) számára, hogy a szakembert kérje fel a decemberi felnőtt Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapat élére.

Dragan Adžić a poszton Zsiga Gyulát váltja, aki megdöbbenéssel fogadta az erről szóló híreket. A szakember a handball.hu megkeresésére elárulta: annak ellenére, hogy a pozícióra ő is pályázott, az Interneten keresztül tudta meg a poszt új betöltőjének kilétét.

"Három ember pályázott a posztra, köztük voltam én, aki az elmúlt években mindent alávetett a montenegrói kézilabdázásnak, aki többek között a nyelvüket is a lehető legjobban elsajátította. Rajtam kívül egy rutinos szerb edző, valamint a Budućnost-nál másodedzőmként dolgozó Dragan Adžić pályázott a posztra. Végül utóbbi nyerte el a megbízatást."

Zsiga Gyula elárulta, hogy jelenleg a budajenői Kölyök Kézilabda Klub elnevezésű utánpótlásnál dolgozik, mely azzal a 6-10 éves korosztállyal foglalkozik, amellyel és több más korosztállyal kapcsolatban a szakember 1993-ban könyvet is írt, és amellyel kapcsolatos tapasztalatait a kollégáinak folyamatosan átadja. A tréner hozzátette: amellett, hogy kiválóan érzi magát az utánpótlásképzésben, amelyet hosszútávú munkának tekint, a jövőben nem zárkózik el semmilyen komolyabb szakmai kihívás elől.

További információ a kölyökkézi klubról: Kölyökkézi Klub Budajenőn



Tanácsadóként segíti a továbbiakban a svájci nőikézilabda-válogatottat Marta Bon, a Krim Ljubljana vezetőedzője. A tréner a szeptemberi válogatott összetartásra kinevezett héten, és a 2011-es világbajnoki selejtezőkörben segíti a helvét nemzeti együttest.

Forrás: www.handball-planet.com és www.handball.hu

További hírek

2019. május 22. 18:15

Búcsúzunk

2019. május 18. 18:21

Az ÉRD lett a bajnoki negyedik

2019. május 17. 17:55

Tisztességgel helytállt a Móvár

2019. május 15. 17:57

Snelderrel győzött a Fradi

2019. május 15. 7:19

Női keret a vb-selejtezőkre

2019. május 13. 7:27

"A magyaroknak nincs taktikája"

2019. május 12. 15:12

Megvan az ötödik BL-győzelem is!

2019. május 11. 22:16

Junior Final4-győztesek a magyarok

2019. május 11. 20:40

Felülhet a trónra a Siófok

2019. május 11. 15:05

Lehengerlő játékkal döntős a Győr

2019. május 10. 19:09

Móváron is kikapott a Békéscsaba

2019. május 10. 15:12

Döntőben a juniorok

2019. május 10. 12:09

Megvan a BL All Star csapata

2019. május 10. 6:20

Junior Final Four Pesten

2019. május 9. 18:04

Magabiztos Fradi-diadal

2019. május 8. 18:40

Pontot csent otthon az Eger

2019. május 5. 14:45

Siófok: döntetlen az odavágón

2019. május 5. 6:41

Négy meccs szombaton

2019. május 4. 18:08

Danyi megerősítve pozíciójában

2019. május 3. 18:44

Újabb két pontot zsebelt be a Fradi